Magamat kergetem az éjszakába - Interjú a Hungarian Divide győztesével, Bagoly Leventével

A Hungarian Divide-ot ugyan nem versenynek hirdették meg, győztese mégis van: az augusztusi kalandtúrán a leggyorsabban Bagoly Levente, erdélyi dizájner tekert el az Őrségből a Dunántúli- és az Északi-középhegységen át Sátoraljaújhelyig. Az önellátó futamot, amelyen 1200 kilométer és 20 ezer méter szintkülönbség várt 11 ország 110 kerékpárosára, Levente éppen öt napon belül teljesítette. 4 nap, 23 óra és 7 perc alatt ért célba, közben sok rövid alvással melegen tartva az izomzatát. Interjúnkban többek között arról beszél, mi az a hihetetlen hajtóerő, ami benne dolgozik.

Interjú a Hungarian Divide győztesével, Bagoly Leventével-7

Forrás: Transcontinental Race

Interjú a Hungarian Divide győztesével, Bagoly Leventével

Miért gondoltad úgy, hogy részt veszel a Hungarian Divide-on? Mi volt benne a vonzó?

Valójában nekem teljesen más terveim voltak idénre. Hirdettek ugyanis egy világ körüli bicikliversenyt World by Bike Challange néven, és én szeretem mindig magasra tenni a mércét, aztán ahogy esik, úgy puffan. A 2018-as Silk Road Mountain Race utáni lendületben iratkoztam meg fel rá. Erre készültem régóta fejben, de aztán 2020 mást hozott. Júniusra volt időzítve az indulás, de már kora tavasszal világossá vált, hogy itt bizony nagy utazások és világkörüli tekerések nem lesznek idén. Ezert aztán szépen lassan le is mondtam a grandiózus tervekről. Új versenyek után kezdtem nézelődni, és habár többre is kaptam meghívást, ez a magyarországi megmérettetés tűnt a legszimpatikusabbnak. Elsősorban azért, mert

Interjú a Hungarian Divide győztesével, Bagoly Leventével-1

Forrás: Bagoly Levente

És tudtam, hogy egy ilyen csapat, mint a Bikepacking Hungary által összeállított útvonal minden lesz, csak unalmas nem. Továbbá az, hogy ez a számomra kedves, de gyerekcipőben járó sport, mint az ultratávú biciklizés népszerűsítéséhez hozzájárulhatok az anyaországban, magyar közönség előtt, csak még inkább a Hungarian Divide felé billentette a mérleget. Így egy alapos mérlegelés után már nem volt kérdés, hogy milyen eseményre menjek ebben a csonka évben.

Összehasonítva a korábbi erőpróbákhoz, mint a Transcontinental Race vagy az ItalyDivide, Silk Road Mountain Race, vagy a Burgasz-Breszt, mennyire volt más a Hungarian Divide?

Természetesen minden verseny más, minden versenynek megvannak a sajátosságai, pusztán számokban összehasonlítani őket elég felszínes dolog. A Transcontinental Race számomra mindig a legkedvesebb volt és marad is, ugyanis ez volt az első ilyen jellegű verseny, amelyen részt vettem, és az akkor szerzett intenzív élményeket valószínűleg soha nem fogja felülmúlni egyetlen verseny sem. Alapvetően, ha sok más faktort kizárunk, két fajta verseny létezik, aszfalt és terep. Ezen felül olyan dolgok teszik különlegessé a versenyeket, mint a szabad útvonaltervezés vagy adott út, távolság, szintkülönbség, éghajlat és így tovább. Számomra a legfontosabb viszont a táj és a helyszín.

Interjú a Hungarian Divide győztesével, Bagoly Leventével-6

Forrás: Italy Divide

Ezert is választottam 2018-ban a kirgizisztáni Silk Road Mountain Race-t, ami megint csak B terv volt, mert eredetileg az akkor meg hivatalosan szervezett ausztráliai Indian Pacific Wheel Race-t tűztem ki arra az évre. Nem kaptam helyet, majd később le is fújták a hivatalos megszervezését, ám a versenyt azóta is évről évre letekerik a lelkes rajongok. Az SRMR-re való kitartó edzés és rákészülés meghozta a gyümölcsét, mert a kitűzött top10 helyett sikerült a második helyen a célba gurulni. Azóta is erre az eredményemre vagyok a legbüszkébb.

Úgy tartom, hogy az ádáz körülményekkel - zord időjárással, magaslati rosszulléttel, ritka utánpótlási és vásárlási lehetőséggel – teli tűzdelt próbán a székely szívósságom volt az, ami segített előrejutni és elöl maradni a versenyben. Azóta mar voltam tavaly az Italy Divide-on és nyáron visszatértem a számomra oly kedves Transcontinental-ra. A Hungarian Divide alapvetően az összes közül az Italy Divide-hoz hasonlítható, úgyhogy a fejben való felkészülésemhez nagyban hozzásegítettek az ott látottak és tapasztaltak. A távolság, a szintkülönbség, a terepviszonyok nem sokban különböznek. A „divide” típusú versenyek általában rövidebb terepversenyek, amelyek az adott országot szelik át, keresztül-kasul dombokon, hegyeken.

Interjú a Hungarian Divide győztesével, Bagoly Leventével-5

Forrás: Köves Lajos (Bikepacking Hungary)

Melyek voltak a leginkább embert próbáló szakaszok, időszakok?

Az eleje és a vége. De komolyan. Én nem tartom magamat erős biciklisnek, éppen ezért minden verseny elején, amíg viszonylag zsúfoltan tekerünk és egész nap a vállam fölött nézek hátra, hatalmas erőfeszítést igényel, hogy tudjam tartani a lépést a nálam felkészültebb sportolókkal. Aztán általában a második napra kezd szétszakadni a mezőny, és a folyamatos terhelés kezdi kikezdeni azokat, akik nincsenek hozzászokva a több napos erőpróbákhoz.

A vége azért volt nehéz, mert nekem ez volt az első alkalom, hogy én lettem a húzóerő és én diktáltam a tempót. Eddig mindig valakit kergettem be a célba, most pedig azt a hibát követtem el, hogy a célvonal előtt 150 kilométerrel hátradőltem és úgy vettem, hogy innen mar nem kell erőltetni semmit. A nagy lazaságnak az eredménye pedig az lett, hogy az utolsó éjjel végkimerültségig kergettem magam, majd egy kemény véghajrára volt szükségem, hogy megtartsam a pozíciómat. Minden elismerem Zóka-Újhelyi Zoltánnak, szerintem emberfeletti teljesítményt produkált a negyedik nap végére azzal, hogy a hátrányt, ami számomra a kényelmes befutást sejtette, ilyen gyorsan ledolgozta. (A 3. napon gumiproblémákkal küzdött, de végül másfél órával Levente után érkezett be – A. A.)

Interjú a Hungarian Divide győztesével, Bagoly Leventével-2

Forrás: Domaniczky Tivadar (Bikepacking Hungary)

Bár nem versenynek volt meghirdetve a Hungarian Divide, fontos volt a győzelem?

Elsősorban a saját céljaimat szerettem volna elérni. Az, hogy legyek a lehető leggyorsabb, többet hozzak ki magamból, mint valaha, célom volt már az első pillanattól kezdve, ez nem is vitás. Az, hogy egyben a leggyorsabb teljesítő is én lettem, csak hab a tortán. Mindig is kompetitív személyiségem volt, nem csak a biciklizésben. Ehhez viszont nincs szükségem versenyre, elég, ha kitűzök egy célt, ami tudom, hogy messze kilendít a komfortzónámból, és máris kész vagyok a végletekig feszíteni a húrt, hogy elérjem. Ez nincs másképp egy versenyen sem, nem mások ellen harcolok, hanem saját magamat kergetem az éjszakába. Persze vannak példaképeim, akikre felnézek, más versenyzők, akik sokkal komolyabb eredményeket érnek el nemzetközi versenyeken: Jay Petervary, Sofiane Sehili, James Hayden, Fiona Kolbinger, Bjorn Lenhard, Ulrich Bartholmoes, Kristoff Allagaert. És ez így van rendben.

Interjú a Hungarian Divide győztesével, Bagoly Leventével-3

Forrás: Szabó Bence (Bikepacking Hungary)

Milyen volt a végén tóban csobbanni?

A verseny előtt nem merültem bele túlságosan az útvonal dokumentációjába, már csak azért sem, hogy ne tudjam, nehezebb vagy könnyebb szakaszok következnek. Így mindig maximális teljesítménnyel haladok. Ám a célvonalra kíváncsi voltam, úgy, hogy utánanéztem és láttam, hogy van ott egy tó. Már az induláskor elképzeltem, hogy milyen jó is lesz abban csobbanni, így az ötödik napra mar hatalmas vágyódássá alakult bennem, hogy letudjam a gyűrődést és végre eljöjjön a várva vart pillanat.

Interjú a Hungarian Divide győztesével, Bagoly Leventével-4

Forrás: Domaniczky Tivadar (Bikepacking Hungary)

Köszönet még egyszer a verseny fotósának, Tivadarnak, hogy megörökítette számomra ezt a fontos pillanatot.

Utólag melyek tűnnek a legmaradandóbb élményeknek?

Hát az egész kaland önmagában egy nagy maradandó élmény, de ha ki kell emelnem valamit, akkor az a Bükki Nemzeti Park szakasza. Imádtam azt a részt, és végig úgy ereztem, mintha otthon lennék a szeretett erdélyi hegyeim között. Nagyon barátságos volt a fogadtatás a bánkúti turistaházban, ami csak tovább emelte a napomat. Ez biztos, hogy mindig kedves emlék lesz, és ha van egy hely, ahova szívesen visszatérnék akkor ez az!

Hogyan regenerálódtál?

Szerencsém, hogy a szüleim hoztak el a célból, és vittek a starthoz is amúgy, így meg aznap éjjel haza teleportáltam és már másnap – igaz, hogy megkésve, egy kiadós alvás után – az irodában voltam. Hál'istennek a testem nem szenvedte meg nagyon, nem volt izomlázam. Ez talán annak is köszönhető, hogy mar több ilyen kalandon sikeresen végigvitt a szervezetem, amiért nagyon hálás vagyok neki. Ennek ellenére fejben több nappal a célba érés után sem értem haza, sokat gondolok vissza a kalandra.

Melyek a legfontosabb tanácsaid azoknak, akik legközelebb nekivágnak valami hasonlónak?

Pusztán fizikailag és felszereléssel nem lehet felkészülni egy ilyen megmérettetésre. Ezek csak részei a kalandnak. A legfontosabb elem mindig is a mozgatórugó, és itt nem az izomzatra gondolok.

Fontos foggal-körömmel akarni a célbaérést, és habár nekem is voltak és lesznek nehéz pillanataim, sosem bántam meg hogy tovább mentem. Hálistennek eddig soha nem állta utamat komoly mechanikai probléma, így minden megmérettetést tudtam teljesíteni. Persze egy ketté törött biciklivel nincs hogyan tovább menni, de az első Transcontinentalokrol tudok olyan történetet is, hogy valaki törött acél villát hegesztetett a verseny közben. Az akadályok a verseny részei és keresztül kell menni rajtuk. Ezen kívül jó ismerni a saját határainkat és mindig túlmenni rajtuk, de ne nagyon. Ezáltal a szervezetünk fejlődik és hozzá szokik az ilyen fizikai igénybevételekhez. Talán a legnagyobb hiba, amikor másokhoz mérjük magunkat.

Kell figyelni a test jelzéseire és ő előbb-utóbb meghálálja.

Interjú a Hungarian Divide győztesével, Bagoly Leventével-8

Forrás: Transcontinental Race

Hogyan és hol edzel?

Nem követek konkrét edzésprogramot. Sokat biciklizek persze. A bicikli mar évek óta fontos része az életemnek és a mindennapjaimnak. Volt olyan időszak is, amikor elég sokat szaladtam edzésképpen. Mindig jó egy kicsit mást is csinálni, nem csak tekerni egyfolytában. Szívesen kirándulok és vagyok kint a természetben. Igyekszem aktív életmódot folytatni, ami elég ahhoz, hogy mindig rajtra kész legyen a testem. Nem eszem húst, nem cigarettázom és alkoholt sem fogyasztok. Csak fogyasztottam... A verseny után ünneplésképpen megittam egy sört, de majdnem három tiszta év után nem esett túl jól. Nem mondom, hogy semmit sem fogok innentől kezdve inni, de nem lesz gyakori látvány a kezemben az üveg, az is biztos.

Hogyan egyezteted ezt a „függőséget” – mármint a kerékpározást – a munkával, a magánélettel?

Ez a hobbi elég drága úgy, hogy viszonylag normálisnak mondható életmódot kell folytatnom ahhoz, hogy meg tudjam engedni magamnak. Hál’ istennek a barátaim és a családom támogat, amivel csak tud. Már a megértésük is rengeteget segít. Jó tudni, hogy egy egész szurkolótábor van mögöttem, még ha teljesen egyedül is tekerek egy idegen helyen az éjszakában.

Hogyan telik az életed, amikor nem tekersz?

Bukarestben töltöttem 10 évet az életemből, jó részt egyetemi évek voltak, majd dolgozni is ott kezdtem. De legfontosabb, hogy a bicikli ott vált fontos részévé az életemnek. Hat évig kizárólag fixie-vel jártam, futárcégünk is volt és bikepoloztunk. Ezt az életmódot hoztam haza magammal Sepsiszentgyörgyre is, kicsiny városomba. Itt már mindenki ismeri a biciklis hátteremet és tudják, hogy ki vagyok. Egy frissen induló vállalkozásban lettem csapattag, tervezőként tevékenykedek. Személyre szabott bútorok és különböző megrendelések tervezésével, gyártásával foglalkozunk. Többek között egy 5 tengelyes CNC-t és egy hagyományos asztalosműhelyt működtetünk, mottónk pedig: Digitally Handmade in Transylvania.