Természetesen az is nagyon nyitottá tette a helyezések sorsát, hogy a 6-szoros világbajnok német Sigrid Mutscheller nem vett részt a versenyen. A rajtnál -11 Celsius fokot mértek, valamint tökéletes hó- és pályaviszonyok várták a versenyzőket.
„Nagyon boldog vagyok, hiszen győzelmem Ausztria számára jelent aranyérmet - nyilatkozta Carina a célban - A futásnál szerzett előny taktikai lépés volt, tudtam, hogy erős ellenfeleimet meg kell lepnem és a sífutásig minél több előnyt kell szereznem. A közönség fantasztikus volt, nélkülük sokkal nehezebb lett volna.”
Carina - ahogyan az EB-n - óriási tempóban kezdte a futást, csak az amerikai Rebecca Dussault tartotta vele a lépést a mély hóban, az igen sok kis emelkedővel tarkított pályán. A kerékpáros szakaszon tovább növelte az előnyét, alig rosszabb időt tekerve a 12,5 km-es pályán, mint a legjobb orosz Yulia Barabash. A mély hó megnehezítette a versenyzők dolgát, igaz a bukásokat kellemesebbé tette.
Carina olyan előnnyel kezdte a sífutást, amit senki sem tudott behozni, ezért a harc a dobogó szabadon maradt helyeiért folyt: Dussault már-már biztosnak érezhette az ezüstérmet, amikor a norvég Hanne Tronnes egy emelkedőn ellépett mellette és az utolsó 3 km-en több mint 1 perces előnnyel ért fel a dobogó második fokára. Az amerikai versenyzőnő így is nagyon boldog volt, hiszen ő eddig főleg kaland- és extrém versenyeken szerepelt kiválóan, az ilyen "rövid" pályákra ritkán kalandozott.
A férfiaknál az újoncnak számító Tor-Halvor Bjornstad meglepetés győzelmet szerzett, hiszen ő eddig csak biatlon versenyzőként volt ismert. Az utolsó méterekig mindenki azt hitte, hogy az örök győztes, szintén norvég Arne Post lesz/lehet a világbajnok, azonban a fiatal Bjornstad meglepetés hajrával felül tudott kerekedni csapattársán.
„Az idényben nem tudtam rendesen készülni a lövészetre, de mivel a hegyikerékpározás mindig is a kedvenc sportom és kiegészítő hobbim volt, ezért gondoltam az idei szezonban kipróbálom ezt a multisport eseményt. Futásban nem voltam igazán jó, de a biciklin már elememben éreztem magamat és a sífutásnál már csak a jól bevált biatlonos taktikák közül kellett elővennem a megfelelőt.” - nyilatkozta a célban Bjornstad.
Az, hogy hideg fejjel tud versenyezni abból is kiderült, hogy hegyikerékpáron végig a mezőny legjobb kerékpárosának, a korábbi világbajnok Sigi Bauernek a nyomában volt, ezzel szinte pihenten és meglepetésszerűen ért fel a vezetők háta mögé – ahonnan már csak a megfelelő pillanatot kellett kivárnia. Igaz, a depóban még sokkal lassabban öltözött, mint társai, de mint bebizonyosodott, hamar meg fogja tanulni, hogyan lehet pár pillanat alatt átöltözni.
2009 ITU Winter Triathlon World Championships – Gaishorn, Austria (7.5km futás, 12.5km MTB, 9.9km sífutás)
Férfiak
Elite 1. – BJORNSTAD Tor Halvor – NOR 1:18:08 2. – POST Arne – NOR 1:18:28 3. – ANTONIOLI Daniel – ITA 1:19:42
U23 1. – MOSNY Peter – SVK 1:21:35 2. – BREGEDA Dmitriy – RUS 1:22:09 3. – NORAKER NOSSEN Johan 1:23:57
Junior 1. – WALDHUBER Felix – AUT 52:21 2. – ZAHULA Vit – CZE 53:50 3. – YAKIMOV Pavel – RUS 53:57
Nők
Elite 1. – WASLE Carina – AUT 1:32:28 2. – TRONNES Hanne – NOR 1:34:06 3. – DUSSAULT Rebecca – USA 1:35:30
U23 1. – SVEUM Elisabeth – NOR 1:33:47 2. – DALEN Anita – NOR 1:42:03 3. – PERFLER Angelika – AUT 1:55:43
Junior 1. – DALEN Tone – NOR 1:01:24 2. – SCHMIDT Kairi – EST 1:03:19 3. – PERTERER Lisa – AUT 1:03:55