- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A fiatal tehetséget tavaly a világ legjobb női csapata, az SD Worx igazolta le, és kifejezetten a ciklokrossz szezonra edzőként szerződtették mellé a korábbi világbajnok holland kerékpárost, Lars Boomot.
Blankát Belgiumban értük el, ahol a barátjával lakik egy apartmanban. Éppen a ciklokrossz világbajnokság előtti utolsó világkupa fordulóra készült, melyen egyébként négy holland specialista mögött az ötödik helyen végzett. Kinti élete értelemszerűen a versenyek és az edzések körül forog:
„Délelőtt 11 körül indulok el, két-két és fél órásak az edzések, tele résztávval. Utána elmegyünk kávézni, vagy itthon pihenünk. Ilyen egy átlagos nap. Tegnap például edzettünk a hoogerheidei pályára, Lars Boom is jött velünk. Ilyenkor felvonulunk a lakóbusszal, a teljes cuccal, edzünk, aztán a buszban le is tudok zuhanyozni.”
Apropó busz: Blanka ezt a szezon elején kapta, a csapat külön neki vette a ciklokrossz szezonra. Adja magát a kérdés: ki ül a volánnál?
„A barátom, én nem szeretek ilyen nagyobb buszokat vezetni. Igaz, még nem próbáltam, de nem is szeretném kipróbálni”- mondja nevetve.
Blanka egyébként valamennyit minden nap edz, ha mást nem, átmozgatást végez. Ezt azonban nem bánja, mert egyelőre nem találta meg azt a fajta szabadidős tevékenységet, ami teljesen ki tudná kapcsolni.
Remélem, hogy az öcsém jövőre ki tud jönni néha, és tudunk együtt edzeni vagy versenyre menni, mert az nagyon feldobná a hangulatot"- teszi hozzá.
Blanka három éve ment ki először hosszabb időre Belgiumba. Akkor még csak néhány hetet töltött kint, a leghosszabb időszak egyhuzamban két hét volt. Mivel még iskolába is járt, szinte csak a versenyhétvégékre utazott ki. Nem is érezte magát túl komfortosan szállásadójánál.
"A csapatfőnököm házában laktam, ami elég rossz volt, azt nagyon nem élveztem."”
Persze nem lesz valakiből azonnal egy külföldi csapat versenyzője. Viszont aki ott jó teljesítményt nyújt, arra hamar felfigyelnek a szakemberek.
„Öt éve jöttem ki először az apukámmal és bátyámmal versenyezni a karácsonyi időszakban. Tíz nap alatt négy vagy öt versenyen tudtam indulni. Az első junior versenyemen harmadik lettem, akkor figyelt fel rám az előző csapatom, a Doltcini, amely utána szerződést is kínált."
A kerékpársportban járatos közönség számára elég komoly hírnek számított, amikor Blankát tavaly leigazolta a világ legjobb női csapata, az SD Worx, sorukban olyan sztárokkal, mint a tavaly év végén visszavonult országúti olimpiai bajnok Anna van der Breggen. A csapat egy elismert szakembert, a korábbi világbajnok Lars Boomot szerződtette Blanka mellé. Az ő feladata Blanka ciklokrossz képességeinek a pallérozása. Az általános edzői feladatokat továbbra is Blanka barátjának testvére látja el.
„Lars a technikában segít. Milyen gumival kell menni, mikor kell leszállni a bringáról és futni, mikor kell a bringán maradni. Az egyik fontos dolog, amit mondott, hogy sokkal agresszívabbnak kell lennem. Ezen még dolgozom” (nevet).
Egy profi kerékpáros, aki ráadásul három különböző szakágban is versenyez, tetemes edzésmunkát végez. Blanka sem kivétel. Kérdésünkre azonnal előveszi edzésnaplóját, és máris záporoznak a számok:
„Versenyszezonban nem edzek sokat. A múlt hetem 12,5 óra volt, de az OB hetében csak 10 órát edzettem. Átlagban 13 óra körül mozog a heti munka. Edzőtáborban viszont jóval többet, 22-23 órát is megyek. Utána tudnék nézni annak is, hogy ez évente hány kilométer, de mivel sokat montizok meg krosszozok, az kilométerben nem egetrengetően sok.”
Mindhárom szakágnak megvan a maga szezonja, a kérdés, hogy a különböző szakágbeli edzéseket hogyan kombinálja?
„Montizni nagyon szeretek, abban nincs olyan, hogy edzeni „kell”. De a másik két szakágnak nem tesz jót, ha átülök a montira. Teljesen mások a beállítások, máshogy ülök rajta. Az a legkényelmesebb bicikli. Arról nagyon nehéz visszaülni országútira vagy ciklokrosszra. Montizni úgy szoktam nyáron, hogy van két országútis edzésem, a harmadik pedig montis. Hármas blokkokban edzek, ilyenkor a negyedik nap pihenő. De például az olimpiára Livignóban készültem, ott délelőtt országútizni voltam, délután egy kis monti, csak hogy érezzem a bringát, és hozzászokjak, minden nap menjek vele kicsit. Előfordult, hogy három napig csak montival edzettem és fel sem ültem az országútira. Utána, mikor itthon folytattam az olimpiai felkészülést, akkor is montival mentem még országúton is. Utána nagyon nehéz is volt visszaülni az országútira. Mindenem fájt.
Krosszra meg mindig krosszal edzek. Olyan sajnos sokszor van, hogy krossz bringán edzek országúti kerekekkel. Ezen jó lenne változtatni, legalább heti egy igazi krosszos edzést csinálni, de ezt igazából csak csapatban lehet, úgy jó. A belgáknak meg a hollandoknak van közös krossz edzésük, mert nekik válogatott szinten szervezik ezt. Remélem, nálunk is lesz több ciklokrosszos versenyző a csapatban jövőre, hogy ezt mi is csapatszinten is szervezhessük. De a jövőben szeretnék erre nagyobb hangsúlyt fektetni, mert nagy szükségem lenne rá. Vagy az öcsémmel kell menni edzeni, mert technikailag nagyon ügyes, és rengeteget tudnék tőle tanulni.”
Ciklokrosszban gyakran le kell pattanni a bringáról és futva tolni azt. Ez nem kifejezett ügyessége Blankának, ezért kíváncsiak voltunk, végez-e e téren specifikus futóedzést.
„Szezon elején heti két futóedzést tartottam, fél órát, 40 percet. Az a baj, hogy ehhez nem vagyok hozzászokva. Fájt a lában, izomlázam volt, és a bringás edzés rovására ment, ezért abbahagytam. Nem tudom egyébként, hogy az ilyen fajta futó edzés mennyit segít, mert a versenyen teljesen más jellegű a futás. Az egy rövid sprint. Nyélen megyünk a bringán, úgy kell leszállni és átváltani futásra, majd vissza bringára és nyélen menni tovább. Szerintem ezt krosszos edzésekkel lehetne leginkább fejleszteni. Úgy érzem, hogy a puszta futós edzések egyáltalán nem segítettek. A homokban futás meg nem hasonlít semmihez, abban nagyon béna vagyok (nevet). Nem tudom, azt hol lehetne gyakorolni. Tavaly az edzőtáborban a homokban mentem futni, de nem segített rajtam.”
A cipőn talán nem fog múlni, hiszen nemrégiben egy neves svájci futócipő márka, az On Running tűnt fel Blanka szponzorai között.
„Bár a cipőiket csak utazáskor és a dobogón viselem, nagyon kényelmesek, nagyon szeretem. Azt nem tudom, hogy futásra milyen, mert arra még nem próbáltam, de most egy darabig nem fogok menni futni mert nem szeretek (nevet). Remélem, hogy a cipő miatt majd megszeretem.”
Egy bringás élete nem csak tekerésből áll, szükség van kiegészítő edzésekre, illetve regenerációs gyakorlatokra. Blanka hengerezni szokott, nyújtani, ez kikapcsolja. Masszázsra is jár, általában hetente egyszer. Kapott egy masszázspisztolyt is, azt is használja. Fizikoterapeutája és sportpszichológusa viszont nincs, de utóbbin gondolkodik, mert vannak azért néha hullámvölgyek:
„Most is volt egy ilyen időszak, három hétig edzőtáborban voltam, és ahogy elkezdtem újra versenyezni, nem úgy mennek a versenyek, ahogy gondoltam. Pedig nagyon jó formában vagyok, és nem tudom az okát. Talán az önbizalmammal van egy kis probléma. Meg tavaly, amikor március elején covidos voltam, akkor eléggé megijedtem, hogy ebből nem lesz olimpia. Valahogy kikeveredtem belőle, és utólag úgy gondolom, hogy nem is volt olyan rossz, hogy elkaptam, mert legalább volt öt hét pihenőm, amennyi korábban soha. Csak fejben nehéz volt utána elölről kezdeni mindent, mert visszakerültem egy olyan szintre, ahol nagyjából 12 évesen lehettem utoljára. 130 wattot tudtam biciklizni 170-es pulzussal (nevet), ez fejben elég nehéz volt feldolgozni. De aztán hamar formába lendültem.”
A profi kerékpársport világában, ami állandó utazással jár, és a csapat ritkán vagy együtt, nem lehet könnyű barátokat szerezni. Egyelőre Blanka is csak ismerkedik a csapattársaival.
„Az egész csapattal csak egyszer találkoztam. November végén volt egy edzőtábor Spanyolországban. Pár embert jobban ismerek, a belga bajnok Lotte Kopecky, meg a luxemburgi bajnok, Christine Majerus, velük kicsit többet találkoztam, mert jöttek ciklokrossz versenyekre. Majd inkább szezon közben fogjuk jobban megismerni egymást. Én most kimaradok minden edzőtáborból. Egy már le is ment, és lesz majd egy februárban is, a csapatbemutatónk után, én oda sem fogok tudni menni, mert akkor lesz pihenőm. Szóval csak szezon közben fogom a többieket jobban megismerni, de az edzőtáborban nagyon szimpatikusak voltak. Nagyon jó hangulat volt.”
Külföldön élni önmagában is nehéz, de Blankának nem volt gondja a beilleszkedéssel. Azt azért elárulta, hogy az angolja még most sem tökéletes, ezzel egy kicsit szenved. Az eredményeinek köszönhető hirtelen ismertséget és népszerűséget viszont még szoknia kell.
„Én kicsit visszahúzódóbb lány vagyok, szóval annyira nem tetszik. De meg kell vele barátkoznom. Szerintem egyre jobban kezelem, és kezdem elhinni, hogy tényleg jó versenyző vagyok. Még szoknom kell ezt a helyzetet.
Nagyon nagy előrelépés a magyar kerékpársportnak, hogy ekkora az érdeklődés. Ez Valter Atinak is köszönhető szerintem, vagy leginkább neki. Nagyon jó, hogy női és férfi ágon is van egy olyan versenyző, akit lehet követni. Az emberek látják, hogy a kerékpársport nem csak annyi, hogy biciklivel járok boltba, hanem ez tényleg egy sport, és ez nagyon jó.”
Az élsportolók számára is fontos a pihenés, relaxáció.
„Nagy világverseny után általában van két hét pihenőm. Az olimpia után például elmentünk Görögországba nyaralni, bicikli nélkül. Az is nehéz volt az elején, minden reggel felkeltem és akartam valamit csinálni. Először elmentem futni, de rájöttem, hogy a 40 fokban ez nem olyan jó ötlet, meg egyébként is utálok futni (nevet). Három-négy nap után sikerült megnyugodni, és tényleg csak feküdni a tengerparton, olvasni, kikapcsolódni, fürdeni a tengerben. A mostani világbajnokság után pedig síelni megyünk, öt napra Szlovákiába. Azt nagyon várom.
A hétköznapokban pedig, amikor itt vagyok Belgiumban, tényleg csak arról szól az élet, hogy elmegyünk edzeni és utána pihenünk. Filmet szoktam nézni, Netflixen mindig találok valami jó sorozatot. Konkrét kedvencem nincs, mindig csak rákattanok egyre. A Forma-1-et kimondottan szeretem. Várom a következő évadot.
Otthon sokkal jobban el tudom magam foglalni. A kutyáimmal nagyon szeretek játszani vagy sétálni menni. Egy magyar vizslám van, Brutus, meg két Jack Russel terrier. Az egyik már nálunk született, őt Pocaknak hívják. Aztán neki is született egy kiskutyája, ő Virsli, ő a legnagyobb forma. A macskával szokott aludni, a macskákkal játszik, mindig pörög.”
Blanka nemrég érettségizett, és egyelőre nem is tervez továbbtanulni. Három szakágban versenyezve nem lenne egyszerű beilleszteni a felsőfokú tanulmányokat a programjába. Ehhez szerinte le kéne mondania valamelyik szakágról.
„Egyelőre még nem is találtam meg azt a dolgot, amit szívesen tanulnék. De remélem, hogy kialakul valami, mert az talán ki is kapcsolna kicsit, hogy ne csak a kerékpározásról szóljon az életem, mert úgy érzem, talán túl sokat gondolok rá, és ez nem jó nekem” – meséli.
Ettől függetlenül már most is van hosszabb távú célja, álma:
„Kávézni nagyon szeretek. Nagy álmom, hogy nyissak egy kávézót kerékpárszervizzel. A bátyám is nagyon szeret bringát szerelni, meg a barátom is, kávézni meg mindannyian szeretünk. Ez nagyszerű lenne.”
Ahhoz, hogy valaki ilyen fiatalon ilyen magas szintre jusson a sportban, óhatatlan, hogy sok olyan dologról le kell mondani, ami egy átlagos tini számára magától értetődő.
„Inkább az elején volt nehéz, amikor 15-16 éves lehettem. Lemondani arról, hogy találkozom a barátaimmal, mert edzeni megyek. Akkor kell erősnek lenni, és szerintem akkor kellenek a támogató szülők, akik segítenek meghozni a jó döntést, hogy igenis az edzés fontos, vagy az otthoni pihenés. Nagyon örülök, hogy a szüleim akkor a jó útra tereltek. Most már nem érzem lemondásnak, mert ez a munkám. Nagyjából el is vesztettem azokat a barátaimat, akikkel tudtam volna minden nap találkozni, mert ők is megértették, hogy nekem ez a legfontosabb. Most már marad a bringázás. A családom még mindig ott van, és az kikapcsol, ha haza tudok hozzájuk menni. Igen, néha le kellett mondani a karácsonyról, amikor itt maradtam Belgiumban, az elég rossz volt, jövőre szeretném ezt másképp csinálni. Néha jobb, ha fejben ki tudom magam pihenni.”
Blanka következő nagy megmérettetése a ciklokrossz világbajnokság, az arkansas-i Fayetteville-ben, az Amerikai Egyesült Államokban. Megkerülhetetlen a kérdés, hogy milyen várakozásokkal utazik ki a versenyre.
„Nem nagyon akarok sokat gondolkozni a célokon, csak szeretném magamból kihozni a legjobbat, és otthagyni mindent a pályán, ami bennem van, mert akkor elégedett leszek. Remélem, hogy ez elég lesz egy dobogóra vagy esetleg nyerni. Meglátjuk, kinek milyen napja lesz. Azt hiszem, a győzelem sem esélytelen, hiszen egyszer már sikerült megvernem a legjobbakat. Ha minden úgy alakul, és nekem lesz a legjobb napom, akkor van esély rá. De akkor sem történik semmi, ha nem sikerül, mert mégiscsak én leszek a legfiatalabb az elit kategóriában. Még rengeteg időm van, és számos dologban kell fejlődnöm. Próbálok nem is gondolni rá.
Most úgy érzem, jobb helyzetben vagyok, mint tavaly. Tavaly U23-ban indultam, a VB előtt az összes világkupán én voltam a legjobb U23-as versenyző. Ezek után engem kiáltottak ki legnagyobb esélyesnek, minden újság lehozta, és ezt nehéz volt fejben feldolgozni, mert én tudtam, hogy AZON a pályán nem én vagyok a legnagyobb esélyes. Egy homokos pálya, olyan, amin egész szezonban nem volt verseny. Ott én csak ronthattam, csak csalódást okozhattam. Idén viszont ez a pálya feküdni fog nekem, és talán a nyomás sem olyan nagy, mint tavaly. Remélem, hogy ezek is segíteni fognak egy jó eredmény elérésében.”
