- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Amikor nem sportról, vagy épp kiemelkedő teljesítményről van szó, teljesen mások az igényeink és ez a kerékpárunk külsőgumijával szemben is így van. Hiszen városban, aszfalton, könnyedén átgurulni A-ból B-be – ami legtöbbször az otthonunk és a munkahelyünk – teljesen másfajta igénybevétel, mint például a kedvenc ösvényünkön csapatás vagy egy tókerülő versenyen száguldás.
A hétköznapi felhasználásra tervezett gumiknál két fontos tulajdonság határozza meg az élményt és a felhasználást: először is legyen szilárdburkolatú úttesten jól használható (azaz tapadjon szárazon és nedvesen is, valamint gördüljön könnyedén), másodszor pedig legyen kellően tartós (azaz az akár napi használatban megtett 50-100 km során is bírjon minél több kilométert, és az út során ránk leselkedő defektek ellen is jól védjen).
A hétköznapi, városi felhasználásra szánt gumik mintázata, főként a szilárdburkolatú úttesteken való használatból eredően minimális vagy negatív – kiváló példa erre a MITAS Cityhopper modellcsalád, mely ezeket egyszerre kombinálja. Ezek által nagyobb tapadást kapunk, nem csak szárazon, de nedvesebb körülmények során is, míg a gumi jól gördül és így könnyedén haladhatunk gyorsabban.
Kép forrása: Mitas
Az ilyen gumik szövetsűrűsége (TPI) alacsonyabb, mint a versenysportra tervezett gumiké, amitől ugyan nehezebbé vállnak, ám sokkal kopásállóbbak is lesznek. Összetételükben nincs semmi speciális, a klasszikus kaucsuk és szövetszálak alkotják, melyek szintén a tartóssághoz járulnak hozzá.
A városi, hétköznapi használatban a gumik legnagyobb ellenségei az elszórva az úttesten heverő szögek, csavarok, kisebb fémalkatrészek vagy épp üvegszilánkok. A szúrás, vágás ellen a gyártók különböző technológiákat fejlesztenek ki, melyek segítségével – hozzáadott defektgátló folyadékok nélkül – megakadályozható, hogy elszökjön a levegőnk. A MITAS külsőknél kétféle defektgátló technológiát találhatunk a gumikba építve: az APS (Anti Puncture System) jelöléssel ellátott alap védelmet nyújtó-, és a komolyabb ellenállással rendelkező ST vagy STU (Stop Thorn Ultimate) jelölésekkel ellátott technológiákat.
Kép forrása: Mitas
Az APS rendszer esetén egy extra, 1 mm vastag gumiszalag kerül beágyazásra a gumi futófelülete alá, ami csökkenti a szúrásos defektek bekövetkezését. Az ST vagy STU rendszereknél ez az extra szalag már 3 illetve 4 mm vastag, mely vastagságok már kiválóan ellenállnak a vágásoknak és a nagyobb szúrásoknak is!
A gumiknál is, mint minden kopó-forgó alkatrésznél, egyszer csak eljön a vég, a használhatóságuk vége – a gumi futófelületén az anyagvastagság drasztikusan elvékonyodik, az oldalfalakat és a futófelületet alkotó szálak elöregednek, kirepedezik a felület. Ilyenkor a nagyobb bajt megelőzendő, mielőbb cserélni ildomos azokat. Ám nem mindenki tudja és akarja naponta, hetente mérni a gumiköpeny vastagságát, lesni a túlzott kopásból eredő jeleket. A MITAS városi modelljei között megtaláljuk a CF (Clever Face) jelölést, ami tulajdonképpen egy okos, integrált kopásjelző! A gumi futófelületén több helyen találunk egy, a kezdeti időben mosolygós smiley-t, ami a gumi kopásával lassan átváltozik, és amikor már szomorú fejet látunk, időszerű cserélni! Ilyen egyszerű!
Kép forrása: Mitas
Azok számára pedig, akik szürkületi időszakban, este vagy éjszaka is nyeregben vannak, fontos, sőt életmentő lehet még a gumi oldalfalán megtalálható fényvisszaverő sáv, MITAS gumik esetében RS (Reflex Stripe). Jó tudni, hogy amelyik MITAS külsőgumi futófelületi defetvédelemmel van ellátva, az automatikusan megkapja a fényvisszaverő sávot. Fontos: a fényvisszaverő sáv megléte nem helyettesíti a lámpák, prizmák használatát! Mindig legyen nálad, és kapcsold be rossz látási viszonyok esetén!
Kép forrása: Mitas
Kép forrása: Mitas
A Mitas kerékpáros külsőkről bővebb infót a Mitas Facebook oldalán találsz...