Szinte egész éjszaka esett és reggel is erősen lógott az eső lába. Az első bő 10 km-en csak lefelé gurultunk, aszfalt és dózer váltogatásával, miközben az eső egyre jobban kezdett szemetelni. A kanyargós, nedves úton a tömeg eléggé belassult, úgyhogy én pofátlan módon minden kis ficakba befurakodva beelőztem a mezőny hátsó negyedét. Kellett is ez a kis előny, mert a második 10 km hegynek fel vezetett.
A GPS-t csak a lejtőzés utáni sorban állás közben sikerült elindítanom, de az addigi mellőzésen a kütyü annyira besértődött, hogy nem volt hajlandó értékelhető szintmérést produkálni. Vagy csak pont annyira utálja az esőt, mint én.
Közel 1000 szintet másztunk szakadó esőben. A hegy felénél felállított első checkpointon megállás nélkül tekertem át. Ha megálltam volna, egy perc alatt odafagyok az egyik sátorrúdhoz. A sisakomból csurgott a víz, a cipőmben a Balaton tocsogott és ahogy egyre feljebb jutottunk és egyre hidegebb lett, úgy kezdett egyre jobban fázni a lábfejem. De soha ne becsüljük le az ima erejét, némi fohászkodás hatására elállt az eső és az utolsó – egyébként tolós – 200 m szintre egészen elviselhető idő kerekedett. Itt-ott már a kék ég is kikandikált a felhők mögül.
A túloldalon óvatos lejtőzés következett, kifejezetten vigyáztam, nehogy begyűjtsek egy negyedik defektet is. Főleg hogy ma már se pótbelső, se pumpa nem volt nálam, csak Gábornál. Az utolsó pár km-nyi aszfalton azért elengedtem a gyeplőt.
Lentebb, miközben még mindig elég magasról egy helyi Amazonas szurdokot bámultam, befutott Mészi, úgyhogy ketten vártuk be Gábort. Szegény nagyon aggódott, hogy ott hagytam a hegyen, ezért rám telefonált, hogy ott álljak meg és várjam be, ahol vagyok. Szófogadó voltam, mert jobb helyet keresve sem találhattam volna a megvárásra.
A második checkpointig még lefelé gurultunk 5-6 km-t. Itt már ettem ittam, ami belém fért. Ahogy megjött a jó idő, az én hangulatom is jobb lett. Már nem is izgatott a hátralévő utolsó 500 méteres „hegy”. Kicsit előre mentem, az első emelkedőn, de a gurulós részeken egy hangyányit sem tekertem, úgyhogy a még ránk váró legutolsó tili-tolis részhez már ismét hárman érkeztünk. Mészi, Gábor és én.
És gyakorlatilag a Transalp legvégén is megismételtük a korábbi hármas befutót. Hihetetlen, de teljesítettük a 8 napos alpesi maratont. 618,55 km és 21166 m szint letudva. Megkaptuk a medálokat, átvettük a „Finisher” mezt és szinte kötelező záróakkordként megmártóztunk a Garda-tóban.
Vacsora után, este 7 felé indultunk el haza, hajnal 5-re itthon is voltunk. Mögöttünk a nagy kaland. Köszönjük Mozgásvilág!
