- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A Rieding-völgy igen felkapott hely, az osztrák turisták körében is, készüljünk fel, hogy egy szép nyári hétvégén, tele lesz mind az 5 hütte, ami a völgyben található. Mi kerékpárral fedeztük fel, bár van benne szintemelkedés bőven, mégis úgy gondolom, hogy bárki nekivághat. Mi a Landhaus Lungauból indultunk, kis csellel először autóval. Ariel - a házigazda- bárkit szívesen elfurikázik a völgy bejáratához. Saját autóval is megjárható az út eleje, viszont arra figyeljünk, hogy az alpesi út díjköteles.
Az általunk bekerekezett útvonal elég egyszerű, nincs sok eltévedési lehetőség. Egyszerűen követjük az utat a völgybe, majd ha már eleget láttunk visszafordulunk. Az útvonal igen felkapott, figyeljünk egymásra. Végig jól járható, dózer-, vagy aszfaltúton kerekezünk, ezért bátran ajánlható mtb vagy gravel kerékpárral, de akár trekkinggel is.
Nem is baj, hogy egyszerű az útvonal vezetés, hiszen rögtön a völgy elejétől hatalmas vízesések tarkítják, ahol kötelező megállni egy fotózásra. A völgy az elején kissé szűkösebb, majd a Schlierer-tónál kiszélesedik. A tó mellett található egy első hütte/alm, amit további 4 követ. Egy biztos, ez nem az az út, ahol éhen vagy szomjan halunk.
A tavacska, igazából egy mesterséges tó, de ezt a tényt nyugodtan elengedhetjük, mert tök mindegy hogyan keletkezett, ha ilyen csoda szép. Az viszont fontos, hogy kerékpárral nem szabad körbekerülni, csak lábon.
A tó után a Felső Rieding-patak mellett haladunk, ami hóolvadáskor, kora nyáron nem éppen az idilli, csörgedező képét mutatja.
Az útvonal bármilyen felkészültséggel bejárható, hiszen bárki, bárhol leválhat és bevárhatja az egyik menedékházban azokat, akik feltekernek a völgy végéig.