Közel százmillió forintos beruházással új kerékpárút épül európai uniós forrásból Tapolcán, így összesen hat kilométer hosszúságú egybefüggő úthálózat jön létre a Veszprém megyei településen.
A március végén kezdődő és októberben befejeződő munkálatok során több mint két kilométeres kerékpárutat alakítanak ki a Dobó lakótelep és a Sümegi út között - mondta Császár László, Tapolca fideszes polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.
A város a 96,7 millió forintos összköltségű beruházáshoz 87 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az Új Széchenyi Terv Közép-dunántúli Regionális Operatív Programjából. Az új út a városon belüli, a már meglévő kerékpárutakat is összeköti, és a városközponttól távol eső lakótelepet bekapcsolja a városközpont "vérkeringésébe", illetve a kerékpáros turizmus fejlesztése mellett segíti a helybeliek munkába járását - tette hozzá a polgármester.
Kiemelte: januárban a város elnyerte a Kerékpárosbarát Település címet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázatán, és a kerékpáros-fejlesztésekre a jövőben is nagy hangsúlyt fektetnek.
Szólt arról is, hogy Tapolca pályázatot nyújtott be a belterületi utak korszerűsítésére: a 111 millió forint értékű beruházás során több út teljes hosszának felújítását és burkolatcseréjét tervezik.