- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A tavalyi szezonban kezdtem el sítúrázni, viszont ehhez rögös út vezetett, de talán másoknak is iránymutató, vagy tanulságos lehet. Előképzettségemet tekintve a gyerekkoromat végigsíeltem jellemzően Bánkút (akkor még volt ott hó) és Csorba-tó között ingázva. Azonban az általános suli után kimaradt egy röpke 30 év. Közben hat éve nekiálltam megtanulni snowboardozni, természetesen oktatókkal, mert ilyenkor már nincsen ideje esni-kelni az embernek hónapokig. Kipróbáltam a splitboardozást, de a térdeim nem szerették a túl széles „léceket”, és valahogy nem éreztem hogy be kellene ruháznom egy fél millás Salomon Premiere splitre, ami négy részre szedhető.
És ekkor jött még egy csavar a történetbe. A covid időszakig sokat tudtam csúszni, eleinte pályán, később pályán kívül is, de a lezárások után a világűrbe lőttek ki a napi bérletek árai és nekem a 60-80 EUR-s összegek már fájdalomküszöb fölött voltak. Főleg úgy hogy még egy Chopok is ezekbe a zónákba karcolgat mióta dinamikus árképzés van. Nem azért mert nem tudnám kifizetni, hanem mert nem akarom. Viszont maga a túrázás nagyon megtetszett, van edzésértéke és mivel gyalogtúrázni is szeretek, ez tűnt a jó iránynak.
Csak hát nincsen sítúra szettem, meg lécen sem álltam ezer éve, ezért eldöntöttem, hogy első körben megpróbálom mennyire megy a síelés, hiszen 30 év alatt „picit” változtak a lécek... Egy jó minőségű bérelt szettel pár nap Tátralomnic, majd SellaRonda után úgy gondoltam ebben van ráció. Persze lehet mindig bérelgetni sítúra cuccot is, de elég hülye formájú lábfejem van, tudtam hogy mennyi idő volt egy megfelelő board bakit is találnom, így inkább a vásárlás mellett döntöttem. Ekkor jöttem rá, hogy azért itthon nincs olyan nagy kínálat túrasí felszerelésből, ha használtan akar az ember vásárolni. Szerencsére Zoli barátom képben van a lécekkel, bakancsokkal és a tudásommal is, így egészen hamar talált nekem egy K2 AMP Rictor 90-es lécet 18 m-es rádiusszal, rajta egy régi, de tökéletesen működő Fritschi Freeride kötéssel. Gyakorlatilag szotyi árban. Biztosan sokkal jobb egy pines kötés, de elsőre nem akartam komolyabb beruházást. Persze teljesen kifelejtettem a matekból, hogy erre bizony fóka is kellene, de itt is mázlim lett. Pont volt rá való K2 fóka akcióban a Store-ban, szépen leszervizelték a léceket, kötést, rászabták a fókát, majd többet fizettem, mint amennyiért a lécet vettem kötéssel. De fókából nem akartam használtat, szabni sem tudom, rutin nélkül az ilyet inkább kihagynám.
A bakancs megtalálása sokkal hosszadalmasabb volt, sokat felpróbáltam mire meglett az, amiben a lábam is otthon érezte magát. Megint jött a szerencse, egy síoktatótól vettem meg az egy telet használt bakit, az új árához képest kellemes áron, de hibátlan, szinte karcmentes kivitelben. Mivel a jobb lábfejem kicsit szélesebb, mint a bal, vélhetően kell majd egy utólagos igazítást eszközölni rajta, de attól eltekintve, hogy mennyivel kényelmetlenebb egy síbakancs egy puha board bakinál, ez már elenyésző. Végül, de nem utolsó sorban kellett egy sítúra bot, ami ugye full más, mint a síbot, hiszen több fogással kell rendelkeznie és az sem árt, ha állítható. Egészen meglepődtem mennyibe is kerülnek a neves márkák botjai, kizárt volt, hogy ötvenezres tételt adja ki érte kezdőként. Hetekig tartó keresgélés után a dekában találtam egy kiváló huszonezres botot, aminek a magasságállító retesze masszívnak tűnt (ami kell is mert nem vagyok könnyűsúlyú), és persze a legfontosabb, ment a léc színéhez is! Mire ideértünk már bőven hat számjegyű lett a számla, de mindennel együtt még mindig a felénél jártam mint csak egy új léc maga.
A baj csak az, hogy folyamatosan elutazgatni egy-egy bakancs próbára nem olcsó mulatság, így az is járható út, ha felpróbálsz új bakancsokat, hogy érezd melyik kaptafa a rád szabott, majd ilyeneket keresgélsz ebay-en, willhaben.at-n, stb. Illetve itthon is vannak síbörzék, ahol érdemes lehet szétnézni. Amennyiben új felszerelést vennél, ami a legtutibb választás, ha van rá keret, akkor azért már itthon is bőven vannak boltok, ahol válogathatsz is a márkák között. Csak ebben az esetben azért nehéz megúszni fél milla alatt, ezért a bérlést érdemes ilyenkor is meglépni előtte, hogy el tudd dönteni, egyálatalán bejön-e neked a dolog.
Nyilván ruházatból sem ideális az eddig összevásárolt snowboardos cucc, mivel sokkal intenzívebb mozgásról van szó (na ok eltekintve Travis Rice mega pillow line-jától), viszont a bringás múltam miatt el vagyok látva technikai ruhákkal, ezt egészítettem ki egy héjnadrággal. Az első utam a Chopokra vezetett és csúnya véget ért. Egyedül mentem, hogy ne legyen semmilyen kényszer, vagy tempó, a szokásos Krupova (dél) parkolóból. Most már tudom, hogy elsőre a Trangoska menedékház felé kellett volna mennem, mert az sokkal lankásabb. De hát én a Deres felvonó felé mentem. Nagyon hamar rájöttem, hogy az az erőnlét, ami elég a nyári gyalogtúrákhoz, az ide semmit sem ér, minden kanyarban meg kellett állnom, mert csipogott a pulzusmérőm, hogy sok lesz. Nem tudtam, hogy a meredekebb részeket meg kell nyomni, hogy a tapadás megfelelő legyen, sőt ilyenkor a léc hátsó része felé kell terhelni, nem előre. Vagy hogy a bakancs felső csatjait akár ki is lehet csatolni, de semmiképpen sem kell szorosra venni. Szóval mire több órányi szenvedés után felértem a Deres felvonóhoz, már éreztem, hogy itt lesz mára a vége. Ekkor még sikerült a 19-re lapot húzni, és úgy gondoltam, leveszem a bakancsot pihenés képen. Így sikeresen begörcsölt a talpam boltíve mikor kifeszegettem a bakiból.... Ez után egy óra pihentetés, masszírozás következett, hogy egyáltalán le tudjak vissza csúszni az autóig. Nem volt vidám.
Itthon a „sebeket” nyalogatva nekiálltam „how to” videókat nézegetni, és beléptem pár sítúra csoportba is. Meg persze hozzákezdtem az edzéseknek, hogy még egy ilyen mászásom ne legyen. A második körre már ebben a szezonban Zoli is elkísért, így kaptam a tanácsokat mit hogy tegyek. Persze gyors nem lettem felfelé, de egészen jó tempóban felértünk a Deres felvonóhoz. Onnan kis pihenő után a felvonó alatt folytattuk a mászást, így tudtam megtapasztalni, milyen az amikor keményre fagyott, aránylag meredeken, firnes havon kell mászni. Firnvas nélkül. Hát szar. Most éppen vadászatban vagyok ehhez a régi kötéshez való vas beszerzésében. Azt hittem a fóka örökké tart, de van az a jegesség/meredekség, amikor már kell a plusz segítség. A gerincen megkaptuk a szokásos szelet, de itt már boldog voltam, hiszen „megcsináltam” az első utam a csúcsig. Még ha amatőr útvonalon, amatőr idővel is, de jó az irány, baromira tetszik a dolog, ideje továbblépni. Főleg erőnlétben. A Kamena menedékházban ebédelve megpihent a lábam, és nem gondoltam, hogy ennyire el tudok fáradni. Lefelé többször meg kellett állnom, hogy ne legyen gond. No meg a sítechnikámon is fejleszteni kell, mivel a mászások után jellemzően nem egy kezelt sípálya van lefelé, hanem freeride az erdőben, vagy valahol, különböző minőségű hóval. De rákaptam az ízére, az „ötéves terv” megvan, most pedig irány Zauchensee.
Ha te is most ismerkedsz ezzel a sporttal, és érdekel egy kezdő csetlése-botlása, akkor kommentelj, írj, és lesz folytatás!
