- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Attilát, aki éppen a napokban vehette át a Nemzetközi Automobil Szövetség sportbíróknak járó legrangosabb díját, sikerekről, kudarcokról, a sport iránti szeretetéről és további céljairól is kérdeztük.
Ha egy szóval kellene jellemezni magad, mi lenne az?
Nehéz egy szóval jellemezni magam… de ha csak egy szót kellene választanom, akkor az a kitartó lenne.
Van kedvenc idézeted, ami sokat jelent a számodra?
Nem vagyok az idézetek embere, de a kérdés hallatán az első idézet, ami eszembe jutott, az a "Nincs lehetetlen, csak tehetetlen". De viszonylag gyakran szoktam használni Ayrton Senna egyik mondását, vagyis "Ha második vagy, te vagy az első a vesztesek között".
Milyen szerepet tölt be az életedben a sport? Mit sportoltál gyerekkorodban? Mit sportolsz most?
Gyerekkoromban - mint sokan mások – én is a ház előtt fociztam a többi gyerekkel. Persze mást is sportoltam, de igazából a kerékpározás volt az, ami nagyon fontos szerepet töltött be az életemben, és ez a mai napig így van. De nem maradhat le a listáról a gokartozás, a túrázás, úszás és a korcsolya sem. A balesetem óta próbálkoztam azzal, hogy újra síeljek, de sajnos nagyon fájdalmas volt, így azt egy kis ideig még pihentetem. Egyszer majd újra megpróbálom. Pár éve az egyik unokatestvérem ismertetett meg a siklóernyőzéssel, de ez is egy olyan sport, amit az időhiány miatt a jövőben szeretnék jobban megismerni. Bízom abban, hogy az amputációm nem lesz majd akadály.
Ha már sport... Nagyon hálás vagyok azért, hogy a munkám is a sporthoz köt: egy magyar innováción, a TEQ-asztalon játszható parasportok – mint amilyen a kerekesszékben végezhető teqis, a para teqpong, illetve a para teqball - fejlesztésén és népszerűsítésén dolgozunk.
A baleseted óta a kerékpározás mellett az autóversenyzés és a gokart is része maradt az életednek. Milyen érzés a történtek után beülni egy versenyautóba, kerékpárral száguldani vagy akár visszatérni a baleset helyszínére?
A versenyautóba való beülés inkább pozitív érzést váltott ki belőlem, ugyanis mindig is álmodtam arról, hogy egy igazi versenyautót vezessek. Erről az álmomról szerencsémre a legjobb személynek, Gáspár Istvánnak is meséltem; ő volt az, aki megbeszélte Zengő Zoltánnal, hogy valóra váltják az álmomat. Persze rossz volt visszatérni a baleset helyszínére. Mielőtt első alkalommal visszamentem, többször is összegyűlt a könny a szememben, már csak a gondolattól is. De szerencsére a sportbíró kollégák támogatásával sikerült túllendülni az első alkalmon. Aztán amikor már bíróként tértem vissza, az első ilyen alkalommal volt pár ijesztő pillanat, ami után fel is merült bennem, hogy biztosan akarom-e ezt még tovább csinálni. Szerencsére hamar elillant ez a rossz érzés. Örülök, hogy a tavalyi év után idén újra dolgozhattam a Forma1-es Magyar Nagydíjon.
Hagyományosan itt rendezik meg a Parakerékpár Országos Bajnokságot. Volt pár kör, amit zokogva teljesítettem, és a verseny utolsó körét sem szabályosan fejeztem be, mert a célegyenes helyett a bokszutcába mentem, hogy a 21-es box előtt elhaladva érezzem a győzelem ízét. A saját rossz érzéseim, emlékeimmel szemben aratott győzelem ízét!
A versenyzés intenzív sport, ami nemcsak a testet, de a lelket is „megdolgoztatja”. Hogyan lazítasz? Vannak-e olyan hobbijaid, amikkel kikapcsolsz, megnyugszol, relaxálsz?
Szeretek a természetben sétálni, túrázni, de sokszor egy laza kerékpározás is segít a kikapcsolódásban. Nemrég belekóstoltam az MTB-be, ami ugyan egyelőre csak egyszeri alkalom volt, de úgy érzem, kikapcsolódásra tökéletes szabadidős tevékenység. A jövőben szeretném gyakrabban alkalmazni ezt a formáját is a kerékpározásnak.
A lelked hogyan tartod karban?
Ez egy nagyon nehéz kérdés…
Természetesen kockázatos dolog, ha az ember nehezen elérhető célokat tűz ki maga elé, mert a visszájára is elsülhet a dolog, ami nem hogy segít, hanem inkább ront a lelkiállapoton. A kudarc, a csalódottság nagyon romboló hatású tud lenni. Számomra ilyen élmény volt a Mapei Tour de Zalakaros. Volt egy kitűzött célom, amit én reálisnak láttam, de a körülmények és a felkészültségem nem tette lehetővé azt, hogy a 137 km-es távot az általam kitűzött 5 óra alatt teljesíteni tudjam. Sajnos nem kis különbséggel, 52 perccel értem később célba, mint szerettem volna.
Kik segítenek, támogatnak az utadon?
A legtöbb segítséget családomtól kaptam és kapom, amiért nem tudok eléggé hálás lenni. De szerencsére nagyon sok jó embert ismertem meg az évek során, így a családom mellett barátaim, kollégáim is sokat segítenek, támogatnak, egyengetik utamat. A közösségi média felületein is nagyon sok támogatást kapok követőimtől.
Van példaképed?
Több személy is van, aki példával járt/jár előttem. Elsőnek egy sokak által ismert autóversenyzőt, paralimpiai bajnokot említenék, Alessandro „Alex” Zanardit, akit a balesetem előtti percekben még a rajtrácson láttam sétálni. Ekkor arra gondoltam, milyen nehéz lehet láb nélkül élni... De igazából nem ezért nevezném meg őt, hanem azért, amit tett egy horror baleset után. Felült a kézzel hajtható kerékpárjára, és a világbajnoki címek mellett begyűjtött három paralimpiai aranyérmet. És visszaült a versenyautóba is. Tavaly Hollandiában a Parakerékpár Világbajnokságon testközelből nézhettem végig, ahogy bezsebel egy újabb világbajnoki címet. Sajnos a júniusi balesete óta keveset tudni az egészségügyi állapotáról, de nagyon remélem, még lesz lehetőségem egy versenyen versenyezni vele. Egy másik személy, akit csodálva követtem, és máig nézem, hogy hogyan képes egy amputációt jó kedvvel, vidáman megélni, az Keresztes Zsolt alias Kercsó. Ő nemcsak ezért jár előttem példával, hanem sportteljesítményével és az élethez való hozzáállásával is. Pár hete együtt teljesítettünk egy Spartan Sprint futamot Veszprémben. Jól szemlélteti kitartását és szorgalmát, hogy másnap még visszament, és teljesített egy Super távot is.
Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
Eddig leginkább gokartozásban voltak igazán versenyeredményeim, de nem tudok ezek közül egyetlen olyat kiemelni, amire kifejezetten büszke vagyok. De nem mehetek el a díjak mellett, amiket a balesetem óta, a balesetből eredően, a felépülésem és a sporthoz való hozzáállásom miatt kaptam. Nem azt mondom, hogy ezekre büszke vagyok, inkább azt, hogy nagyon jó érzéssel tölt el az, amiért ezeket a díjakat nekem ítélték. Szeretném kiemelni a főbb díjakat. Az első, amit kaptam, az az Autósport és Formula Magazin ’Az Autósportért’ nevű különdíja volt 2018 decemberében, majd 2019 februárjában az MNASZ Sportbírói Bizottságának különdíját vehettem át. 2019 év végén az MNASZ Gyorsasági Szakágának díjkiosztóján "elhivatottság a gyorsasági autósportért" nevű díjat vehettem át, ahol Gáspár István szakágvezetőnek és Zengő Zoltánnak köszönhetően a Zengő Motorsporttól kaptam egy versenyautó-tesztelési lehetőséget. És a legfrissebb, épp a napokban érkezett hír egy újabb díjról. Egy olyan díjról, aminek súlyát még nem sikerült felfogni, ugyanis a Nemzetközi Automobil Szövetség - rövidebb nevén az FIA - nekem ítélte az idei évben a legmagasabb kitüntetést, amit egy sportbíró kaphat, az év legkiválóbb sportszakemberre díjat, ami angolul így szól: FIA Outstanding Official Of The Year.
Mit tartasz a legnagyobb kudarcodnak, hogyan lendültél túl rajta?
2019-ben a Parakerékpár Világbajnokságon kénytelen voltam a mezőnyversenyt 2 kör után feladni. Már előtte két nappal, az időfutamon is nagyon fájt a csonkom, úgyhogy nagy küzdelem volt saját magammal szemben a 30 km teljesítése, mert a fájdalom felsugárzott az egész bal oldalamra. Sajnos a mezőnyversenyen ez a fájdalom fokozódott. Ott, akkor nagyon csalódott voltam, hogy nem tudtam végigmenni, de azzal próbáltam magam nyugtatni, hogy az egészség fontosabb.
Jelenleg egy speciális protézis lábat viselsz a mindennapokban és sportoláskor is. Ha jól tudom, nem volt ez mindig így…
Igen, az első hónapokban csak mankóval közlekedtem, kerekesszéket az OORI-ban (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet) csak szórakozásból használtam, hogy a többi székessel túrázzunk, illetve labdajátékokat játsszunk.
A mankós időszak nagyon nehéz volt, emlékszem, az egyik legnagyobb kihívás a tömegközlekedés volt. Az emberek alapból nagyon figyelmesek és segítőkészek, de volt olyan helyzet, amikor csúcsforgalomban kellett buszra szállnom. Akkor úgy kellett egy lábon állva utaznom, hogy közben kapaszkodtam is, a mankómat is fogtam, és közben a súlypontom áthelyezésével, reagálnom kellett a busz összes gyorsulására, lassulására is. A másik nagy kihívás a 2-es villamos nagyon keskeny lépcsőjén való fel-, illetve lemászás volt.
Mitől különleges a protézised? Mennyi időbe telt, mire teljesen rád és az igényeidre szabták?
Az amputáció után egy alap protézist kaptam, amiben még nem volt rugalmasság, nem volt semmi mozgás. Ezzel a protézissel kezd ott mindenki, véleményük szerint ezzel érdemes a protézishasználat alapjait megtanulni. Azóta már tudom, hogy ez nem így van. Eleinte könyökmankóval tudtam csak járni, de 3 hónap alatt sikerült eljutnom arra a szintre, hogy már egymankós bottal is tudtam sétálni. Fél év elteltével ortopédiai műszerészem tanácsára kipróbáltam egy karbonszálas protézislábat, az -t, amivel végre elhagyhattam a botot, és szabadon tudtam sétálni. Igaz, az első pár napon ez nagyon más volt, de úgy voltam vele, hogy végül is, ha új cipőt veszünk, azt is be kell járatni, meg kell szokni. .
Főleg annak fényében, hogy 1-2 hónappal korábban még az utcára sem mertem a 2 éves kislányommal kettesben kimenni sétálni, mert tudtam azt, hogy ha egy óvatlan pillanatban elszalad, nem tudok utána menni.
Aztán a hónapok előre haladtával lehetőségem nyílt további protézislábak kipróbálására is. Az első az egy Otto Bock 1E95 Challenger sportolásra is alkalmas típus volt 10 hónappal az amputációm után. Az első pár napban nagyon furcsának éreztem, más irányból is terhelte a csonkomat, de ezzel újra tudtam futni.
Szerencsére az Ottobock termékpalettája elég széles, és épp 2019 júniusában bővült egy újabb taggal, az protézislábbal, amit szerencsére egy hétre birtokba is vehettem. Az első benyomások elég pozitívak voltak, bár futni nem tudtam vele, de minden más területen megfelelően támogatott a mozgásban. Ezt egy hét elteltével visszaadtam, hogy más is kipróbálhassa, de rögtön kaptam egy újabb tesztlábat hosszabb tesztre. Az új láb az 1C61 Triton Vertical Shock volt, aminek az volt a különlegessége, hogy a tok és a protézisláb között van egy lengéscsillapítóra hasonlító szerkezet, ami komfortosabbá teszi az erősebb lépéseket, illetve - a torziós gyűrűjének köszönhetően – csökkentette az egy helyben való elfordulás jelentette erők csonkomra gyakorolt hatását.
Idő közben parakerékpár versenyen láttam más versenyzőnél olyan protézist, ami közvetlenül a pedálhoz kell csatolni, és megkérdeztem az Otto Bock magyarországi képviseletét, hogy tudnánk-e valami hasonlót készíteni. Bár ilyen kéréssel még senki nem fordult hozzájuk, elfogadták a kihívást, és elkezdtünk egy fejlesztést, amiből folyamatosan tanulunk.
Hogyan zajlik egy ilyen közös fejlesztés, tanulás?
Egy egyszerű példa… A Parakerékpár Világbajnokságon - amiről már meséltem - nem értettem, miért fáj folyamatosan a csonkom, és miért sugárzik ki ez a fájdalom az egész bal oldalamra. Fél évvel később jöttük rá, hogy mivel a protézist úgy állítottuk be, hogy ugyanolyan hosszú legyen, mint az ép lábam, és mivel az ülésmagasság az ép lábamhoz lett beállítva, emiatt minden pedálfordulatnál feszültség keletkezett a csonkban.
Jó volt erre rájönni, és megérte vele foglalkozni, mert meg is lett a gyümölcse. Jelenleg is ezt a protézist használom gokartozáshoz, és amikor a Zengő Motorsport által felajánlott TCR Cupra versenyautót vezettem, akkor is ez volt velem. Ennek oka, hogy - a többi protézissel ellentétben - ebben nincs semmi rugalmasság, így jobban érzem a pedálra kifejtett erőt.
A másik protézisem, amit használok, az ugyanaz az amit 2019-ben volt szerencsém kipróbálni. Épp a napokban kaptam hozzá egy aktív vákuumrendszert, a Harmony P4 –et, ami segíti a pontosabb protézis-koordinációt, és csillapítja a protézistől érkező rezgéseket. Ez a rendszer a protézisek Ferrari-ja, aminél nyilván van speciálisabb, jobb, de nem szabad megfeledkezni ezeknek az áráról sem, és arról sem, hogy egy-egy protázisnek 3 éves kihordási ideje van, és utána újat kell venni.
Milyen közeli és távolabbi céljaid vannak? Van más sport, egyéb verseny, ami felé kacsingatsz?
A parakerékpározás áll az első helyen, illetve egy amatőr gokartbajnokságban is versenyzem jelenleg, de szeretném az autósportban magasabb szinten is megmérettetni magam. Természetesen a különböző TEQ sportokban is szívesen összemérném a tudásomat másokkal. A közeljövőben tervezem a falmászást is kipróbálni, de ezeket már csak hobbi és szórakozás szintjén űzném.
