Budapest 70.3 egy versenyző szemszögéből

Erdélyi Nándor

2014/08/25

Az első IRONMAN 70.3 Magyarországon

Hirdetés

Hát ezt is megértük végre, lezajlott Magyarország első hivatalos IRONMAN versenye. A budapesti helyszín tökéletes választás volt mind a verseny, mind országimázs szempontjából (persze ez nem jelenti azt, hogy más hazai helyszín ne lett volna az). A 90km kerékpár pályakijelölése a legtöbb résztvevő véleménye szerint is tökéletesre sikeredett, ezt csak a helyenként kellemetlen útminőség torzította.

Erdélyi Nándi
Közel 18 éves triatlon pályafutásom során megfordultam már egy-két versenyen, melyek között volt helyi rendezvény és nagy nemzetközi verseny is. Az IRONMAN 70.3 Budapestet, azonban egyértelműen a legjobban szervezett, legjobb hangulatú és legszebb pályájú események közt tartom számon (családias hangulatot illetően azért Nagyatád verhetetlen - egy másik versenyző véleménye).

Ironman Budapest 70.3 Forrás: Mozgásvilág.hu — Ironman Budapest 70.3

Maga a versenyközpont Kopaszi-gátnál volt, ami önmagában azt gondolom, hogy fővárosunk egyik legkellemesebb pihenő övezete. Az úszás az öbölben volt kijelölve, ahol egy „L” alakú pályát kellett úsznunk. Kicsit tartottam a rajt előtt attól, hogy 200 méter után 170 ember hogyan fog az „L” szárához befordulni egy bójánál, ezért bal szélre helyezkedtem, hogy minél nagyobb ívben, minél kisebb verekedéssel jussak túl a fordulón. Ez meg is volt, majd egy nyugodt úszással, saját tempóban értem el a partot. A második szám 90 km-én szebb és jobb pályát nem igazán lehetett volna találni. A kezdeti borzalmas útminőséget szerencsére gyorsan felváltotta a simább aszfalt, melyen nagyon jól lehetett haladni. A várba felfelé vezető emelkedő pont jókor törte meg a rakpart monotonitását, majd mire kezdett volna nehéz lenni az emelkedő, elindultunk lefelé az Alagút irányába. Ezután következett a Lánchíd, majd a pesti rakpart először északra, majd délre, ezt követően ismét a Lánchíd, aztán irány a Kopaszi-gát, Szerémi út, majd ismét vissza a Kopaszi-gáthoz, és innen még egy kör. Számomra jobb vonalvezetésű pályát nehezen lehetett volna kitalálni, kellően sík, kellően technikás, kellően szeles volt, és ami számomra megszokott volt, de a külföldiek biztosan élvezték, az a látvány, ami elénk tárult a Duna partján.

A befejező számot 4 körben kellett teljesíteni a Gellért tér és a versenyközpont között. Eközben két frissítőállomás volt, ahol lehetett kapni mindent, amire egy sportolónak szüksége van egy félmaraton során. Jó volt hallani végig a sok biztatást a pálya széléről, ismerősök, ismeretlenek szurkoltak mindenfelé.

Volt, hogy csak látták a HUN feliratot a mezemen és már jöttek a biztatások. Élmény ilyen körülmények közt versenyezni.

Végül 4:56-os összidővel értem át a célvonalon, aminek jelenlegi edzettségem mellett nagyon örültem. A célban gyönyörű befutó érem és póló várt ránk, illetve egy kiadós, „egyél, amennyit bírsz” ebéd.

Azt gondolom, hogy a szervezők, közöttük is Kropkó Péter kitett magáért. A gesztus, hogy ott állt a célban és személyesen gratulált minden célbaérkezőnek, magáért beszél. Remek versenyt sikerült összerakni, melyben olyan apróságokra is odafigyeltek, hogy a síneket, amiket kereszteztünk kerékpárral, lefedték gumiszőnyeggel. Nézői szemszögből jeleztek nekem egy-két kritikát, mint például a mellékhelységek számát és minőségét, vagy a nézők felé történő információáramlás hiányát, ami például azt jelentette, hogy a gáton szinte észre sem vették, hogy elrajtoltunk, nem tudták, hogy ki hol tart, mert akadozott az internetes eredmények frissítése.