Salzkammergut Trophy 2011 beszámoló Hír

Idén kolleginával kettőnkre került a sor, hogy a Mozgásvilág.hu-t képviseljük a Salzkammergut Trophyn, vagyis ki kellett utazni, versenyezni kellett, gyönyörködni a tájban, fotózkodni Gary Fisher-rel és héderezni, jól érezni magunkat.

Már nagyjából elterveztem, hogy mi szépet és jót fogok írni, de gondoltam, mielőtt nekikezdek, megnézem kollégák tavalyi beszámolóját... hát, nagyjából ctrl+c & ctrl+v kombót hajthatnék végre - már ami a hibátlan szervezést illeti -, úgyhogy szerintem nyugodtan olvassátok el a 2010-es beszámolót.

A verseny előtti napon "hosszú" másodpercekig vártam arra, hogy a sor nélküli asztalnál megkapjam az induló csomagot - a rajtszámomról már sms-ben előre értesítettek. Kaptam annyiféle energiaszeletet, zselét, meg izoport, hogy az otthonról hozott cuccokat felesleges is volt cipelnem (igaz, én csak egy rövid 37-et tekertem és amúgy sem vagyok nagy evés-iváshoz szokva verseny közben).

Rajt előtt egy órával kipakoltam a bringát a csomagtartóból, kerekek helyükre, gyors állítgatás és váltóteszt... EJJJJ!!!!!!! Amitől a legjobban féltem: a legnagyobb hátsó fogaskerékre tolva a láncot a váltóm beakadt a küllők közé (valószínűleg szállítás közben állítódott így el) és a feszítés akkora volt, hogy a papucs megadta magát, kettétört. UPSZ!!!!! Egy óra a rajtig és a váltóm csak fityeg. Mivel ezzel az apró alkatrésszel már több alkalommal megjártam (például tavaly a saras 24óráson), volt nálam pótalkatrész. Gondoltam azért jobb ezt szervizre bízni, ezért elindultam keresni. Mázlim volt, mert két magyar srác is arrafelé indult és - mivel tekerni nem tudtam a bringát - a hátamnál fogva toltak el a helyi bringaüzlethez (ezúton is köszönet érte).

Persze pénz nem volt nálam, de a szerelősrác elfogadott biztosítékként egy papírcetlit, amire ráfirkantottam a telszámomat és a rajtszámot. Megígértem, hogy zárás után visszajövök fizetni és erre úgy mondott igent, hogy tudta, addigra már rég nem lesz nyitva a bolt és Ő se lesz bent elérhető (ergo szerintem beletörődött, hogy ingyé megcsinálta a papucs-cserét és a váltobeállítást, jófejségből). Én erre csak akkor jöttem rá, amikor a verseny után eltekertem az üzlethez és láttam a nyitvatartást, ami bizony szombaton csak 12:00-ig tart. Nyílván nem hagytam annyiban a dolgot, az üzlet kirakatában lévő telefonszámon végül elértem a srácot és a befutó melletti bringaexpon kifizettem a tartozásom.

Ezután az izgalmas és kedves kis anekdota után elmesélem milyen volt a verseny: Szuper!
Montis edzések híján nem mertem nagy távot választani, a legrövidebbet az EGO-m nem viselte volna, így a 37,9km-es (1114m szint) távot választottam, kollegina szintúgy. Jó választás volt, kellemesen végignyomtam a távot. A verseny előtt a hozzáértők azt rebesgették, hogy ne számítsak sógoréknál technikás pályára. Igazából az esetek nagy részében ez be is igazolódott, aszfalton és murván másztunk a legtöbbet és csak a lefeléken voltak enyhén nedves, de azért nagyon köves szakaszok. A két lépcsőzős szakaszon nagyon baró képeket készítettek az odatelepült fotósok... persze csak azokról, akik be merték vállalni a meredek, egyenetlen terepet, ergo rólam nem készült izgi kép :)

Bár frissítőpont csak egyetlen egy volt (az amúgy bőséges, változatos), az útvonal mentén végig kiabálással és tapssal doppingoltak a kitelepült helybéliek, akik olyan lelkesen buzdítottak mindenkit, mintha a családtagjuknak szurkoltak volna. Itt tényleg az egész környék megmozdult.

Az mondjuk egy kicsit ciki volt, amikor egy aszfaltos emelkedőn küzdöttem, hogy behozzam az előttem tekerőt és amikor nagy nehezen elkaptam, kiderült, hogy nem versenyző volt, csak egy helyi lakos, aki a hegytetőn lévő házáig bringázott kényelmes tempóban :) Akkor ott visszavettem a lihegésemből, nehogy kiderüljön mennyire kivagyok.

Az időeredményemmel elégedett vagyok, majd jövőre megnyerem... talán... vagy nem.
Kollegina is szépen teljesítette a távot, a magyar hölgyek közül elsőként ért be.
Eredmények: Klikk ide!

Szóval, a verseny fain, de érdemes emiatt 5 órát utazni Salzkammergutba?
Ha semmi más nem lenne itt, akkor is IGEN lenne a válasz, ám itt nem csak versenyezni lehet.
Szállásunkat a Hagan Lodge, a Loser sípálya aljában a felvonó közelében lévő több apartman komplexum egyik háza biztosította, pazar környezetben. Ha nem is azt éreztem rögtön, hogy "igen, hazaérkeztem", ahhoz nem fért kétség, hogy egy egész életet boldogan le lehetne élni ezen a helyen. Nyáron túrázás, bringázás, vízi sportok a környező tavakon, télen síelés, snowboardozás... a kezem meg belelóg a bilibe :)

A környék számtalan látnivalójával nem zsúfolom már tele ezt a cikket, úgyhogy ehhez kénytelen leszel ide klikkelni.

Mi ebből az egészből a tanulság?
Salzkammergut Trophy jövőre is, ha minden jól megy, hosszabb távon...