Budapest  Csepel bringás kör

Budapest Csepel bringás kör

Tóth Máté
Tóth Máté
A Budapest Csepel bringás kör hossza 30 Km. Az útvonal szintemelkedése 45 m, szintideje 2 Óra, nehézsége Könnyű. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

Budapest belváros - Csepel kerékpáros kiskör

Hasznos infók: Ez az bringás kör Budapest belvárosából (IX. Kerület) indul, - ide és érkezünk vissza -, ahol kerékpárúton, illetve földes, murvás utakon is haladunk, viszont a gyenge táblázottság miatt erősen ajánlott applikációt vagy navigációs rendszert használni. A Duna kiváló helyszínt kínál egy felejthetetlen kerékpáros túrához is, ami szinte percek alatt el is érhető. Rövid ideig haladunk csak a belvárosban, majd miután Csepelen keresztültekertünk, rátérünk a földútra, ahol már mesés látvány tárul elénk. Végig árnyékos, erdős, fákkal teli területen haladunk, így a nyári napok is remek alkalmat nyújtanak az útvonal teljesítésére.

A Duna mentén vezető kerékpárút ideális választás mind a helyiek, mind a turisták számára, akik szeretnék felfedezni a város déli részét két keréken, de azért a természetben is eltöltenének egy kis időt. Útközben számos helyen tarthatunk pihenőt, ahol testközelből csodálhatjuk meg a Duna élővilágát és kapcsolódhatunk ki. Szigetszentmiklósra érve fordulunk is vissza, ugyanis ez a táv fele, ha pedig megéheztünk volna útközben akkor arra is van lehetőségünk, hogy visszatöltsük az elégetett kalóriákat.

A Halas Guszti egy kedvelt vendéglátóhely, amely híres friss halételeiről. A hely különösen népszerű a mind a helyiek, mind a kerékpárosok, túrázók körében, hiszen könnyen megközelíthető, finom kínálattal rendelkezik és pazar kilátást nyújt a Dunára. Ha feltöltődtünk, akkor újjult erővel vághatunk neki a hátralévők pár km-nek. Mindenkinek ajánlom ezt a könnyen teljesíthető túrát, aki szívesen kikapcsolódna egy picit és nyugalomra vágyik, de nem szeretné elhagyni a fővárost.

Budapest  Csepel bringás kör-2
Budapest Csepel bringás kör-2
Hirdetés