Nagyatád Hír

Volt ugyebár itten egy sörgőzös hangulatban megejtett fogadás köztem és Török Dani között. Részemről az indulási szándék onnan jött, hogy ha már kerek 30évesen teljesítettem első Ironman versenyemet, akkor a 40-et is emlékezetessé akartam tenni egy újabb Ironman-nel. Dani maximum a krisztusi korát ünnepelheti, vagy a jó ég tudja mit, de mivel nagyjából hasonlóan semmi időnk edzeni, nem ijedt meg tőlem, és vállalta a kihívást.

Az első fellépésünk Keszthelyen bizakodásra adott okot, hiszen igen szépen mentünk mindketten. A gond csak az, hogy abban az eredményben benne volt a tavaszi edzőtábor a gyerekekkel, és úgy általában egy nyugodtabb időszak előzte meg. A nyár Daninak is, és nekem is elég hektikus. Ő pörög a bringás boltjában, én pörgök a klubommal. Én a „sokszor keveset edzek, de intenzíven” felkészülést folytattam. Ő inkább a „ritkábban, de néha egészen hosszút” jegyében mocorgott.

Mindkettő vakvágány az Ironman felkészülést tekintve, de hát azzal főzünk, ami van. Így utólag elmondhatom, hogy ritka amatőr voltam a verseny megelőzően. Se kajákról, se kerékpáromról nem gondoskodtam kellőképpen. 2nappal a verseny előtt hívtam fel Danit, hogy ha már Csepelen jár, hozzon már ezt-azt. Mondjuk egy pár szingót, a 15éves gumijaim helyett, némi szeletet, gélt, nomeg egy 2ik kulacstartót. A versenyfelszerelésemet szerdán dobtuk össze az ILB-nél. Ez utóbbi egyébként ennek ellenére tökéletes volt. A gumibeszerzésnél Dani (biztosan egész véletlenül… :) ) hozott egy szingónak látszó tárgyat, ami mint kiderült drótperemes kerékre való. Ez természetesen már csak lent Nagyatádon előző nap délután derült ki, amikor már mást nem tudtam tenni, mint ennek ellenére felragasztani. Úgy tűnt, minden rendben, de reggelre elkezdett lemászni a kerékről. Nahát! Az első még csak-csak szépen futott, a hátsó viszont elég agresszívan rázta a valagam balra-jobbra, plusz komolyan aggódtam, hogy egy kanyarban egyszerűen elhagyom. Nagy gond volt még vele, hogy kiállásnál, amikor egy picit eldeformálódott a kerék, egyszerűen hozzáért a fékhez, tehát emelkedőt menni csak ülve, pörgetve volt szabad az egész versenyen, de így is nem egyszer hallottam verseny közben fékhangokat. A kulacstartóm is megkaptam, csak épp csavar nem volt hozzá, így felraktam a másiknak az alsó csavarjával. Reméltem, hogy egyiket sem hagyom el. Nem hagytam.

Ezek után már nagyon nem tört meg a hír, hogy úszóruhát nem lehet használni, reméltem, hogy az új szerkóm gatyája is megteszi, a felsőjét meg tele szeletekkel a kerón hagytam. A rajt után, mivel egy métert sem melegítettem, próbáltam lábon magamhoz térni. Ez 1km után sikerült is, és elkezdtem feljebb küzdeni magam. Szegény Szabó Ateszt kipofoztam Molnár Geri lábvízéről, aztán szép nyugalomban végigcsapkodtam a 3800-at. A nulla felkészülés után ezzel rettentően elégedett voltam. Gyorsan zoknit húztam, mez fel, aztán már csak azt vettem észre, hogy az egész boly elment. Úgy néz ki én vagyok itt az amatőr, mert ők nem vettek zoknit :)

Az elején gondoltam felnyomom a srácokra, de mivel megígértem magamnak, hogy 5órás kerékpár elég lesz, nem éreztem, hogy 40-nel kellene mennem csőmaxon. Le is maradtam magamba, és saját komfortzónámból nem tudott kizökkenteni Nagy Geri sem, aki került ki, mint egy tócsát. Éreztem, hogy bőven elég az iramom. Néha belemértem a kilométerköveknél, és volt Böhönyéig egy olyan 20km-em, ami majdnem 40es átlaggal telt. Tudtam, hogy ott elöl, ennek a nagy hévnek meglesz még a böjtje. Aztán 2órán belül bent voltam Nagyatádon, azaz olyan 38as átlaggal nyitottam. Ha hozzáveszem, hogy 6óránál akartam elkezdeni futni, akkor olyan negyed óra mínuszban voltam éppen. És jól is éreztem magam! Ekkor jött a nagyatádi Tóth Gábor, és a rutinos Kutya vérszemet kapott. Sajnos mentem vele egy 10est, ami után 10km-ig kellett pihennem. Aztán jött a Cseik Marci, és vele is mentem egy 10-est, hasonló mellékhatással járt ez a próbálkozás is. Ráadásul a folyamatos locsolás gyümölcseként, összeugrott a combom, és a menetszél miatt lehűlt fájós térdemet elkezdte húzni. Innentől az utolsó 40km tekerés-nyújtás kombóval telt, nem túl kellemesen. 150-nél Török Dani is ellépett tőlem, így mondhatjuk, hogy az első mélypont nagyjából itt ért el. A lassú tempónak köszönhetően viszont energetikailag teljesen magamhoz tértem, és legnagyobb meglepetésemre 5:58-nál már a futásra készülődtem. Végül tehát minden a tervek szerint! Juhé!

Bár egyszer sem futottam hosszú kerékpár után edzésen, de úgy gondoltam, hogy ez nekem már rutinból megy. A tempó gyakorlását egy darab 30-as futás során gyakoroltam be. Zitának mondtam is, hogy szóljon rám, ha 4:20on belül elmerem kezdeni. Nos, mertem…  Az első két kör meglepően jól ment, és nem is esett nehezemre, ráadásul kifutásnál megpillantottam édesanyám, aki meglepetésszerűen utazott le, hogy „pici fiát” láthassa megdegelni. Már láttam magam előtt a 3órán belüli maratont, és a sub9 Ironmant, ami azért mindenképpen szép lett volna. Ehhez mindössze 22:30-as köröket kellett volna produkálni. Mivel voltak kiszemelt áldozataim a mezőnyben, akiken láttam, hogy foghatók, ezért motivációs problémáim sem voltak. 3körig ment a száguldozás, aztán elkezdtem merevedni. A non-stop locsolással megint elértem ugyanazt, amit kerékpáron, azaz az egyébként is berövidült izmaimnak megadtam a kegyelemdöfést a hideg vízzel. Elkezdte megint húzni a térdemet, csak futásnál ez még fájdalmasabb történet. Ekkor az a remek ötletem támadt, hogy tanítványaimnál minden kör végén lehajolok nyújtani, és ha közben öntenek, az nem megy a lábamra. A Petrov családnak ezúton is örök hála a kapott minden jóért. Meg a többieknek, akik a környéken voltak. Mindenkit be sem bírtam azonosítani :)

A 4ik körben volt a mélypont, amikor mindössze egy km után megint meg kellett álljak nyújtani. Abban a körben 3x előztem például a Juhász Ágit, harmadszor az után, hogy Maróti Vilit kikergetve a WC-ről mellúszó-ülésben végeztem el a dolgom. Azért azt lefotóztam volna… :)

Elmondhatjuk tehát hogy mindössze két holtponttal abszolváltam az Ironmant! Ja, a második 20-tól 40ig tartott, naés? Annyi mákom volt, hogy a környékemen mindenki egyszerre szakadt be velem. A Turkish, Ovád kolléga, KisBartos, Horváth Pistu egyaránt óvatosra vették a figurát, így nem volt más dolgom, mint totyorászni a 8ik helyen, és elérni a célt. Az agyamat is sikerült átállítani arra, hogy itt nincs verseny, és egyszer majd vége lesz, és akkor lesz vége, nem hamarabb, barmikor legyen is az. Az órámon lenyomtam a stoppert, és csak futottam. Locsolást minimumra vettem, és rommá kóláztam magam Zita segítségével.

Az utolsó körön elkezdtem gyorsabban futni, és érdekes volt, mert sokkal jobban esett, mint előtte a bénázás. Persze, ez lehet, hogy csak a buszmegálló effektus miatt volt. Örülök, hogy Turkish is befért a 10be, ha jobban figyel KisBartosra, akkor mögöttem ér be. Tőle a fogadás utólag megfogalmazott tétje okán kapok egy valódi pár szingót, ha már ez a trükkje nem jött be! :)

Bárki, aki megkérdezte verseny után, hogy mikor lesz a következő, az volt a válaszom, hogy soha többet. Persze ez olyan, hogy soha ne mondd, hogy soha, de az biztos, hogy ennyi edzéssel nem szabad odaállni Ironman-ezni, mert túlságosan fájdalmas. Maradok az 5150-nél, maximum, csábító helyszíneken, nyugodtabb időszakokban bevállalok egy 70.3-at, de úgy gondolom, ez a maximum amit szabad. Akinek pedig tetszett a show, megnyugodhat, lesz itt még Kutya vs Turkish jó pár évig még. Viszlát Faddon! Ott a lehető legnagyobb váltással egy 300-8-2-es váltótávot fogok „végigpörögni”.

Egyébként köszönök minden biztatást ismerőstől és ismeretlentől. Zitának a támogatást, és a frissítést, anyunak a meglepetést. Mellettük a Petrov and Co. csapatnak, és előre is a remek képeket Bagó Daninak és Molnár Papának. És nem utolsó sorban Herr Gyulának a Kutya vs Tuskish project támogatásáért és a remek versenyért! Adios!