- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Szerettük volna egy szakértőtől megtudni, milyen a helyes kanyartechnika síelésnél, ezért megkértük a Magyar Sí Szövetség kapitányát, Kovács Barnabást, hogy az alábbi profi síelők kanyartechnikáját elemezze ki nekünk.
Az első képen Kathrin Zettel osztrák versenyző nő óriás műlesikló jobb kanyarja látható. Zettel a kanyar közepét közvetlen megelőző pillanatban, az ún. legnagyobb nyomás fázisához ér. Csípője a kanyar közepén, lábai a külső íven, súlypontja a kapu vonalán belül halad. Mindkét síjét terheli (ami a mai modern síelésben alapvető), de a sík által felvert hó azt mutatja, hogy az ívbelső síje erősebben terhelte, ami nem ideális. Ezen a meredekségen az ívkülső és ívbelső sík ideális terhelésének aránya nagyjából 65-35%.
A kék lesiklóban közlekedő svéd Sara Hector bal kanyarja jól elkapott felvétel, testtartása ideális, a csípő és a súlypont az belső íven mozog, a külső sí jól megtámasztva, a felsőtest a lejtő esésvonalában áll, mindkét kar elől, ami a középhelyzet folyamatos fenntartását segíti. Az ívbelső sí is erősen élére állított, de terhelésének aránya megfelelő. Erősebb arányú terhelése esetén a cipő csatjai elcsúsznának a havon, kiemelnék a versenyzőt a támaszpozícióból, megszűnne a hókontaktus, ennek következtében a versenyző elesne.
A Val d'isere-ben 11-es rajtszámmal műlesikló osztrák Benni Raich szlalom kanyarja oktató filmbe illő. Szinte egyformán terheli mindkét síjét, a kanyar közepén, a stanglival való ütközéskor a csípője és a felsőteste a kanyar belső, rövidebb ívén, a stanglin belül halad a lécek alig a stangli mellett. Az ütközés a védett alsó lábszárral történik, a felsőtest egyenesen az esésvonalban áll, dőlése szinte megegyezik az alszár dőlésével, az ívkülső kar természetesen tartott, a botot tartó kézfejet védő műanyag is a stanglin belül hárít.
A negyedik képen sikló Victor Muffat-Jeandet francia versenyző Val d’isere-i óriáskanyarja látható. A felvétel pillanatában a jól megtámasztott ívkülső sín van a terhelés, a belső kissé elemelkedik a talajtól - jóllehet, ezt a testtartás nem indokolja, sokkal inkább a talaj egyenetlenségének következménye lehet. A felsőtest, a karok tartása ideális, a csípő a rövid íven - ahogy a "nagykönyvben" meg van írva.
Minden szereplő világklasszis alpesi versenyző, mozgásuk, tartásuk alapjaiban hasonló, náluk nehezen lelhető föl látványos technikai hiányosság.
1. A síelő a sí közepét terheli - a lejtőn ezzel a terheléssel siklik a sível együtt lefelé, követve a lejtő dőlésszögét.
2. nem maradhat le róla, mert abban az esetben hátra kerül a súlypont, a síelő elveszti a kontrollt a síje fölött - gyengébbek fenékre ülnek
3. A kanyarban a súlypont és a sílécek két egymásba fonódó nyolcas sorozatát írják le, ahol a hasasabb nyolcasok a síléc nyomvonalát, a "soványabbak" a súlypontét mutatják.
4. A felsőtest és az alszár szinte párhuzamosan dől előre, és ez a tartás a kanyar teljes hosszában jellemző. A kezdetén kissé jobban, a közepén középen, a vége félé kissé hátra kerül a terhelés, de a tartás egészében változatlan. Ehhez komoly testi erőre van szükség, a has, a hát, az oldal izomzat, a combhajlítók és combfeszítők, a mell-, a váll- és a kar izomzata is szinte folyamatosan tónusban van, a németek ezt "Körperspannung"-ként aposztrofálják.
5. A karok minden esetben előre tartva segítik a felsőtest középhelyzetben tartását - ha elhagyjuk hátra a karokat, ezzel együtt jár az un. "rücklage", azaz a hátra kerülés, a kontroll elvesztése, a kanyar indításának késése, rosszabb esetben a hanyatt esés.
6. A sík viszonylag nyugodtan a völgy, azaz az esésvonal irányában egyenesen tartott felsőtest alatt kanyarodnak az íven, a felsőtest (a képeken láthatóan a stanglikkal szinte párhuzamosan) áll, a fej emelt, és a siklás irányába néz - előre.
Ezek az ismérvek az összes felvételen egyöntetűen követhetők.
