Az első szerelem - Murau 2.0 Hír

Baumann Viola

2016/02/05

A stájer Murau-Kreischberg ráébredt arra, hogy szívesen látnák a magyarokat a hólejtőiken

Hirdetés

Az első szerelem

Valahogy sosem mentek a rövidtávú kapcsolatok: az első szerelmemmel négy évig voltunk hűségesek egymáshoz, ez le is fedte az általános iskola első négy osztályát.

Murau látott minket először csókolózni, mikor egy apartmanházban jó pár gyerekkel együtt leoltott lámpák mellett szabad a csókot játszottunk. Aztán a kreischbergi lejtőkön együtt “vonatoztunk”, mármint egymásba csúsztatott hóekékkel vagy négyen csúsztunk egyszerre, a többi programpont pedig vesszen inkább a feledés homályába… De az az igazság, hogy Kreischberg az egyetlen régi szerelmem, akivel bármikor szívesen újrakezdeném.

Manapság már a háromévesek is Zell am Seeben csatolnak először lécet a lábukra, ami irigylésre méltó és szuper.

Huszonévvel ezelőtt azonban, aki Budapesten síelni kezdett, az bizony a Normafáig jutott, esetleg a budakeszi műanyagpályáig, míg Észak-Magyarország a mátrai és bánkúti lejtőket koptatta. Ha mégis külföldre merészkedett egy iskolás csoport, az leginkább Szlovákiába utazott, ott is Donovaly jeges, vagy a Chopok szeles pályáira.

Murau Kreaicshberg Forrás: Baumabb Viola - Mozgásvilág.hu — Murau Kreaicshberg

Galériához klikk a képre!

A stájer Murau-Kreischberg ebben a piaci helyzetben ébredt rá arra, hogy szívesen látnák a magyarokat a hólejtőiken, így a kilencvenes években erős marketingkampányba kezdtek Budapesten. Meglehetősen sikeresen. Az OSC síedzői - akik ősztől tavaszig a Normafán futtatták és síeltették tanítványaikat - rövidesen elkezdtek Murauba vinni gyerekcsoportokat. És mivel a korszakban Ausztria a legvadabb nyugatot jelentette, szuper boltokkal, kabinos(!) felvonókkal, ja nem, úgy általában, felvonókkal, szép autókkal és persze elképesztő síterepekkel, nem nehéz megérteni, hogy hogyan lett húsz év alatt Kreischberg a magyarok legkedveltebb osztrák síterepe.

A kezdetekkor Murau nem csupán pár jó csúszást jelentett, hanem a megvalósult, és kissé elérhetetlen álmot.

A síedzőket elért marketing, és persze a hely valóban szuper adottságainak következtében gyermekkorom évi hat napját én is Kreischbergen töltöttem, így amikor tíz évvel ezelőtt utoljára láttam a pályát, és már úgy éreztem, csukott szemmel is le tudok rajta menni, tudtam, hogy megérett az idő szeretett síterepem elhagyására.

Pár év kihagyás után...

Így tehát évekig Murau felé sem néztem. Közben kipróbáltam sok más terepet, amik közül mindegyiknek megvolt a maga varázsa, és sokszor azt hittem, hogy megtaláltam az igazit. Schladming, Turracher Höhe, Tirol, Szlovákia, Franciaország, Colorado – mindegyik mást nyújtott, és többnyire mindenhol jól éreztem magam. De mindegyikükkel megmaradt némi távolságtartás, egy kis udvariasság, nem haza mentem hozzájuk, csak rövid látogatásokra. Engedtek csúszni, de csak egy voltam a millió vendégük közül.

Aztán egyszer csak, akarva-akaratlanul, visszacsöppentem Kreischbergre. És bár benne lehet a nosztalgia is, hiába akartam kiszeretni Murauból, nem lehet. Vonzó, jól ápolt, barátságos, biztonságot nyújt és haza vár...

Galériához klikk a képre!

Habár összesen csupán 40 km - ami egyébként nem kevés, sőt, gyerekekkel vagy kezdőként tökéletes, haladóként mégis előfordulhat, hogy húzzuk a szánkat. 100 km alatt már gáz, hiszen olyan gyorsan besíeljük - gondoljuk sokan. De nem mindegy, milyen az a 40 km. Például, hogy tetőtől talpig élvezetes.

Van pár titkos tipp, amiket nem árt tudni Murauról

Például, hogy pihenés ide vagy oda, az első felvonóval érdemes felmenni a kabinos tetejéig hajnalok hajnalán (értsd: fél kilenckor. Mivel ilyenkor már simán készülődnénk/munkában lennénk, ez egyáltalán nem megerőltető.) És innen azzal a lendülettel (persze bemelegítés után) irány is a parkolóba vezető kék-fekete pálya. Mivel kékkel kezdődik, az az irányelv, hogy azon bemelegedünk, a fekete rész pedig valójában csak azért fekete, mert délután fél ötre már végigment rajta egy csomó levelező boardos és csomó bátortalan síelő, eltüntetve a pálya közepéről a havat. Reggel azonban a parkolómenetnél nincs élvezetesebb. Ropog a hó a lécünk alatt, sehol egy nyom, és elképesztően széles pályavezetés mindenhol. 60-80 métereket hasíthatunk szép karvingíveket leírva, és mivel ilyenkor még igen kevesen járnak arra, nem is zavarunk senkit. Az az igazság, hogy bárhogy is van jelölve, ez a legjobb ritmusú pálya közel s távol. Ha kellően lendületesen haladunk lefelé, belefér még egy parkolómenet, utána azonban már megnő a sor a kabinos alján, ilyenkor tehát érdemes távolabbi vizekre evezni. Például a Rosenkranzra.

Rosenkranz

Idei újítás, hogy a Rózsakoszorún (bocs) is minden pálya hóágyúzható lett, úgyhogy Kreischbergen már nincs olyan centiméter, ami ne lenne hóbiztos. Igaz, olyanra egyáltalán nem emlékszem hosszú kreischbergi pályafutásomból, hogy le lett volna zárva lift, vagy ne működtek volna a pályák. Még áprilisban is végig le lehetett csúszni, noha csak pulcsi és kesztyű nélkül, sok naptejjel. A Rosenkranzra egyébként az a helyi tipp, hogy délelőtt érdemes használni ezt az oldalt, mert olyankor süt oda a nap, délután pedig már a fő útvonalon kergethetjük a napsugarakat.

"Új" pályák és felvonók

Annak, aki nem tegnap járt Kreischbergen, az is újdonság lehet, hogy készült egy gyors kabinos felvonó, a hozzá tartozó pályával, valamint a hegy napos oldalán elindult egy buborékos, narancssárga hatüléses. Amihez ráadásul olyan szuper lejtőket is nyitottak, hogy komoly konkurense támadt a parkolópályának. Mert igaz ugyan, hogy 40 km a pályarendszer, de kimondottan jó a feketék aránya. És a feketékre is az jellemző, hogy van egy-két meredekebb szakaszuk, de olyan szélesek, hogy lehetetlen nem élvezni őket.

Gyerekeknek és nagymenőknek

Gyerekként amúgy soha nem untam meg a síterepet, főleg, mert az erdőben vitt a dínóösvény, mert van Flinstones-os Yaba-daba-doo pálya, és mert akkoriban sokkal bátrabb voltam, szóval kihasználtam a gyorsulós versenylejtőt és az állandó szlalompályát is. Sőt, valaha a félcsőbe is bekukkantottam, ami mostanra átalakult elég durva freestyle parkká, ahol a profik is gyakorolhatnak a gonosz kis kiálló csöveken (jó, biztos hasznos, csak laikusként tűnik ijesztőnek), de a kevésbé adrenalinfüggők is lemehetnek egy hullámzó, kellő sebességgel ugratós pályán. A minőségről a FIS-t is meggyőzték az üzemeltetők: itt volt 2015-ben a freestyle vb.

A kabinos tetejétől középállomásig a legszebb és legtökéletesebb libalegelő várja a kezdőket-középhaladókat, nem mintha a gyerekek nem golyóban közlekednének mindenhol. Aggódó szülőknek vagy érett korban kezdőknek viszont abszolút tökéletes a napfényes, elképesztően széles kék szakasz, ami pont annyira lejt, hogy ritka örömsíelést nyújt.