- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Adománykerékpárokat javít, újít, épít, amelyeket önkéntesek juttatnak el a rászorulóknak.
Nagyszájú „hülye gyerekként” kezdte. Aztán az élet, a szamárlétra, az apró fogaskerekenkénti előrelépések megmutatták neki a jó arcát. Mert bizony „jó arc”, hiteles figura lett a pesti belvárosi életben. A Gyuláról indult Rácz Kálmán a Kazinczy utcában üzemeltet kerékpárboltot, és hétfőnként adománybringákat szervizel annak érdekében, hogy a két kerék ne kiváltság legyen, hanem mindenki számára egyszerűen elérhető használati eszköz. Olyan, mint a kávéfőző...
Talán ilyen Rácz Kálmáné is, aki egyik központi figurája a belvárosi kerékpáros életnek. A Szimpla mellett üzemeltetett boltja, műhelye tökéletesen illeszkedik a környék „látképébe”, már-már népmesei életének, különleges hitvallásának valódi lenyomata. Ez a mese egy Gyuláról indult kissrácról szól, aki elindult mesterséget tanulni, s miközben kijárta az élet szamárlétráját, megküzdött sárkányokkal, megvívta csatáit, s csodás tetteket is véghez vitt, amelyekért megkapta méltó jutalmát. Hogy mi az?
Egyszerű a válasz. A helyén van az életében. S ezt egyre kevesebben mondhatjuk el magunkról ebben az országban, ebben a világban. Rácz Kálmán a hobbija révén munkát adott saját kezébe, megtalálta önkifejezését, megélheti kreativitását úgy, hogy közben segíti, közösséget, környezetet formál.
Hát következzen az ő meséje...
„Harminckilenc éves vagyok, több mint három évtizede a kerékpározás tölti ki a mindennapjaimat. Hat-hét éves korom óta a bringatárolókban evett a fene, indokolatlanul hülye időpontokban kalapáltam, szereltem, javítottam, de már akkor, kölyök fejjel volt egy irány, egy út, ami felé haladtam, s az élet megadta, s én meg is találtam a lehetőségeket” – mondja Rácz Kálmán, aki kamaszként ideje nagy részében egy motorszervizben lebzselt a barátaival, mígnem a szomszédos bringabolt tulajdonosa ezt megunta, s munkát kínált számára: az iskola mellett kerékpárokat takaríthatott.
„Tizenhat-tizenhét éves voltam, lázadó punk, egy nagyszájú hülye gyerek, akinek nem volt szándékában elrugaszkodni a saját énjétől, nem nagyon akartam semmit, csak a magam módján kifejezni magamat, s élvezni a habzsi-dőzsit. Csabi ebben az időszakomban adott munkát a kezembe, megkereshettem a gitárhúrra és a koncertre valót, úgy, hogy közben azt csinálhattam, amit élvezek.”
A szamárlétra alsó fokára lépett, s idővel nem csak azt tanulta meg hogyan kell összeszerelni egy bringát, de éles szemmel azt is meglátta, miként lehet üzletet építeni, rentábilissá tenni egy vállalkozást. Kitapasztalta hogyan lehet a hátrányos pozíciókat előnyőssé tenni, miként lehet újrahasznosítani, jót és minőséget előállítani. Az évek során belekóstolt a műhelyvilágba, és valamelyest ráláthatott a nagy cégek üzletpolitikájába is, tapasztalatból mondja: egy kezén meg tudja számolni azokat a cégeket, amelyek korrektek, amelyek nem hanyagok, s úgymond nem a „gagyit csomagolják be fényes papírba, masnival átkötve”. Talán innen is ered a hitvallása:
Az élet túl rövid ahhoz, hogy szar bringánk legyen...
A saját biznisz beindításához újabb és újabb lépcsőfokokra volt szükség: egyik a Velvart üzletében eltöltött két év, a másik a Hajtás Pajtásnál megélt időszak. Előbbi eredményeként Debrecenben nyithatott boltot. A Velvart adta a tőkét, a muníciót, ellenben ő szabad kezet kapott az üzletpolitikában, s mivel jutalékos rendszerben dolgozott, így megérezhette, hogy mennyi idő- és energia-befektetés szükségeltetik ahhoz, hogy egy üzlet jól működhessen.
„Talán ennek az időszaknak az eredménye az, hogy én nem hiszek az alkalmazotti státuszban. Nálam fordítva működnek a dolgok, mint általában a mai világban. Nekem első az ambíció, az elhivatottság, s utána jön minden. „Ötöt adj, és egyet kapj”. Ez a másik mondat, ami az életemet vezérli – folytatta Rácz Kálmán, akinek debreceni üzletét a válság elsodorta, de Budapesten a Hajtás Pajtás, majd a Bike Maffiánál szerzett tapasztalatok alapján újraépítette önmagát.
Ahogyan eddig is: lépésről-lépésre.
A Kazinczy utcában lévő boltját, amely két éve vált le úgymond a Bike Maffia kötelékéről, egyedül viszi. A Szimplától bérli a helyiséget, amelyben hétfőnként karitatív munka folyik: adománykerékpárokat javít, újít, épít, amelyeket önkéntesek juttatnak el a rászorulóknak. Példának okáért gyermekotthonoknak, többgyermekes, létfenntartásért küzdő édesapáknak, édesanyáknak, dolgozó hajléktalanoknak, vak házaspárnak vagy éppen beteg gyerekeknek.
Egyik ilyen története Peti, a down szindrómás kisfiú, aki Kálmán adományhálózatának köszönhetően juthatott biciklihez, s tanulhatott meg kerékpározni.
„Ez egy személyes vállalás a részemről, amit nem biztos, hogy egy magánszemélynek kellene a vállára venni, de ez innen, valahonnan belülről fakad. Viszont örülnék neki, ha találnék társakat hozzá, jó érzés lenne, ha hétfőnként nem egyedül kellene bütykölnöm a műhelyben.
Ezek a hétfők nem csak a bringákról szólnak, hanem törődésről, megindító történetekről, kapcsolatokról, amelyek hosszú távúak is lehetnek, vagy csak éppen egy villanásnyiak az ember életében. De ott vannak.
Például van egy szép története egy otthontalanná váló anyáról és fiáról. Az édesanya anyaotthonba, a fiú nevelőotthonba került, Rácz Kálmán pedig az adománykerékpáron túl megmutatta nekik műhelyét is, nézzék meg, hogy mit csinál, hátha a fiút megfogja az a valami, ami annak idején kissrácként rá is hatást gyakorolt.
„A fiú el is jött hozzám kétszer-háromszor, de aztán úgy tűnt, elengedi ezt a történetet. Nem haragudtam rá, nem volt miért, sőt nyitva hagytam számára a kaput, mert tudom, hogy ezeknek a srácoknak pontosan ilyen kapukra van szükségük. S láss csodát, éppen a múlt héten hívott fel, hogy hétfőnként eljönne hozzám az adománybringáknál segíteni. Jó lenne, ha ez a non-profit lelkesedés másokra is átragadna, ezért is próbálom meg nyitott műhely szervezésével ösztönözni az embereket.
Jó lenne, ha a kerékpárosok úgy gondolkoznának: van egy szabad órám, bejövök, hátha én is tudok segíteni.
Nagy, távlati célokban már nem gondolkozik Rácz Kálmán, aki közel 130 adománykerékpárt újított vagy éppen újít most is fel. Igényes, jó minőségű szerszámokkal szeretne dolgozni, álmodik egy szerelő Kamaráról, amely megköveteli a magas standardet a műhelyektől, hogy mindenki fejében az legyen: a kerékpár nem csillogó ékszer, hanem jármű, s óriási a felelősség, hogy ezek a járművek megfelelő módon legyenek összerakva.
Emellett pedig továbbra is újrahasznosít, szinte minden egyes alkatrész, amely le kerül a kerékpárról új életet nyer ceruzatartó, fényvisszaverő, cipőkanál, öv, vagy éppen kulacstartó formájában.
„Élhető, kreatív, okos világban szeretnék élni és mozogni. Láttatni a dolgok egyszerűségét, megélni az emberi léptéket, nem csak fogyasztani, de újat alkotni szeretnék. Megmutatni, hogy a hulladékainknak van második-harmadik funkciójuk is, csak észre kell venni a lehetőségeket.”
S észre kell venni az ilyen embereket is.
Aki kíváncsi Rácz Kálmán „otthonára”, aki szívesen részt venne a nyitott műhely programban, esetleg viszi előre a „non-profit lelkesedés” az adománykerékpárok elkészítésében, bátran keresse őt.
Jó tudni…
…, hogy Rácz Kálmán saját márkájú kerékpárja, az R.K.-bikes.
Típusai:
- P.U.B., azaz a Personal Urban Bikes a kocsmábajárós.
- Church, a magasabb felszereltségű Templombajárós.
- Rover, vagyis a városi vagy túrabicaj.
- Kid, a gyerekeknek készülő kerékpárok.
A bicajok összeszerelési díját, azaz 10 000.- Ft-ot az adománykerékpárok felújítására fordít. Az adománykerékpárok szerelését minden egyes esetben ingyenesen végzi.