Szombaton ismét Eliminátor verseny volt, ezúttal Szentendrén. Ez volt az általam legjobban várt forduló, mégpedig a gyönyörű környezet és a macskaköves belváros miatt. Még az esemény előtt nézegettük google maps-on, hogy pontosan merre is megy majd a pálya, de nem sikerült teljesen beazonosítani. Bemelegítésképpen kitekertünk délelőtt, majd elsőre gyalog jártuk be a terepet, és jött a hú meg a haaa. Elég nagy meglepetés ért, mert érzésre jóval hosszabb volt mint a Váci forduló, nehézségre meg sokkal, de sokkal nehezebb a pálya. Indulás után macskakövön végig, majd egy templom mellett lépcső le, majd 4 fok fel, végül egy kilencven fokos homokos balkanyar, és belefordulás a pálya legneccesebb részébe, a nagy lépcsősorba.
Elsőre ez annyira meglepett bringával, hogy nem mentem le rajta, de ahogy láttam más is gondolkodott, milyen ívben vegye az akadályt. Innen egy kis felfelé, majd át egy igen szűk sikátorban, lefelé egy szűk lépcsősoron, majd a pálya vége már csak felfelé. Ez hosszú is volt, és meredek is, a végén egy nagyon meredek pallóval. Innen már mindenki szétsavasodva, maximum fejből megy még az utolsó 150 méteren a célba.
Három bemelegítő kör után elmentem rendesen melegíteni, előbb tekertem, majd görgőztem egy kicsit, ahogy nagyjából mindenki más is. BringásAndrással az új wattmérőjét vizslattuk, én is kipróbáltam, ahol bár magas volt a nyereg, ideiglenesen 700 watt felett sikerült leadni. Ezt megdupláznám mehetnék a Tourra. Közben Cseri is bemutatózott, bár most éppen nem az egykerekezési tudományát fitogtatta, hanem kéz nélkül nyomta a szabad görgőn, ami azért teljesítmény , kell hozzá gyakorlás.
Lassan rám került a sor. 37 induló, 32 továbbjutó, mindent meg kell tenni, ebben most nem lehet energiát hagyni mint múltkor. Zsé után indultam, szívem majd kiesett, meleg van, várakozás, jött a síp. Az első részt a lépcsőig egy nagyon picit lassabban mentem, hogy ne egyből savasodjak, onnantól meg csőgázon ami ment. A meredeken is végig fel nagytányéron, a pallón majd felestem, még egy kis sprint és vége. Vártam, hogy kiderüljön mi a vége. Mindenki lefutott, amikor hozták a papírt, kik jutottak tovább. Nem voltam rajta. Időmérő sátor, kérdezősködés. Legjobb amatőr, 33. idővel... Na szép, kiestem. Levegőt még mindig nem kaptam rendesen, jól beégett a tüdőm, most tényleg maxot mentem, de ez sem volt elég.
Igen erős volt a mezőny, az időmérők eredményeit!
A külföldiek nagyon erősek voltak. Meglepetésre még CserGabi se jutott be a 16-ba, de hasonló módon elvérzett Szalontay Sanyi, pályaversenyző, aktuális magyar bajnok, Tóth Andris, és Ottó ex országúti bajnokunk is. Ő volt az, aki taktikailag tökéleteset ment a selejtezőben, egyszerűen a meredek emelkedőn elmentek mellette. Erre ő sem tudott mást mondani, gyenge volt hozzá. Amikor ezt egy olyan ember mondja, aki profi országúti versenyeken indult Európa szerte, akkor elhiszem, hogy tényleg kemények az ellenfelek. Nagyon hosszú ez az egy kilométer, amikor ilyen körülmények között kell menni.
A döntőig egy magyar, Csielka Márk jutott csak el , ott volt még Halzer Miha, aki nyerte a váci futamot, és még két GT-s srác, Végül ismét Miha állhatott a dobogó legfelső fokára, de itt már korántsem volt olyan könnyed a győzelme mint legutóbb. Pulzált beérkezés után ő is, mint a többiek, most nem volt annyira mosolygós.
A szervezés tökéletes volt, mindig tudtuk mi történik, sokkal pörgősebb volt a lebonyolítás. A legjobb 16-ba jutottak már pénznyereménnyel és ajándék pizzával térhettek haza. Volt élő közvetítés is, a pálya több részében elhelyezett kamerák által, ezt neten is nyomom lehetett követni.
Mást nagyon nem tudok hozzátenni a történethez, érdemes az István által készített videót megnézni , eléggé átjön belőle a sebesség és az izgalom, ami az egész napot jellemezte.
Utóirat magamnak:
Intervallum edzéseket kicsit többet beiktatni az edzéstervbe...
