- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Síelni minden életkorban meg lehet tanulni. Igaz, felnőttként - főleg a félelmeink miatt - nehezebbnek érezzük a tanulási folyamatot, azonban alapvetően ugyanolyan eséllyel tanulunk meg jól síelni, mintha gyerekkorunkban kezdtük volna a dolgot. De hogyan is érdemes nekiállni a dolognak? Sok más sporthoz hasonlóan meg lehet ezt is tanulni önállóan, barátok segítségével vagy kell valaki profi, aki tanít?
Egy gyerek esetében jobb helyeken egyértelmű, hogy egy jól síelő, ambíciózus családtag vagy egy oktató az, aki bevezeti a csemetét a síelés világába. Persze akadnak szülők, akik túlbecsülik a saját képességeiket és gyenge-közepes sítudással maguk tanítják a gyerekeket, de szerencsére belőlük van kevesebb. Felnőttek esetében sokkal inkább jellemző ez a gyakorlat, ráadásul többnyire a jól síelő „oktató” is fittyet hány a szabályokra. Egy óra alatt megmutatja, hogy hogy kell, aztán irány a piros pálya. Vajon ez (is) működőképes lehet?
A válasz az, hogy igen is, meg nem is. Álszent dolog lenne azt mondani, hogy nem lehet a havertól megtanulni biztonságosan síelni. Meg lehet, de a gyakorlat azt mutatja, hogy az esetek nagy százalékában ez a metódus nem működik jól. Mégpedig azért nem, mert ebben a formában a legtöbben kihagyják a fokozatosságot az egyenletből és koncepció sem igen van a dologban. Túl gyorsan akarnak haladni, aminek az lesz az eredménye, hogy idő előtt olyan szituációba kényszerítik a „pácienst”, amit az nem tud biztonságosan, kontroláltan megoldani. A végeredmény jobb esetben a gyorsan elveszített motiváció, rosszabb esetben pedig a sérülés, a baleset. Ennek okán, amennyiben az embernek van rá lehetősége, érdemes képzett oktató segítségét igénybe venni, akivel meglepően gyorsan el lehet jutni egy élvezhető, biztonságos tudást jelentő szintre.
Nézzünk pár kézzel fogható dolgot, amiért érdemes oktatóra bízni magunkat, ha meg szeretnénk tanulni síelni.
Az oktató minden esetben azzal kezdi az első órát, hogy átnézi a tanítvány felszerelését. Nem arra kíváncsi, hogy mennyiért vettük a cuccot vagy kaptuk-e kölcsönbe valakitől, hanem arra, hogy azzal a bizonyos léccel, bakanccsal, kötésbeállítással könnyen és biztonságosan tanulhatunk-e, illetve ruházatunk alkalmas-e intenzív mozgásra, megfelelően ellátja-e protektív szerepét. Rendszeres probléma a túl hosszú léc, a „csak” egy számmal nagyobb bakancs és a haladó szintre húzott kötés. Az oktató tapasztalatból tudja azt, hogy mi az ideális a tanuláshoz és nem kell meglepődni, ha az ő tanácsa homlokegyenest különbözik az influenszer vlogjában hallottakkal. Ez a rész a haver esetében legtöbbször teljes egészében kimarad.
Az első óra kidobott pénznek látszik, ugyanis nem a síelésről szól. A már említett felszerelés check után bohóckodásnak tűnő, de annál fontosabb gyakorlatok következnek, amiknek látszólag nem sok köze van az „igazi” síeléshez. Ez később kifizetődik, de mivel értelmetlennek tűnik, a haver esetében ezzel a résszel sem sűrűn találkozunk.
A nem oktatóval való tanulás jellemzően itt kezdődik. Két egyenes csúszás, egy jobb kanyar, aztán már mehetünk is tovább. Ezzel szemben egy oktató számtalan különböző gyakorlattal először eléri, hogy a tanítvány stabilan álljon a sílécen, majd a jó alaptartásból szintén különböző gyakorlatokkal felépítve megtanítja a helyes kanyarodást. Mindeközben időt szán arra, hogy megtanuljunk úgy elesni (mert esni oktatóval is fogunk), hogy az ne okozzon sérülést, illetve úgy felállni, hogy ne kelljen lecsatolni. Ezek a skillek később szintén nagyon hasznosak lesznek! Az okulás ezen szakasza azért becsapós, mert a tanulópálya meredeksége még lehetővé teszi, hogy rossz technikával is elboldoguljon az ember. A gyakorlott szem azonban észreveszi a hibákat (és kijavítja), míg a rögtönzött oktató nem. Részben ez az oka annak, hogy a nem oktatóval tanulók idő előtt tovább lépnek innen.
Itt találkozni először a nem megfelelő okítás eredményével. Van meredekség, van sok más zavaró tényező, a gyorstalpalón átesett tanítvány pedig esik-kel és úgy érzi magát, mint az újszülött zsiráfborjú. Ezzel szemben a lécen stabilan álló, magabiztosan kanyarodó okított kezdi élvezni a síelést, és halad tovább a síKRESZ megtanulásával, aminek elmagyarázása általában szintén elmarad a barátok között. Hogy választunk nyomvonalat, hol szabad megállni és hol nem, hogyan kell elindulni, kinek van elsőbbsége. Ezzel sajnos a síelők nagyon nagy része nincs tisztában (vagy ami még rosszabb: azt hiszi, hogy tisztában van vele) és a kontrolálatlan csúszások mellett ez a balesetek legfőbb forrása.
A kék pályán a jó alapokkal rendelkező tanuló kis túlzással néhány óra alatt megtanul síelni, a fejlődést innentől kezdve jórészt a megtett kilométerek adják. Természetesen, aki szeretne szépen és magabiztosan síelni meredekebb pályákon vagy szeretne más technikákat is (pl. carving) megtanulni, az később is igénybe veheti az oktatók segítségét, azonban ez a rész már nem a túlélésről fog szólni.
A lényeg tehát az egészben, hogy ha nincs olyan ismerősünk, aki módszeresen, mozdulatról mozdulatra felépítve, türelemmel átitatva megtanít minket síelni, inkább fogadjunk oktatót. Ezzel hosszú távon időt spórolunk meg és elkerülhetjük a bénázásból adódó baleseteket is. Ha a tanulás a cél, érdemes célzottan olyan sípályát keresni, ahol lehetőség van csoportos órákat venni, a csoportos órákkal ugyanis rengeteget lehet spórolni. A sokszor méregdrága privát órákkal ellentétben az ilyen foglalkozásokat egész baráti áron kínálják! Az ár persze mindig szubjektív, hogy drága vagy olcsó, de aki ma megengedhet magának egy síelést, annak néhány csoportos óra is bele kell, hogy férjen a költségvetésbe. Akár a gőzgombóc kárára is!
