- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Találkozhatunk sok hirdetésben ezzel a kifejezéssel, majd jobban megnézve a képet kiderül, hogy
annyiban triatlonos az eladni kívánt kerékpár, hogy rátett a gazdája egy könyöklő kormányt.
Máris ketté kell választani a kifejezést, hogy „triatlonos” bicaj! Azokon a távokon, ahol a bolyozás engedélyezett, azaz jellemzően sprint és olimpiai távon a kerékpárok ma már visszaalakultak hagyományos országúti gépekké, hiszen ott a verseny jellege gyakorlatilag egy kritérium kerékpáros versenyével egyezik meg. Sok megindulás, bolyban (sokszor nagy bolyban) haladás. Aerodinamikával szemben az ideális testhelyzet és a minél jobb kormányozhatóság kerül az előtérbe, azaz nincs szükség mindenféle aero vázra, 10cm peremű kerekekre, és társaira.
Egy könyöklőtől még nem lett triatlonos bringa a jó öreg Atalából, de azért megpróbáltuk...
Minden triatlonos bringa bringa, de nem minden bringa triatlonos (ám ettől triatlonozásra jó lehet)
Tehát maradjunk triatlonos kerékpár, mint kategória esetén azoknál a kerékpároknál, amelyek a klasszikus, nem-bolyozós versenyekre vannak kitalálva. Ezek a gépek már sok mindenben különböznek egy hagyományos országúti bringától.
A legfontosabb, hogy mivel mindenki magában küzd meg a távval, az aerodinamika az első helyre kerül a prioritás listán. Előtérbe kerülnek a lehető legmagasabb felnis kerekek. Hátul pedig a telekerék. Ez már önmagában rengeteget segít az előrehaladásban. Időjárás, és szélfüggő, hogy mennyit jelenthet, véleményem szerint 40km-en akár egy percet is hozhat egy jó kerék.
Míg a hagyományos kerékpároknak a nyeregcsöve a hátsó villával 72 fok körüli szöget zár be, addig egy időfutam gépé 75-76-ot, de akár 78-at! Azaz a nyereg helyzete sokkal előrébb kerül. Ez gyakorlatilag egy „szövődménye” annak, hogy a versenyzők, csökkentendő a légellenállást próbálják a felsőtestüket minél mélyebbre nyomni.
A triatlonos kerékpároknak egy másik látványos megkülönböztető jegye, hogy alacsony a homlokcsövük. Sőt, ma már a stucnikat integrálják a váz elejébe, ezzel is elősegítve az egyre mélyebb kormány helyzetet. Ahhoz viszont, hogy a kényelme a versenyzőnek ne sérüljön, a szervei ne legyenek túlságosan összepréselve, a tüdő zavartalanul tudjon működni, a csípő szögét meg kell tartani. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy a kormány mélyre helyezésével egyidejűleg a nyerget is előretoljuk. Régen ezt hegesztett, akasztófa szerű nyeregcsövekkel oldották meg, ma már a vázak megoldják ezt a pozíciót.
Valahogy így kell elképzelni egy mai triatlonos kerékpárt
A triatlonból a kerékpársportba (elsősorban crono szakaszokon használt kerékpárokhoz) is átszivárogtak azok az újítások, melyek a jobb aerodinamikát biztosítják.
Megjelentek a lapított, vázszéles kialakítású, vagy akár teljesen elrejtett kulacsok. A bowdenházak egyre kevésbé láthatóak, mert azokat is a vázba rejtik. A kormányok (alapkormány, és a könyöklő kormány is) lapítottak. A váz profilja is egyre lapítottabb, sokszor alig fér már bele egy hagyományos kulacs. Az első villák szélesednek, hogy jobban összevezessék a kavargó szeleket.
A legújabb triatlonos bringáknál eltűntek a fékek is. A hátsó lekerült a hátsó villa alsó részére, vagy a vázba integrálódtak, mint egy hidraulikus fék. Az első fékek szintén vagy az első villa hátoldalára kerültek, vagy integrálódtak.
Sokan azt hiszik, hogy ezek az „űr kerékpárok” sokkal könnyebbek. Sajnos csalódniuk kell, mert jellemzően azért egy fullos triatlonos gép a sok mütyürtől, a szinte 100% karbon megoldások ellenére is nehezebbek, mint a top országúti kerékpárok. Mivel azonban nem annyira jellemző, hogy egy triatlon verseny kerékpáros pályájába hatalmas szinteket tennének bele,
az 1-2 kg plusz okozta hátrány eltörpül az aerodinamikai megoldásokkal nyert előnyök mellett.
Természetesen az átlag triatlonosok sokszor csak álmodnak egy felső kategóriás triatlonos gépről. Bár a gyártók már előálltak fémvázas, gyengébb szettel felszerelt példányokkal is, melyek megfizethetőek, a többség inkább országúti kerékpárokból próbál triatlonost faragni.
Általában a stucnit leteszik, amennyire tudják, a nyerget, ha nem is extrém mértékben, de előrébb húzzák, és vásárolnak egy magasabb peremes kereket. Hogy őszinte legyek ezzel semmi gond sincs!
A pozíció természetesen beszélő viszonyban sincs a profik előredőlt testhelyzetével, de egy átlag triatlonista el sem tudná azt a testhelyzetet viselni 90 vagy 180km-en át! Ahhoz már szoktatni kell a nyakat, a feneket, a hátat. Még a profik között sem képes mindenki eljutni az „álom pozícióig”.
A lényeg tehát, hogy mindenki a saját testalkatához képes igyekezzen a lehető legjobb aero-pozíciót elérni, mert az összes változó közül azzal éri el a legnagyobb javulást. Ha ez a pozíció elérhető egy országúti kerékpár átalakításával, akkor az tökéletesen meg fog neki felelni. Ha úgy érezzük, hogy képesek vagyunk egy jóval előredőltebb testhelyzetben is tekerni órákig hatékonyan, akkor nincs mese, minimum vázat cserélni megéri. Utána jöhet a kos kormány lecserélése triatlonos kormányra, egy 8-10 cm peremű kerék beszerzése, és máris készen vagyunk.
Ja, hogy a fenti jó eséllyel bele fog kerülni egy valóban triatlonos kerékpár árába? Na jó, akkor ebben az esetben mégis cseréljünk! :)