Milyen túrasí való nekem

Amikor először túrasízik az ember, még nagyjából mindegy, hogy milyen léccel teszi azt, ugyanis így is, úgyis furcsa érzés. Felfelé esetlennek tűnik a mozgás, lefelé pedig többnyire olyan terep és hóviszonyokkal lehet találkozni, ami még a gyakorlottabb freeridereknek is kihívást tud okozni. Ahogy azonban gyűlnek a kilóméterek és a tapasztalat, hamar rájön az ember, hogy a különböző hóviszonyokhoz és különböző igényekhez (stílusokhoz) más-más felszerelés az ideális. Persze az első lécvásárlásig nem életszerű éveket várni, így megpróbáltuk összeszedni, hogy milyen típusú túrasízőnek nagyjából milyen léc való.

Mi most alapvetően három kategóriára bontjuk a túrasízőket, mégpedig klasszikus túrasízőre, sportos túrasízőre és freerider túrasízőre.

A klasszikus túrasíző

Klasszikus túrasízőnek tekintjük azokat, akik a sportág minden szépségével együtt szeretnek túrasízni, vagyis a hegy és lejtmenetet egyaránt szeretnék élvezni. Felfelé komótosan, mégsem a felszerelés súlyától roskadozva haladnak, lefelé pedig szintén nem rohanva, amolyan „öregurasan”, tehát szépen, technikásan küzdik le az akadályokat. Számukra olyan felszerelés ajánlott, amely a közlekedésben használt négy évszakos gumihoz hasonlítható. Nem túl nehéz, mégsem pillekönnyű, nem „tepsi’ széles, mégsem süllyedünk el vele a puhább hóban. Na, de lássuk a számokat! Magasságukat tekintve ezeket a léceket a pályán is használt Allround kategóriás lécekhez hasonló méretben érdemes megvásárolni, vagyis a felhasználó testmagasságánál 10-15 centivel alacsonyabb darab a megfelelő. Szélességben a választék elég széles skálán mozog, a pontos szám nagyban függ a síelő testsúlyától és attól, hogy az illető inkább a hegymenet vagy a lesiklás mellett teszi le a voksát az élvezeteket illetően. Egy átlagos férfi túrasíző 85-95 mm-es kötés alatti szélességben kell, hogy gondolkozzon, amelyhez 110-115 mm-es csőr szélesség dukál. Jellemzően ez a kategória nem rendelkezik komolyabb rocker kialakítással sem a léc elején sem pedig a hátulján, vagyis igazán mély hóban bajosabb vele a közlekedés. Természetesen jó sítudás birtokában ez nem olyan nagy hátrány! Súlyukat tekintve a paletta két vége között nagyjából 500g (per pár) a különbség, akinek fontos ez az érték, érdemes jobban körülnéznie. A kategória átlag egyébként 2700-2800 g között mozog.

A teljesség igénye nélkül néhány példa: Dynafit Radical 88, Hagan Pure 83, K2 Wayback 96, Scott Superguide 88.

Milyen túrasí való nekem-1

Forrás: Mozgásvilág.hu

A sportos túrasíző

A következő ”alfaj” a sportos túrasíző. Ők azok, akik abszolút teljesítményorientáltak és a gyorsaság érdekében a lesiklás adta örömöket hajlandók részben mellőzni. Persze nem arról van szó, hogy az általuk használt cuccban a lecsúszás kamikázénak tekinthető, de azért az igazán élvezetestől rendszerint messze van. Számukra a legfontosabb a súly! Ennek érdekében mind a léc hosszát, mind pedig mindennemű szélességét képesek beáldozni, tehát minden olyan dolgot, aminek pozitív hozadéka jó sítudással mellékesnek tekinthető. A komolyabb sportos lécek 2000 g környékén vagy az alatt mozognak, ám ezeket tényleg csak a nagyon elvetemültek használják. Egy átlagos kikönnyített, sportos túraléc súlya kb. 2200 g, középrésze (kötés alatti szélessége) 85 mm körül mozog, csőre pedig semmi esetre sem haladja meg a 110 mm-t. Ehhez a szélességhez a klasszikus darabokhoz képest némileg alacsonyabb magassági értékek társulnak, egy sportos léc esetében egy hosszabb szlalom léc magasságában kell gondolkozni, vagyis testmagasság mínusz 15-20 cm. Mint már említettük ezek a lécek abszolút nem a lesiklásra vannak optimalizálva, tehát a rocker kialakítást nyugodtan elfelejthetjük, viszont a felfelé „szaladás” annál élvezetesebb velük. Könnyű súlyuk miatt a síalpinizmusban is előszeretettel használják őket. Kifejezett hátrányuk, hogy a nagyon könnyű anyagok (mint pl. a karbon) kevésbé bírják a túrasízés közben elkerülhetetlen „köves” baleseteket, ezeket a léceket sokkal könnyebb eltörni, mint az üvegszálas vagy egyéb strapabíróbb anyagokból készült társaikat.

Ilyen modellek pl. az Atomic Backland 86 SL, a Zag Adret 88, a Dynafit Speedfit 84 vagy az Elan Ibex 84 Carbon.

A freerider

A harmadik féle túrasíző a freerider. A freeriderek a pályák közvetlen közelében is tevékenykednek, azonban a túrasíző, aktívabb változatuk a pályáktól távol eső völgyek legizgalmasabb részeit célozza meg és mindent a lecsúszás élvezeti értékére tesz fel (a lustább fajta pedig helisízik, vagy egyéb más eszközzel jut fel hegyre). Mivel itt a csúszási élmény a lényeg, a sportos túrasízővel ellentétben olyan lécet érdemes választani, amely átlagosnál nagyobb szélességének és magasságának köszönhetően könnyedén boldogul a mély, sokszor friss hóban. Ezen lécek kötés alatti szélessége bőven 100 mm felett kezdődik. „Keskenyebb” verzióik, melyek felhasználási területe szélesebb, 105-110 mm-es középrésszel rendelkeznek, szélesebb, szűzhóra optimalizált változataiknál ugyanez az érték akár 130 mm-ig is elmehet. Csőrük is rendkívül széles, a felső érték itt is nagyjából 130 mm. A porhó lécek így nagyjából el is veszítik carving tulajdonságaikat, igaz, ilyen körülmények között nem is nagyon van szükség a rádiuszra. Magasságban érdemes legalább testmagasság méretűt vagy annál 5-10 cm-rel nagyobbat választani belőlük. Az igazat megvallva ezek a lécek már nem is igazán nevezhetők túralécnek, ugyanis a túratulajdonságaik mind méreteiknek, mind pedig súlyuknak köszönhetően elég korlátozottak. Felfelé menetben a széles középrész és az elől-hátul komoly rocker kialakítás instabillá teheti az eszközt, illetve a bőven 3000 g feletti súly érték sem éppen felhasználóbarát. Lejtmenetben viszont ugyanezen adatoknak köszönhetően igazi rombolóként viselkednek. Repülnek a hó tetején és sem a szügyig érő szűz hó sem pedig a kisebb terepegyenetlenségek nem állíthatják meg őket. Egyetlen hátrányuk, hogy a lefagyott, jeges részeken kevésbé stabilak, ugyanis a rockerség negatív hozadéka, hogy sem a léc eleje, sem pedig a vége nem érintkezik a talajjal (a „banán” forma miatt).

Ilyen modellek pl. az Armada Tracer 98, a Black Diamond Impulse 104, a Blizzard Rustler 10 és az Atomic Backland 117.

Milyen túrasí való nekem-2

Forrás: pexels.com

Nem mindegy, hogy milyen a kötés

Ha túrasízésről van szó, akkor mindenképpen érdemes beszélni a kötésekről is. Alapvetően két féle rendszerű sítúra kötés létezik, a pin-es és a klasszikus. A kötések kiválasztása rendkívül nehéz feladat, ugyanis a lehetőségek tárháza végtelen. Mára a legelterjedtebbek a pin-es kötések, mivel jelentősen alacsonyabb a súlyuk klasszikus társaiknál, és az évek során a technológiájuk is odáig jutott, hogy nem igazán van olyan tulajdonságuk, amiben ne lennének jobbak, vagy ugyanolyan jók, mint „öregebb” társaik. Az egyetlen dolog, amiben még mindig a klasszikus sítúra kötés vezet, az az ár. Egy klasszikus kötés még mindig bőven be tud férni 100 ezer Forint alá, míg egy hasonló adottságokkal bíró pines változat ennél 20-30 %-kal drágább. Azoknak érdemes klasszikus darabot választani, akik ritkán túrasíznek és nem szeretnének a pin kötésekkel kompatibilis túrasí bakancsba is invesztálni. A pin kötésekhez ugyanis a síbakancsunknak speciális orrkialakítással kell rendelkeznie, ahova a kötés rögzül. A klasszikus kötések elmennek bármelyik pályabakanccsal is. Essen bármelyik verzióra is a választás, amire mindenképpen figyelni kell, az a DIN érték, vagyis, hogy a kötést mekkora súlyú felhasználóra tervezték. Egy sítúra kötésnél minél alacsonyabb ennek az értéknek az alsó határa, annál kisebb súlyú síző is tudja használni. Probléma adódhat abból, ha ez az alsó érték magasabb, mint amire a tulajdonosnak szüksége van, ugyanis ebben az esetben a kötés eséskor nem old ki megfelelően. Ugyanennek az ellenkezője is igaz, egy 120 kg-os férfi max 8-as DIN-nel rendelkező kötéssel aligha lesz sikeres, úton útfélen el fogja hagyni a lécet, ugyanis a súlynak köszönhetően a kötés állandóan ki fog oldani. Freeriderek porhóban jellemzően bőven a testsúlyuk fölé lövik be ezt az értéket, ugyanis 1,5 méter porban egy esésben elhagyni a lécet nem túl szerencsés (hacsak nem akarunk vakondok lenni és órákig keresgélni). A hó állagának köszönhetően ilyenkor jelentősen csökken az esésből adódó sérülés kockázata, így 12-14 DIN-es kötések sem ritkák ebben a szegmensben. Pl.: Marker Alpinist 12, Atomic Backland Tour, Dynafit ST Rotation 12, Fritschi Tecton 12.

Ahogy az sem mindegy, hogy milyen a fóka

Amiről még nem esett szó, az a fóka. Ez a legsötétebb terület a túrasízésben, ugyanis a fókák tapadási és lejtmeneti képességeire nem nagyon létezik objektív skála. A gyártók a leírásokban próbálják szemléltetni, hogy az adott modell mire is hivatott. A legjobban a fóka anyagából lehet következtetni a képességeire. Az angórakecske gyapjúja (mohar) kedvelt alapanyag a jó minőségű fókáknál, a 70% gyapjú 30% nylon a legtutibb kombináció. Természetesen lehet kapni teljesen szintetikus termékeket is, melyek főleg a siklási képességben tudnak kevesebbet magasabb kategóriás társaiknál. Előnyük azonban, hogy olcsók (és ugyanolyan tartósak), így aki nem dimbek-dombok között túrázik, hanem simán felmegy valahová, majd onnan lecsúszik, annak nem feltétlenül kell több. A fókák súlya között jelentős százalékbeli különbségek van, ám ezt a hétköznapi felhasználó egészen biztosan nem veszi észre, amennyiben nem látja leírva a számokat. A legtöbb túrasí gyártó rendelkezik saját márkás fókával, ezeket érdemes a léccel együtt szettben megvásárolni. Népszerű gyártó még (mely nem gyárt lécet) a Colltex, termékei jó minőségűek és sok helyen elérhetőek. 

Elsőre a bőség zavarában nem könnyű a választás, így akiknek még nincs tapasztalatuk a különböző kategóriás felszerelésekkel, azoknak ajánljuk a külföldön viszonylag rendszeresen megrendezésre kerülő tesztnapokat, ahol ki lehet próbálni a szimpatikus modelleket.