Kompról vízbe ugrálni király!

A 2016-os Balatonman Kenese egy érzelmekkel és hevesen feltörő emlékekkel teli verseny volt számomra. Egyfelől, úgy vártam, mint a Mikulást (azért nem a Karácsonyt mondtam, mert az az idei fő versenyemnek jár Nagyatádon), másrészt pedig eszembe jutott, hogy miért is fogadom meg minden egyes alkalommal, hogy soha többé ilyet.

Tavaly már egyszer bejött a Balatonman, egy éve ilyenkor Balatonfüreden fekete úszósityakos ájrontávosként csaptam bele a lecsóba, idén viszont "csak" egy állomás volt a "nagy felkészülésemben". De még milyen.

Végre fain volt az idő és már nem feltétlenül néztek UFO-nak, hogy nem neoprénben úszom, hajóról ugrottunk be a Balatonba, összeállt a teljes versenyfelszerelésem is éppen és érzem azt is, hogy egyre jobb formában vagyok magamhoz képest. Szóval, amikor Nándi aszonta, hogy induljak Kenesén speciál távon (2,1 - 180 - 7) felkészülésként, elkezdtem nagyon várni június 18-át.

Úgy számoltam, hogy ha minden szuperül klappol, akkor egy bravúros 6:30 környéki idő is benne van, de 7 óra körül mindenképp beérek.

Ettől lett KOMPlett az úszás

A kompról indulás fenomenális, hatalmasat lendít a verseny amúgy sem lapos hangulatán. A verseny utáni napon pipiskedve mertem csak bemászni a Balatonba ülepig, a hajóról viszont gondolkozás nélkül csobbantam és neki is kezdtem az úszásnak... s közben azon gondolkoztam, hogy nem is emlékszem rajtra, meg egyébként is, milyen nagy különbség lesz az első és az utolsó beugrók között... meg, mit úszik itt mellettem mindenki mellben, meg háton...

Én majom azt hittem, hogy az ugrás után már indul is a menet, de az csak a bevezető volt, előbb még szépen összegyűltünk a rajtvonalnál és visszaszámlálás után tényleg elindult a móka. Legalább bemelegítettem.

Kép forrása: Bellus Áron - Ironphoto.hu

Sajnos pont belepislogtam ebbe a csoportképbe

A víz kellemes, 23 fokos, enyhén fodrozódó volt, bár az előző napok szélviharaiban besűrűsödött és víz alatt értelmetlenné vált a látótávolság fogalmával törődni, az ugyanis nem volt. Jól esett a menet, szerencsére nem kellett az edzéseken gyakorolt veselerugás-megelőző manővereket elővenni a tarsolyból, elfértünk egymás mellett a többiekkel a balcsiban. 41 perc (és a Garmin szerint 2400 m) pancsolás után kijöttem a vízből és tepertem tekerni.

Jól ment a depó, a cipőmbe kellő gyakorlás híján még két lábon állva ugrottam bele és alig 60 kilométer után már vágytam is vissza a vízbe.

Béláim kerékpáron

Nagyon rajta voltam, hogy ne toljam túl az elejét szokásomhoz híven, próbáltam magam visszafogni. Nándi E1 pulzuszóna tetejét, emelkedőkön egy pici E2-t javasolt és nagyjából ennek megfelelően is csináltam mindent, kivéve, hogy a futás közbeni pulzusértékekkel számoltam, amik jóval magasabbak, mint bringán - magyarán azért csak túltoltam egy picikét. Ezt jelzi, hogy az első három kör - vagyis a táv fele - után még bőven 33 feletti átlagsebességem volt, ami aztán a maradék három körben, de leginkább az utolsó kettőben szépen visszafogyott 30,4-re. Szerencsére a szél is feltámadt, meg bazi meleg is volt, úgyhogy az egészet az időjárás nyakába tudom varrni, miközben én állati jó voltam.

Kép forrása: Ensport.hu

Szép a ruhád szép a lovad! Fújt a szél, mi!?

Kábé az ötödik körben erősen nosztalgikus hangulatba is jöttem, mert felszínre kerültek azok az emlékeim, amikor annyiszor megfogadtam, hogy soha többé ilyen hosszútáv, nem szeretem, nem jó.

Csakhogy éppen ez a fájó érzés és az utána örökkévalóságnak tűnő idő múlva érkező célkapu együtt teszi ezt az egészet veszettül szerethetővé.

Aki hülye, az hosszú távú triatlonozik.

Jó a tempó, ugyanezt még 5x

A bringa-szakasz végén még egy bringán ülve cipőlevevős mutatványt is produkáltam, mint a nagyok, taknyolás nélkül ráadásul. A bal lábfejem valahogy nem jól állhatott a tekerés közben, mert a talajjal érintkezve úgy éreztem, mintha eltört volna valami. Kábé egy-két kilométer futás után jött csak rendbe, gondolom ez olyan ebcsont beforr dolog lehetett, vagy egészen más.

Annyira jó volt tudni, hogy mindössze 7 rövid kilométer vár rám csak a végén, kényelmesnek azért mégsem mondanám. És ebből most marhára nem esett volna jól még 5. Viszonylag jó tempót (átlag 5:11) tudtam tartani és így beértem 7:01 idővel a célba. Egy egyenletesebb bringás tempóval büszkébb lettem volna, de nem vagyok elégedetlen.

Kép forrása: Ensport.hu

Nem szép a futásom és a hajam sem tart, de mindjárt beérek, kit érdekel!?

Köszönöm szüleimnek és Világbéke!

Jó volt együtt versenyezni több ismerős edzőtársammal is, még ha nem is mindig voltam képes egy baráti legyintésre sem, mert épp habzó szájjal küzdöttem a méltóságomért (ezúton is gratulálok nekik). Sokat dobott az edzői jelenlét és bíztatás minden körben és ugyanígy - ha nem jobban - örültem a bikinis szurkolóknak is. A versenystáb és a rengeteg önkéntes munkáját is köszönöm, rengetegen segítettek a bringapályán, minden kereszteződésnél állt valaki, hogy az autóforgalmat koordinálja a biztonságunk érdekében.

A Balatonman triatlon versenyei simán hozzák az ünnepnap élményét. A június eleji, korai időpont miatt (legalábbis szerintem emiatt) mindössze maroknyi hosszú távú elvetemült indul, ami viszont szerintem csak emeli a teljesítményük fényét. Ezt nagyon jól ellensúlyozza a váltó számok és az olimpiai táv tömegrendezvény hangulata, ahol gyakorlatilag bárki, bármilyen felszereléssel belekóstolhat a triatlonos életérzésbe és ez a két elegy emeli ünnepi hangulatúvá és teljessé az eseményt.

Kompról vízbe ugrálni pedig király!

Erdélyi Nándi, az ENSPORT sportszolgáltató fővezére (a továbbiakban csak Nándi, vagy edzőbá\') és a főnököm (az az isten) lepaktáltak, hogy rajtam fogják kipróbálni Nándi edzői tehetségét és majd én jól beszámolok róla. A beszámolók alapján pedig mindenki eldöntheti (és számomra is világos lesz), hogy megéri-e, illetve miért éri meg szakértő segítségével készülni (nem csak hosszú távú versenyekre).
 
 
ENSPORT