- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Lehetőséget kaptunk, hogy elinduljunk ezen az eseményen, és mivel idén nem volt túl sok kilométer a lábamban, ezért “csak” a 150 kilométeres távot vállaltam be. Csütörtökön indultunk Budapestről, ami kb. egy 600 km-es út, megállásokkal együtt hét óra körül van eljutni a tengerpartra. Érdemes Szlovénián keresztül menni, és Trieszt felől megközelíteni Porecet, mivel így sokat tudunk spórolni a pályamatricán. Nem beszélve arról, hogy út közben még be lehet iktatni egy-két megállót Szlovéniában is, ha nézelődni szeretne az ember. A szállásunk a Valamar hotellánc egyik szállodájában volt, az itteni öt csillag valóban ötnek felel meg. Nagyon jól felszerelt szobákkal, több fajta medencével, saját tengerparti fehér homokos stranddal és még annál is jobb étteremmel. Valahogy a beszámolóim mindig központi kérdése a gasztronómia, lévén szeretek sokat és jókat enni, és azt kell, hogy mondjam, itt ettem életem legjobb sajtszószos tésztáját, bármennyire is furcsának tűnik ilyen kijelentéseket tenni egy szállodáról meg egy ilyen egyszerű ételről. Azt meg már meg sem merem említeni, hogy a verseny előtti este a terülj-terülj asztalkámból szénhidrátfeltöltés végett pizzát lapátoltam a tányérra, mert az is volt, kellett a nagy nap előtt.
Régen magyar eseményeknél mindig kiemeltem, hogy sokszor a rajt-cél terület, vagy a verseny olyan helyen volt, ahova nem éri meg családdal menni, mert nem lehet mit csinálni. Ez alól kivétel az Istria, ami a magyar események közül leginkább a Zalakarosra emlékeztet, csak területileg még szerencsésebb, a tengerpart és az óváros miatt. Ide érdemes családdal menni, és akár hosszabb időre is, mert van látnivaló a környéken bőven, illetve a szállodában is lehet pihenni. Habár outdoor magazin vagyunk, azt meg kell említenem, hogy van játszós szoba is, tele konzolokkal, tehát a gyereket is le lehet éppen kötni valamivel, ha éppen ebben a korszakban van, ami nem elhanyagolható szempont.
Pénteken részt vettünk az esemény sajtótájékoztatóján, melyen az esemény rendezője és a turisztikai hivatal küldöttei mellett a rendőrségtől is jelent meg szóvivő. Mint elmondták, igen komoly szervezés van mögötte, mert a közel 300 km-es távot majdnem teljes egészében teljes útzárral biztosítják, ami egy hatalmas kihívás ekkora területen. Érdekes belelátni, hogy mekkora munka is valójában egy ilyen esemény megszervezése. Természetesen van időlimit a pontokon, így nem kell az egész félszigetnek egész nap állnia, illetve a verseny nagy része olyan másodrendű, ellenben igen jó minőségű utakon zajlik, ahol nem zavarjuk a forgalmat. Sajtótájékoztató után átvettük a nevezést, amiben többek között egy egyedi, 300-as dizájn kerékpáros mez is szerepelt. Érdekesség, hogy a jövő évi mezre már idén lehet szavazni, tehát a közönségkedvencben fognak jövőre tekerni a bringások. A csomagban az eseményhez egy igen részletes prospektust is találtunk az összes táv szintrajzával, hegyeivel és tranzit idejeivel, úgyhogy tökéletesen meg tudtuk tervezni, hogy a másnapi eseményen hogyan érdemes tekernünk. Ha valamiért nem sikerülne teljesíteni, akkor vannak seprűs autók, amik segítenek visszajutni a célhoz.
Az eseménynek helyt adó Porec városának több, mint kétezer éves történelme van. A környék mediterrán klímája egész évben ideális időjárást biztosít az itt-tartózkodásra, és a különböző szabadidős foglalkozásokra. A környék igen változatos, tekerhetünk a kisebb hegyek között, a tengerparton, de ha átmegyünk az Isztriai-félsziget másik oldalára, akkor 1500 méteres hegyet is találunk, ami már kellő kihívást jelent minden bringásnak. Kerékpárutakat majdnem mindenhol találunk, Ezen felül a montizás és a gravelezés és igen elterjedt a környéken.
A sajtótájékoztató után egy közös ebédre invitáltak minket, ahol a helyi nevezetességet, “trüffelt”, azaz szarvasgombát reszeltek a tésztára. Ez az egyik helyi gasztronómiai fogás, amit mindenképpen érdemes kipróbálni. Az ebédnél ott volt velünk Sonny Colbrelli, a 2021-es Európa-bajnokság és Paris-Roubaix győztes kerékpárosa is, és volt szerencsém vele ülni, ezért fel tudtam neki tenni pár kérdést:
Hogy vagy most a szíveddel, mit mondanak az orvosok? Versenyezhetsz még valaha?
Ők sem tudják, de valószínűleg nem.
Melyik volt a nagyobb győzelmed, az Európa-bajnokság vagy a Paris-Roubaix?
A Paris-Roubaix, egyértelműen az nagyobb győzelem.
És melyik a kedvenc versenyed?
Furcsa, mert annak ellenére hogy megnyertem a Roubaix-t, a Flandria.
Ki a kedvenc kerekesed a mezőnyből?
Sagan, ő is imád partizni.
Ha már partizás, melyik a kedvenc italod? (Volt előtte egy utalás, amikor eltolta az alkoholmentes Heinekent hogy rendes sört szeretne)
Hát leginkább a sör és a gin-tonik.
Az ebéd után elmentünk tekerni egy laza ötvenest a másnapi verseny végét megnézni. Az újságírók közül Ed, az egyik srác kifejezetten emelkedőkre szakosodott, angol hillclimb bajnok is egyben. Mondta, hogy ő rápróbál arra a hegyre, amin éppen mászunk át. Az eseményről, és a KOM próbálkozásáról itt van egy videó:
Sonnyval és a többi újságíróval - akik egyébként mind tök jó formában voltunk - elkezdtük a nap egyetlen hosszabb emelkedőjét. Én az életemért küzdöttem, hogy rajta tudjak maradni sor elején, hátulról szépen lassan szakadtak le az emberek, majd egyszer csak megérkezett az angol srác, és olyan tempóval ment el mellettünk, mintha egy motoron ült volna. Végül az emelkedő tetejétől nem messze szakadtam le én is, és egy kis távolságot tartva értem föl új idei FTP rekordot döntve. Mondhatnám, ez jó előjel a másnapi verseny előtt.
A tekerés végén visszamentem a szobába, gyorsan átöltöztem, és még bementem fürödni egyet a tengerbe. Október elején, bár nem volt kifejezetten meleg, azért nyáron a Duna is hasonló hőmérsékletű volt otthon, illetve ki akartam használni a hideg víz regenerációs hatását. Ha valaki akar egy késő nyaralást, akkor Horvátország és az isztriai rész tökéletesen megfelel rá, napközben még októberben is pólós idő van.
Na, de egy dologról még mindig nem esett szó, mégpedig a konkrét eseményről.
Maga a bringás verseny, vagy teljesítménytúra, ki hogy éli meg, reggel hétkor kezdődött. Lévén a 300 kilométert letekerni amúgy sem kevés idő, huszonötös átlaggal majd 12 óra, ezért is indul ilyen korán. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy mivel vendégként érkeztem, az első sorból indulhattam Sonny mellől, ami szerintem bármelyik kerekesnek egy életre szóló élmény, ha egy ilyen kaliberű bringással tekerhet. Az indulás után közel 50 km/h-s átlagot mentünk az első 10-15 percre, majd amikor max pulzushoz közeledtem, mindig egy kicsit visszavettem, és hagytam hogy előzzenek felfelé a többiek. A síkon pedig megpróbáltam menni a csoport tempójával, ameddig csak lehetett, hogy minél magasabb átlagsebességet tudjak tartani a legkevesebb erőbedobással.
Mivel 1500 ember indult, ezért mindig volt hova visszaszakadni. Menet közben több magyarral is találkoztam, ami mindig egy kicsit feldobott, mert kiderült, nem először vannak, és imádják az eseményt. Az utak elég jó minőségűek voltak, nem kellett a kátyúk miatt aggódni, a lezárás teljes volt, nem jöttek kocsik sehonnan. Az útvonal elég változatos, minden volt benne. A frissítőkön pedig terülj-terülj asztalka, és adták fel az iso-kat és a zseléket a segítők.
A 70. kilométernél sajnos elnéztem egy kanyart és a vizesárokban végeztem, pedig egész jó tempóban haladtam, hogy a 150 km-t gyorsan befejezzem. A vége mentő és kulcscsonttörés lett, ami hát benne van a pakliban. Én mentem bele 55-tel egy olyan kanyarba, amit nem ismertem, és sikerült lesodródnom az útról. Sajnálom, hogy nem sikerült befejezni, de igazából így az elejét, és a végét is láttam a 150-es távnak, csak egy rövid, 20 kilométeres szakasz, meg egy kemény emelkedő maradt ki, amire nagyon kíváncsi voltam, hogy menne.
Bővebben, a baleset után a bringámat a seprűs autó elvitte, amit este segítettek nekem a szervezők visszajuttatni a szállodába, hogy azzal se kelljen bajlódnom. Szóval tényleg minden apróságra figyelnek.
Az biztos, hogy van egy rendezetlen ügyem így, és jövőre szeretnék visszatérni, és befejezni, mert nagyon jó élmény volt minden téren, egy gyönyörű helyen. Csak jövőre úgy intézem, hogy lent tudjak maradni még 1-2 hetet utána, mert megéri kikapcsolni egy kicsit az indián nyárban, így októberben is.
