- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A sikeres felmenőkkel (Activ-TC) rendelkező fejvédőt két évvel ezelőtt mutatták be hivatalosan. Különlegességnek számított a Casco termékpalettáján, hiszen a jellemzően egy-egy felhasználási területre specializálódott modellek mellé egy többféle kerékpáros stílushoz és felhsználásra tervezett "allrounder" fejvédő látott napvilágot.
A Casco Activ 2 egyaránt alkalmas a városi, hétköznapi közlekedéshez, illetve a komolyabb terepen megmérettetésekhez is.
Galériához klikk a képre!
Bőséges szellőzőnyílásokkal, horizontálisan és vertikálisan is személyre szabható Disc Fit Vario méretállító rendszerrel, rendkívül praktikus Casco Loc csatrendszerrel és egyéni ízlés szerint variálható MyStyle zsínór-kompatibilitással vértezték fel. Természetesen mindezt azon felül, hogy az in-mold védőréteg teljes egészében lefedi a külső borítást (sőt, még néha ennél is többet), illetve a tarkórész kiemelt védelmet kapott.
A pontos illetszkedés érdekében az Activ 2 három különböző méretben kapható, hogy mindenki a fejméretéhez passzolót választhasson. A megfelelő méret kiválasztása alapfeltétele a fejvédő által nyújtott biztonság maximalizálásának. Sőt, az 52-56 cm méretnek köszönhetően végre azok is találhatnak maguknak egy komoly felnőtt fejvédőt, akiknek eddig csak a hóbortos mintájú gyereksisakok vagy a lötyögve magukra szorított M-es méretezés jelentett szükségmegoldás. Az új Activ 2 modell esetében nem csak a méretállító gyűrűt lehet 52cm-re szűkíteni, hanem maga a sisak váza is egy szűkebb, 52-56 cm-es verzió.
Galériához klikk a képre!
Az új modell méltó utódja a számos összehasonlító teszten győztes Activ-TC-nek. A biztonság, a kényelem, a szellőzés, az alacsony tömeg és az elfogadható ár optimális egyensúlyát kínálja. Mindennapos használatra tökéletes választás, de akár egyedi megjelenést igénylő haladó kerékpárosoknak is ajánlott.
A népszerű modell a kiforrott technológiáknak köszönhetően két év elteltével is a csúcsminőséget képviseli. Ennek örömére a Casco Activ 2 4 új színben lesz kapható. Az új színpalettának köszönhetően választhatunk egy matt- és egy fényes karbon hatású, zöld, vagy narancssárga betéteket tartalmazó kivitelből, vagy a kerékpáros ruházatoknál nagy népszerűségnek örvendő kék változatból, illetve egy csajos fehér-türkiz kombinációból. A variálható MyStyle zsinóroknak köszönhetően a friss dizájnokkal több tucat új színvariációt lehet elérni. Az eddigi színvariációkat például a tavalyi videómban csekkolhatod.
Galériához klikk a képre!
Megerősített tarkóvédelmi zóna
Az elődjéhez képest még tovább növelt és plusz In-Mold védőréteggel megerősített tarkóvédelmi zóna.
Sportos kiegészítők
Három fokozatban állítható napellenző sild és felső légterelő szárny.
Monocoque in mold plus
Az ütéselnyelő EPS belső váz és a kemény külső héj egyesítése egy robosztus és biztonságos egységet képez, valamint kiváló hőálló képességgel látja el a sisakot.
Freshair Ventilation szellőzés
Kifinomult szellőzőrendszer, mely a belső héjban biztosítja a folyamatos szellőzést és kipárolgást, ezáltal az állandóan optimális fejklímát.
Disk fit Vario méretállító rendszer
Megújult méretállító rendszer, mely a maximális komfort érdekében horizontálisan és vertikálisan is állítható, hogy a lehető legjobban illeszkedjen minden fejformára.
MyStyle zsinór
Cserélhető színű, fényvisszaverős madzag, mely 360fokos láthatósággal fokozza a passzív védelmet és tükrözi viselőjének egyéni stílusát.
Casco Loc csatolórendszer
Gyors, egykezes nyitás és szuper egyszerű beállítás! A Casco Loc gyorscsatoló rendszer akár menet közben is egy gyors mozdulattal, egy kézzel is egyszerűen kioldható.
Alumínium rovarháló
Robosztus, mégis könnyű rovarháló strapabíró alumíniumból.
A Casco fejvédőket árusító üzleteket ezen az oldalon találod...
További információ a gyártó honlapján...