Környezettudatos sípályák avagy természetvédelem télen Hír

Környezettudatos sípályák
Mivel a klímaváltozás következtében a hóhatár egyre magasabbra kerül, a sípályák működtetői a vendégek megtartása érdekében kénytelenek mesterséges havat létrehozni valamint új, magasabbra vivő felvonókat építeni. A síliftek és hóágyúk működtetése azonban komoly mennyiségű energiát emészt fel, a sípályák létrehozásánál kivágott fák és a legyalult föld megváltoztathatja az adott környezet mikroklímáját, a kocsik és buszok, amelyekkel a síelők érkeznek a pályákra, pedig a levegőt szennyezik.

Több nagyobb síterep már felismerte ezt a problémát, és komoly lépéseket is tesz a környezet védelméért. A megújuló energiaforrásokból származó elektromos árammal működtetett liftek sokkal olcsóbbak és kisebb kárt okoznak, mint amit a dízelolajjal működő felvonók jelentettek néhány évvel ezelőtt. Az egyesült államokbeli Aspenben például nemrégiben napelem erőművet építettek mintegy 1,1 milliárd dollár értékben, aminek egyharmadát egy iskola, kétharmadát pedig a síközpont használja. Ezenkívül egy mikro vízerőművet is létrehoztak ami a hóolvadásból keletkezett vizet használja fel, emellett mindenfelé szélerőműveket telepítettek. 

Ma már számtalan olyan európai síközpont van, amely teljes energiaszükségletét a hegyvidékeken található nagyesésű folyók és patakok vízenergiájából nyeri. Emellett többek között Svájcban és Franciaországban találhatunk olyan sícentrumokat, ahova autóval és minden más nem elektromos árammal működő járművel tilos a bemenet. Más sípályák pedig másképp próbálják óvni a természetet.

Most induló cikksorozatunk egyes részeiben az eddig használt, ám mára már esetleges környezetkárosító hatása miatt vitatott módszereket és alternatív technikákkal történő kiváltásukat mutatjuk be, kitérve néhány, már ezeket az új technológiákat használó környezettudatos síterepre.

1. rész: Jó ágyú-e a hóágyú?

Kevés a hó? Nem gond, majd készítünk mesterségesen! Ma már egy komolyabb síterep szinte elképzelhetetlen hóágyú nélkül, azonban ezek környezetre gyakorolt hatása sokak szerint aggasztó.

 Az 1990-es években terjedt el világszerte a hóágyúk használata – ma már sok helyen nem csupán a déli vagy alacsonyabb fekvésű sípályákat hóágyúzzák, hanem a gleccsereket is. Egy hóágyúrendszer kiépítéséhez milliós nagyságrendű pénzösszeg szükséges, a hóhiány miatt mégis szinte minden nagyobb síterep elvégzi ezt a beruházást.

A hóágyúk a műhavat nagynyomású víz, sűrített levegő és elektromos áram segítségével állítják elő. Mivel ennek más a kristályszerkezete, mint a természetes hónak, lassabban olvad el annál, ezzel esetlegesen veszélyeztetve az alpesi flórát (valamint azzal is, hogy ha a folyóvizet nagy magasságban használják, olyan idegen tápanyagok és ásványi anyagok juthatnak fel oda, amilyenek normális körülmények nem). Emellett a környezetvédők a hóágyúk magas energia- és vízfelhasználását is kritizálják.

Az átlagos hóágyúk működés közben meglehetősen hangosak (elérhetik akár a 85-155 db-t is), amivel már az élővilágot is veszélyeztethetik. Léteznek ugyan ún. silent (=csendes) vagy super silent hóágyúk is, de ezek lényegesen drágábbak.

Az Egyesült Államokban és néhány alpesi országban a hóágyúkba radioaktív baktériumokat kevernek, hogy ezáltal magasabb hőmérsékleten is tudjanak havat előállítani.

Egy nagyobb síterep szezon alatt mintegy 500 000 kWh áramot fogyaszt (összehasonlításul: egy négyfős háztartás évente 3000-7000 kWh áramot használ fel). Ami a vizet illeti: becslések szerint az Alpok sípályáin annyi vizet használnak a hóágyúk működtetéséhez, mint 1,5 millió ember teljes évi vízfogyasztása.

A környezettudatosság szerencsére már ezen a területen is kezd megjelenni. Az ausztriai Tirolban például sehol sem használnak vegyszereket a hóágyúzáshoz, ehelyett a szükséges vizet tartályokban felfogott esővízből vagy folyókból nyerik (ez utóbbiból csupán olyan mennyiségben, ami még nem károsítja az élővilágot). Később ezt is megszűrik és csak az így nyert ásványi anyagoktól mentes tiszta vizet használják fel.

Több országban már a politika szintjén is elkezdtek foglalkozni a problémával, valamint alternatív megoldásokat keresni. Németországban például a természetvédelmi szervezetek politikusokkal karöltve több követelményt támasztottak a síközpontok felé, ilyeneket például: - A hóágyúzási időszak maximum november 15. és március 15. közé eshet. - Vízmegtakarítás miatt a sík területeken 25 cm-nél, a lejtős területeken pedig 40 cm-nél nem lehet vastagabb a mesterséges hó. - A hóágyúkba nem keverhetnek semmilyen bakteriológiai anyagot.

A hóágyúzás elterjedtségéhez mérten még kevés az a sípálya, ahol tudatosan figyelnek a fent említett problémákra, de ahogy egyre szélesebb körben terjed el a „zöld” gondolkodás és a globális felmelegedéstől való félelem, egyre több síközpont ébred rá arra, hogy sokat veszíthetnek, ha nem lépnek idejekorán a komoly környezetszennyezés elkerülése érdekében.