Szilvásvárad-kör

Útvonal: Szilvásvárad – Nagyvisnyó – Dédestapolcsány – Mályinka – Bánkút – Nagymező – Szilvásvárad

Szilvásváradról indulunk, ahol könnyen találunk parkolóhelyet, és visszatérve a nap végén, számos étterem és büfé közt válogatva tölthetjük fel magunk újra. Érdemes korán kezdeni a napot, mind a parkolás, mind az első pár kilométernyi forgalmas műút miatt.

Nagyvisnyónak haladunk. A jó minőségű út változatosan hol kicsit felfele, hol kicsit lefele, de átlagban nagyjából szintben halad. A lankásan hullámzó hegyvidék meseszép környezetet biztosít a műút mellett fekvő nagyvisnyói horgásztónak, miközben elgurulunk mellette. Az első közel 10 kmen kellemesen bemelegedhetünk, és mire a Dédestapolcsány előtti jobbost követő emelkedőbe kezdünk, már nem lehet gond a „hideg” láb. A csendes hegyvidéki falvacskában, Mályinkán hosszú ideig utoljára tudunk magunkhoz vizet venni, így ha induláskor nem tettünk be, most pótoljuk hibánk. 

A sárga kerékpárosjelzést követve kiérünk a településről, és erőteljesebb mászásba kezdünk a kisforgalmú és picit rossz minőségű aszfaltúton. Tekerésünk a madarak csivitelése, a levelek susogása és itt-ott sziklafalak veszik körbe a békés erdőben. Néhol rövidebb pihenő szakaszokkal tarkított utunk egyre magasabbra tekergőzik. Amikor az út bal oldalán megpillantjuk a Lajos-forrást, fellélegezhetünk, az út nehezebbik részét letudtuk. Egy kilométerrel később elérjük a bánkúti elágazást, ahol jobbra folytatjuk a tekerést. A sípályákhoz vezető utat az idő erősen kikezdte, sok helyen felfagyott és repedezett. Beérve a parkolóba lehetőségünk van energia utánpótlásra vagy az itt található hotel éttermében, vagy kicsit a sípályák fele lesétálva a síklub büféjében (általában csak hétvégente van nyitva, zárt ajtók esetén csöngetni kell a síházban). 

Ismét könnyeden gurulva haladunk Nagymező felé. Nem sokára elhagyjuk a forgalmat kinn marasztaló sorompót, majd T-elágazásba érünk. Itt jobbra tartva már Nagy-mező északi nyúlványa mellett tekerünk. Ha nagyon vékony gumival indultunk neki, akkor innentől rövid szakaszon nem nagyon fogjuk szemeinket a gyönyörű tájon legeltetni, mert sajnos nagyjából 1 km hosszon nagyon rossz az út minősége. A fennsík egyik jelképének is számító mezőhöz érve az elágazásban továbbra is a jobbos irányt követjük. 

Hazai viszonylatban egyedülállóan, 900 méter feletti magasságban terül el. A XVIII. század második feléig fás terület, de az ekkor kezdődő erdőirtások miatt mára már csak egy-egy magányosan álló idős faóriás emlékezik az egykori bükkösről. Felszínét víznyelők szabdalják, melyekben összegyűlt víz a földalatti járatokban utat törve magának az alacsonyabban fekvő forrásokból tör felszínre. A terület növényvilága nagyon változatos: a töbrök alján és oldalain borókások, rekettyések váltják egymást, a mező többi részein pedig változatos, ritka, védett virágokat találhatunk, mint az északi sárkányfű, csinos tárnicska, füles kosbor, kakukk szegfű. A helyi mikroklíma a geológiai viszonyoknak megfelelően elég hűvös, a víznyelők alján nyáron sem ritka a 0 fok körüli hőmérséklet.

Az idilli látványt régen még a szabadon legelésző Lipicai-ménes piedesztálta hihetetlenné, sajnos manapság már nem engedik őket a mezőre, környezetvédelmi okokból… Lassan magunk mögött hagyjuk eme szépséget, miközben az út ismét enyhén emelkedni kezd. A következő T-elágazásnál nem változtatunk az eddig bevált irányon, és jobbra tartunk. Az út itt is kisebb-nagyobb foltokban nagyon rossz minőségű.

A jellegzetes fennsík-tájkép körbe vesz minket, csodálatos mezők és erdők közt haladunk, majd elérjük Olasz-kaput, mely valójában egy 6-7 méter magas sziklavágat. Itt kikerüljük a másik oldalról a forgalmat megállító sorompót, és elkezdjük leszüretelni az eddigi mászások gyümölcsét: hatalmas gurulás következik a hegy lábáig, egyben kiindulási pontunkig. 

Olasz-kapu
Thurzó Gáspár irányításával 18 olasz hadifogoly vágta át a sziklagerincet 1918-ban, hogy utat nyissanak egy kisvasútvonal építéséhez. A sziklafalban emléktábla örökíti meg a verejtékes munkát. A vasútvonal 1940 környékén szűnt meg, ma az erdészeti út vezet át rajta.

Ha nem szeretnénk szuper gyorsan visszaérni a parkolóba, lefele megállhatunk a Gerennavárnál, mely Olaszkapu alatt majd 3km-re, az út bal oldalán, egy kavicsos parkolószerű placc oldalában található. Régen lépcsők vezettek fel innen, ma már a természet kezdi visszavenni az uralmat az ösvény felett. Ha felvisszük kerékpárunkat, akkor számítsunk rá, hogy ugyan nem túl hosszan, de vállon cipelős. A tetőn valaha földvár állott, ma már csak az árka ismerhető fel. Ami miatt inkább érdemes volt ide felkapaszkodnunk, az a kilátás, amit tavasszal és ősszel jobban élvezhetünk a lombkoronabontás előtt és annak lehultával.

Egy másik pihenő, amit beiktathatunk a lefele gurulásunkba, az a Millennium kilátó parkolója. Ez egy erős balos fordítónak jobb oldalában található, kb 6 km-re Olasz-kaputól. A kavicsos nagy parkoló korlátjától meseszép kilátás nyílik Nagyvisnyóra, ha pedig felkapaszkodunk a kilátóba, onnan körbe a Bükk hegyeire és völgyeire is rápillanthatunk. 

Tovább gurulva, magunk mögött tudva a szerpentines részeket hamarosan beérünk a Szalajka-völgybe. A T-elágazásban balra, felfele a völgyben megnézhetjük a völgy egyik nevezetességét, a Fátyol-vízesést. Sajnos az utóbbi idő szárazabb időjárása plusz a vízmű fentebbi vízelszállítása eredménye, hogy a vízesés megcsúfult (bebarnult), és alig csordogál benne víz… Jobbra pedig kijutunk a városba, kiindulási pontunkhoz.