- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Elég mozgalmasan indul az évünk a Mozgásvilágnál (érted: mozgalmas Mozgásvilág), jó pár környező országokbeli sielős sajtóút után Törökországba utaztunk a múlt héten, hogy ott is megnézzük a síelési lehetőségeket, pontosabban a legnagyobb sípályát az ország szinte mértani közepén található Kayseri városa mellett. Persze az egy hetes program nem csak a síelésről szólt, de ne szaladjunk ennyire előre...
Akkor realizálja az ember, hogy valójában mekkora is Törökország, amikor az isztambuli átszállást követően majdnem mégegyszer annyit kell repülni egy belföldi járattal az ország közepéig, mint amennyit Budapestről kellett a sokak által tévesen török fővárosnak hitt Konstantinápolyig. Ezzel együtt, amennyiben jó átszállást talál az ember, egy nap alatt kényelmesen el lehet jutni Kayseribe, a repjegy pedig nem is olyan drága, mint azt elsőre gondolnánk. A repülőtérről privát transzferrel fél óra alatt a sípályán lehetünk, melynek völgyállomása(i) és hotelei 2000 méter környékén található(k). A síterület egyébként hétvégente menetrendszerinti buszjárattal is megközelíthető, így aki ilyenkor érkezik, választhatja a tömegközlekedést is. Nekünk sajtósoknak egy saját kisbuszt „osztottak ki” saját idegenvezetővel, amit nem bántunk, tekintve, hogy késő éjszaka érkeztünk meg a városba.
Mint az elég hamar kiderült, az igazi síszezonról így március végén sajnos lecsúsztunk, de azért igyekeztünk a legtöbbet kihozni a lehetőségekből. Sajnos az időjárás sielős szemmel nézve nem volt a segítségünkre, a nap közbeni közel 20 fok nem kedvez a hó minőségének. Ezzel együtt óriási szerencsénk volt, ugyanis egy hét pályazár után a sípálya még egy napra pont ki tudott nyitni, így ki tudtuk próbálni a korlátozott számban nyitva levő pályákat. A napot gyors felszerelésbérléssel kezdtük és már szaladtunk is a liftekhez. A hegyre több irányból igen modern kabinos lifteken lehet feljutni, fent pedig számos további lehetőség nyílik a síterület felfedezésére. Amikor minden nyitva van, összesen 55 km-nyi pályán lehet csúszkálni, ami, ha nem is gigászi, de azért tekintélyes mennyiség. Az első kört követően jött egy kis nem várt kellemetlenség, a teljes bérelt sícuccunkat vissza kellett vinnünk a kölcsönzőbe, ugyanis a sílécek nem igazán voltak használható állapotban. Természetesen rögtön kaptunk másik szettet, de lehet, hogy legközelebb inkább elvisszük a sajátunkat és másnak is ezt javasoljuk majd. Ezt követően bejártuk a még síelhető pályákat és a helyi hüttét is meglátogattuk, ahol pont olyan hangulat fogadott minket, amit előre elképzeltünk. Klasszikus arab stílusú zene, baklava és persze jó hideg sör. Gyakorlatilag alpesi hangulat török ruhába bújtatva. Parádés volt! Bár a pályák eléggé tavaszias állapotban voltak (értsd kásás hó, itt-ott már füves/földes részek), jó kis napot sikerült összehoznunk. Külön kiemelném a kilátást, mely merőben különbözik az Alpokban vagy a Tátrában megszokottaktól. Balra nézve egy majd’ 4000 méteres hegyóriást látunk, egy felet fordulva pedig egy 1,4 milliós város terül el alattunk. Persze a jobb-bal irány tetszőlegesen válaszható! Amolyan török Normafának nevezhető a feeling, persze a hegy egy hangyányit nagyobb, mint a János-hegy. A napot a wellnessben zártuk, amelynek minősége és természetesen panorámája felveszi a kesztyűt bármelyik európai szállodáéval. Azért a kötelező úszósapka viselést én tudnám hanyagolni, de szerencsére nem volt senki, aki ezt ellenőrizte volna.
A síelős programot követően mintegy másfél órányi autózás után megérkeztünk a másik, Kayseri városához (ha nem is történelmileg, de területileg mindenképpen) köthető attrakcióhoz, a kappadókiai földalatti városokhoz. A Kappadókia elnevezés egyébként az időszámításunk előtti 6. századból származik, mondhatjuk, hogy nem fog rajta az idő. Az időtállóság a terület látképére is jellemző, az úthálózatot leszámítva még a modern épületek is beleolvadnak a homokkőből faragott lakások és templomok, illetve a Tündérkéményeknek is nevezett, természetes módon kialakult alakzatok világába.
Már a megérkezés napján elkezdtük felfedezni a környéket és számomra igazán földöntúli élmény volt bejárni az első keresztények búvóhelyeit és templomait. A léptékek igencsak megleptek, jártunk olyan, a felszínről teljesen észrevehetetlen barlangrendszerben, mely 14 emelet mélységig húzódik és a borászattól elkezdve a legkisebb „garzonlakásig” minden megtalálható benne. Most már nagyjából értem, hogy mennyire félhettek az akkor ott élők a portyázó pogányoktól. Meglátogattuk a Göreme Nemzeti Parkot is (amely egyébként az UNESCO világörökség része), amelynek templomai mélyebb betekintést nyújtanak a térség számunkra érdekes történelmébe. Vezetőnk, Tamer teljes beleéléssel mesélt a hittérítőkről, már az egy külön élmény volt, ahogy előadta a dolgot. Még a hely turistaútvonalairól is ejtettünk pár szót, amelyekből rengeteg található a völgyben. Megtudtuk pl., hogy a sok-sok 10 kilométernyi jelölt ösvényen számos terepfutó versenyt is rendeznek. A leghíresebb közülük a Salomon Cappadocia Ultra-Trail, de a Nike is rendezett korábban itt egy Run Cappadocia névre hallgató rendezvényt. Ezeket egy következő sajtóút keretében nagyon szívesen bejárnánk!
A program méltó lezárásaként részt vettünk egy hajnali hőlégballonos repülésen is, mely megkoronázta az egész utazást. Bevallom, mint volt siklóernyős, nem számítottam rá, hogy ez ekkora feeling lesz. Hajnal 4-es kelés persze sosem esik jól, de abszolút megéri! A pirkadatkor fel-fel villanó tűzcsóvák százai hamar felébresztik az embert, a pár perccel napfelkelte előtt magasba emelkedő több száz ballon pedig valami egészen elképesztő látványt nyújt. A mintegy 50 percnyi repülés úgy telt el, hogy legszívesebben minden egyes percét levideóztam vagy lefotóztam volna, de akkor semmit sem láttam volna az egészből, így inkább próbáltam memorizálni az élményt. Ezt egyszer mindenkinek látnia kell!
