- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Fiatalabb korunkban szinte minden évben jártunk ki a kis, osztrák-magyar határmenti síterepekre egy, néha 2-3 napos síelésekre, azonban az utóbbi jó pár, talán már több is, mint 10 évben ezek a kis kiruccanások elmaradtak. Ha mentünk síelni, akkor nem egy napra, és ha már elindultunk, akkor nem közelre. Ennek sok oka volt, köztük az, hogy itt a közelben nincsenek igazán magas sípályák, ahol az enyhe teleken is jó a hó, ráadásul a pályák is rövidek, mi meg ugye megyünk egész nap és ezt hamar megunjuk. Legalábbis én így gondolkoztam. A hóhelyzet persze azóta sem változott, azonban a sípályák adottságaival a múlt hétvégén (újra) képbe kerültünk (na meg az igények is megváltoztak az említett évek alatt) úgyhogy rájöttem, hogy tévedtem! Nem is annyira szükséges órákig kocsikázni egy jó síelésért!
Kelet-Stájer kalandozásunkat egy számomra ismeretlen, Sommeralm-Pirstingerkogellift névre hallgató kis sípályán kezdtük, és már a kocsiban lestem, hogy az autóúton 1200 méteres tengerszint feletti magasságban jártunk egy olyan helyen, ahol csak domboknak kéne lennie. Abban a tévhitben éltem, hogy a környéken ilyet csak Stuhlecken kap az ember. Hát nem! A sommeralmi völgyállomás 1290 méteren található, amely még az ilyen, hóban szegény teleken is, mint az idei, garancia arra, hogy a pálya működni fog. Ez a magasság bőven elegendő arra, hogy ha mást nem is, de műhavat eleget lehessen gyártani. A pálya adottságait tekintve persze nem egy ötztali gleccser, de ahogy a bevezetőben is említettem, nálam mára ez a pályamennyiség részben összeért az igényeimmel. Három széles pálya, jó minőségű hó, szánkópálya és hangulatos hütte közvetlenül a lift mellett. Ha családdal jövök tökéletes, arról nem is beszélve, hogy nagyjából fél áron van Stuhleckhez képest. A 27 €-s napijegy (gyerek 17€) igen csalogató tud lenni, ha a csúszás célja a gyerkőcök okítása. A hütte klasszik osztrák stílus, gőzgombóc, bécsi szelet és társai. Összességében csodás kis családi síterep. Tényleg meglepődtem!
A napot még levezettük egy kis sétával is, feltúráztunk a környék legmagasabb csúcsára, a Plankogelre(1531m) mely a pálya szomszédságában magasodik. A csúcsra több útvonalvariáns létezik, melyek között vannak hosszabbak és rövidebbek is, így ez a túra tök jó alternatív program a síelés mellé azoknak, akik vagy nem síelnek, vagy csak szeretnék változatosabbá tenni a vakációt.
A síelést követően aztán irány a szállás! Azzal együtt, hogy tényleg nagyon szuper, minden igényt kielégítő szálláson voltunk, amiből egyébként van még jó pár a környéken, számomra egy közepes fekete pont Sommeralm neve mellett, hogy egyáltalán nincs lehetőség közel megszállni a pályához. A hotel nagyjából 20 perc kocsikázásra volt a sípályától, ami több napos kiruccanás esetén a napi logisztikában azért tud fennakadásokat okozni. Ezzel természetesen lehet együtt élni, de azért jó lett volna néhány apartman a pálya mellett. Az autózás „fáradalmait” persze pár perc alatt kipihentük a medence partján és a szaunában, illetve a minőségi vacsi mellé felszolgált bor is hamar feledtette a negatívumokat, úgyhogy mindent egybevetve azért jó kép alakult ki bennünk a környékről!
Másnap a reggelt megint egy kis autókázással kezdtük, hogy kipróbáljuk a Joglland egyik síterepét, az Almblicket. Ez a hely rögtön orvosolta a Kelet-Stájerek nevén általam ejtett csorbát, miszerint nincs a sípálya mellett szállás. Itt a hotel kapujából gyakorlatilag egyből a pályára lép az ember! Ráadásul nagyobb síterepről is van szó, mint Sommeralm, itt már apa is tud húzni egy-két tisztességes kanyart. Itt is van tanulópálya két varázsszőnyeggel, van nagyon barátságos, szintén „tanulós” csákányos és van egy jó hosszú, helyenként rendesen meredek piros pálya is. Persze ez már nem ért akkora meglepetésként, előző nap már rájöttem, hogy én voltam eltévedve. Árban hangyányit drágább hely, mint az előző, de a konklúzió ugyanaz. Ár-értékben tökéletes!
Sajnos nem volt sok időnk Almblicken, ugyanis vártak minket egy ebéd utáni kis sífutásra a „közeli” sífutópályán. A közelit idézőjelbe tettem, mert bár a sífutópálya csupán 15 kilométerre fekszik az Almblicktől, nekünk mégis bő 20 percbe került az átjutás. Ez önmagában nem szörnyű dolog, mégis azért érdemel említést, mert elképzeltük ugyanezt az utat télies körülmények között. Úgy azért kihívás lett volna! Meredek emelkedők, szűk, egy sávos utak visznek szerte szét a tájon, ami egy tapasztalt sofőrnek is kihívás, ha fagyosak az útviszonyok. Nekünk szerencsére 8 fok volt és napsütés, de azért óvatosságra intünk mindenkit, aki méteres hóban nekiindul ennek a szakasznak!
Megérkeztünk tehát a sífutócentrumba, ahol újra meglepődtünk, ugyanis gyakorlatilag full house fogadott minket. Teljesen abban voltunk, hogy 8 fokban a világ végén csak mi leszünk, és senki nem fog röhögni az első próbálkozásainkon (egyikőnk sem sífutott még soha életében). Csak a második volt igaz! Senki sem röhögött ki minket. Rengeteg ember űzi ezt az amúgy csodás sportot, és még egy gyerekversenyt is megnézhettünk, ami épp aznap délután került megrendezésre. A pálya egyébként egy 2 és egy 5 kilométeres körből áll, ahol 2-2, sok hó esetén 3-3 fektetett nyom található és persze még rengeteg hely, ahol szabadon, korcsolyázó stílusban is futhat az ember. A pálya mellett kölcsönző, síiskola és hatalmas hütte, szóval minden megvan itt egy jó kis sportos naphoz. Még magyarokkal is találkoztunk! A futást magát tökre élveztük, szerintem egy közepes síelő nagyon hamar élvezhető szintre tudja hozni a tudását, de a TV-ben látott szinthez azért kevés lesz évi egy alkalom! A napot az előzőhöz hasonlóan finom vacsival és egy kis wellnessel zártuk, el tudnám képzelni ezt a menetrendet a hétköznapokon is.
Tavaly tavasszal már bringával bejártam ezt a környéket és már akkor is meglepetést okozott számomra, hogy milyen jó adottságokkal rendelkezik ez a régió. Ezt a meglepődést most újra átéltem. Méltatlanul „elfeledett” része ez az országnak, amely sportolásra és pihenésre egyaránt kiváló úticél. Melegen ajánlom mindenkinek, hogy ha teheti, látogasson el ide akár télen, akár nyáron!
