- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Ezek amellett, hogy borzalmasan unalmasak, a versenyző mentális állapotából is mutatnak valamit. Jobb szeretem egy foci meccs előtt is azt hallgatni, hogy mit gyakoroltunk, és mi a taktikánk, és mit fogunk csinálni. Egy egyéni szám esetében is fontos, hogy meghatározott céljaink legyenek.
A jó sportolót szerintem nem bénítja meg egy ilyen „vállalás”, helyette erős drive-ot ad mind a felkészüléshez, mind a verseny során. Bicsák Bence esetében is azt érzékeltem, hogy meg volt az egészséges önbizalom, és együtt tudott élni a gondolattal, hogy sokan vártak tőle egyszámjegyű eredményt. Ő úgy készült, hogy ezzel ő maga is azonosult, és pontosan tudta azt is, hogy ahhoz milyen teljesítményt kell majd leadni. Nála az okozott zavart az erőtérben, hogy a sérülése miatt kizökkent ebből az állapotból. Aztán végül bravúrosan mégis hozta az A tervet, ami mutatja Bicsu mentális erejét. A legjobb tehát az, amikor a felkészülés során kristálytiszta, hogy ehhez a teljesítményhez milyen edzésmunka szükségeltetik.
Zsanett esetében ez a meghatározott cél picit lassabban alakult ki, hiszen már az is egy komoly kihívás volt, hogy azok után, hogy senki sem bízott benne, megtanuljon bízni önmagában. Korábban írtam már arról, hogy Zsanett milyen hosszú utat járt be, és ez a 2021-es Olimpia esetében nagyjából 8 évvel ezelőtt kezdődött. Junior korosztályból kiöregedve sokakhoz hasonlóan szembesült azzal, hogy az olimpiai táv egy teljesen más kávéház, mint a sprint táv. A korábbi hiányosságok felerősödve kerültek felszínre egy 2órás versenyen. Sokszor teljesített alul, ami eléggé frusztráló volt. Sokan feladták volna, mint ahogy a környékén volt is jó pár hasonlóan tehetséges magyar lány, akik azóta már nem triatlonoznak. Zsanett első körben beleállt a munkába, és elkezdett komolyabban edzeni.
Ekkor a kimondott cél az volt, hogy U23 korosztályban válogatott legyen, és a hazai rendezésű EB-n jól szerepeljen. Itt még hatalmas szerencséje volt, mert a meleg miatt sprint távra rövidített verseny neki nagyon jól jött, és lett második a későbbi tokiói ezüstérmes Taylor-Brown mögött. A siker adott egy nagy lökést. Ezután utolsó évesként a VB-n akart top10-es eredményt. Életében először futott jól 10km-en Rotterdamban, és egy 7ik hely lett a jutalma.
Ezután már egyértelmű volt a következő cél: ki akart jutni Tokióba! Ebben sem volt semmi rendkívüli, és nyomasztó, de a napi edzésekhez egyértelmű drive-ot adott. Zsanival innentől kezdve a gyengeségeit folyamatosan fejlesztve edzettünk, és mellette beleálltunk a kvalifikációba, ahol hál istennek nem volt egyértelmű eredménykényszer, hiszen „csak” 55-be kellett bekerülni. Az alapozások során próbáltunk egyre keményebb hónapokat teljesíteni, húzni egyre feljebb a terhelhetőségét. Én sokszor emiatt fontosabbnak tekintettem a felmérőket, teszteket, mint a versenyeket. Ebben a hazai edzőkkel állandó konfliktusom volt még szövetségi kapitányi éveimben is. Én úgy vélem, hogy a folyamatos monitoring eszméletlenül fontos. Nézzük meg a norvégokat! Heti szinten mérnek fel, és tesztelnek. A versenyeknek ezerféle kimenete lehet, amire képtelenség minden szempontból felkészülni, és sokszor az eredmények értékelése is igen nehéz objektíven. Inkább ezért arra fókuszáltunk, hogy mindig az adott időszakban mérve évről évre magasabb szinten teljesítsen. Aztán ha ez látszik a versenyeken is, annak örülünk, de ha nem, akkor sincs semmi baj, hiszen tudjuk, hogy szépen haladunk előre.
Így jutottunk el 2019-ig oda, hogy már egyre komolyabb versenyeken is elviselte az első boly iramát, tudott leadni olyan wattokat, ami ehhez elegendő volt. Azt is pontosan lehetett látni, hogy mi az a watt átlag, ami után viszont már nem ment úgy a futás, illetve ami után irreálisan lassan futott a pálya 10km-es idejéhez képest. Így nem nyugodtunk meg azzal az állapottal, hogy már a bolyokban el tud menni. Arra törekedtünk, hogy ez meg se kottyanjon neki!
Számszerűen ez úgy nézett ki, hogy 200watt körüli bringázás után jókat futott. A baj az, hogy olyankor mindenki nagy időket futott, tehát akkor meg az hiányzott, hogy ő nem egy spíler futó alapból. Volt olyan versenye, elsősorban sprint távon, ahol már 250wattos átlaggal mentek (pl Hamburg szokott olyan lenni), és ott már szépen megakadtak a vetélytársak lábai is. Zsani pedig a javuló futásával még fáradtan is jobbakat ment az ilyen versenyek végén. A tiszta futása ellenben nagyon lassan javult. 36:00-36:30-at tudott 2019-ben 10km-en. Ez önmagában is kevés, még verseny közben is, kerékpár után pedig jó eséllyel 38-39 közötti idők jöttek ebből ki.
Megszületett a kristálytiszta terv: 34:30-as 10km, és olyan kerékpározás, ami után mindössze 1perccel fut majd lassabban. Ehhez bringán tovább kellett még erősödni. Ja, és az úszást folyamatosan első bolyos szinten tartottuk közben, de azzal komolyabban nem foglalkoztunk. Egyszerűen nem fért bele. Ekkor jött Zsaninak a pajzsmirigy problémája, aminek a vége műtét lett. Mire egyenesbe jött, elindult a COVID járvány. Szóval minden összejött, és elég durván visszavetette a terveinket. A 2020-as olimpiai halasztás viszont számunkra felért egy főnyereménnyel. 2020-ban maximum végigszállingózni tudott volna a pályán. Ezzel mindketten tisztában voltunk.
Szerencsére Covid alatt is folyamatosan tudtunk edzeni, és labor körülmények között toltuk tovább az edzéseket. A célon semmit sem változtattunk. Zsanett kezdettben meglehetően szkeptikus volt azokkal az időkkel kapcsolatban, melyeket kitűztem elé, de ilyenkor egy-két pályateszttel bebizonyítottam neki, hogy mégiscsak teljesíthetőek. Ezeken általában mindig olyan időket tudott teljesíteni, ami meggyőzte őt is, hogy jó a ritmusunk a 34:30 felé. Eközben kezdett már-már úgy tűnni, hogy a korábban gyűlölt kerékpározás a legkedvesebb száma lett. Kanári-szigeteken nagy kedvvel gyűjtötte a kilométereket. A Covid miatt kiesett tavaszi szezon helyett pedig mindenféle challenge-eket csináltunk, és ennek volt része egy pálya 10km teljesítése is. Erre úgy felszívta magát, mintha egy VB lenne. Az az áprilisi 34:16-os idő hihetetlen önbizalmat adott. Ő is érezte, hogy akár 34 alá is be tud menni, ha kell. Innentől, elemezve a korábbi Olimpiák eredményeit komolyabb célokat is ki lehetett tűzni, hiszen látható volt, hogy 35:30-as idővel első bolyból szinte mindig garantált a top10. Hogy ne legyen irreálisan nagy a nyomás, azt tűztük ki célként, hogy a mindenkori legjobb eredmény akarjuk, azaz 18ik helyet vagy jobbat. Ezt egyébként onnantól kifelé is vállalta, vállaltuk. Nyilatkozatok során kimondta, és azonosult vele. Egyáltalán nem éreztem, hogy ez őt összenyomta volna. Egyébként meg én azonnal hozzátettem, hogy 15 alatti helyezése lesz. Itt is először kétkedett, de aztán kezdte elhinni ő is, és még ha nem is mondta, az Olimpia hajrájában már ő is ezt akarta elérni. Persze ennek előfeltétele az első sor elcsípése volt.
Kicsit félt a kerékpártól, hogy a 140 kanyarral ellátott 40 kilométeren ott tud-e maradni a legjobbakkal. Erre megint az volt a megoldás, hogy miközben a megindulásokat, a dinamikus láberejét folyamatosan fejlesztettük konditeremben is, és kerékpárral is, arra is törekedtünk, hogy minél magasabb wattot tudjon fenntartani huzamosan. Nos, egy 2019-es Life Like-ban elvégzett kerékpáros felmérőn a maximális leadott wattja sem volt olyan magas, mint amit az Olimpián 1órán keresztül fent tudott tartani! A korábbi 250wattos, Zsanit meglehetősen megtépázó 20km-ekhez képest a tokiói 280 watt-átlagos (4,7watt/kilo) 40km-re azt mondta, hogy nem is volt erős…
Zsanett a verseny előtt az edzésen látott adatokkal, és megerősítésekkel a zsebében iszonyú tudatos, és magabiztos volt. Igazándiból rá sem ismertem, hogy mennyire egyben van fejben. Mondjuk egy dolgot nagyon bánok: ha kint lettem volna a faluban, akkor élőben biztosan lebeszélem arról, hogy a rajt után ne induljon el normálisan. Korábban többször is bejött neki, hogy először átúszott arra az oldalra, amerre majd először kanyarodni kell. És a táv során úszott fel előre. Ez a tavalyi hamburgi VB-n már nem jött be. Egy VB 6-7ik hely ment el rajta. Megegyeztünk, hogy sprint távon ezt soha többet nem csináljuk. Most úgy gondolta, hogy 1500on ez belefér. Hát, nem fért bele. Az A tervünk tehát bukott, de hála a svájci Spirignek a 2ik boly is szépen ellépett az üldözőktől, így végül kijelenthető, hogy olyan sokat nem számított, hogy első vagy második sor. Aki jobban futott, az előtte ért be, aki meg rosszabbul, azt megelőzte. Hátulról pedig senki nem ért fel rá. Jó persze, ehhez így kellett némi szerencse is, de hogy egy közhellyel éljek, szerencséje csak annak van, aki megdolgozik érte! Ami pedig külön piros pontot ér, hogy ekkora párában, melegben, ilyen bringa után, egy Olimpián futotta meg élete eddigi legjobb verseny 10km-ét!
Ami viszont egészen biztos már most, hogy Párizsra még konkrétabb célokat fogunk kitűzni, mert ezzel az eredménnyel felvértezve nem is tehetünk mást. Ha nincs a pajzsmirigy problémája, akkor annyival járnánk előrébb, hogy akár már most esélye lett volna egy pontszerző eredményre. Viszont, mivel a ha-val kezdődő mondatoknak semmi értelme a sportban, nincs más esélyünk, mint ezt bebizonyítani majd három év múlva.
