Kovács Béla Emléktúra 2020. május 2. Esemény

2020/05/02

Figyelmeztetés! Ez az esemény már lezajlott!

Indulás csoportosan : Pécsen TV-torony parkolójától szombat reggel 8:30-kor.

Pécs - Dombóvár
2020-05-02
Hirdetés
Kovács Béla Emléktúra 2020
Kovács Béla Emléktúra 2020. május 2.-1

Kovács Béla Emléktúra 2020. május 2. - Kiírás

Teljes ellátmányt és a díjazást a túra kezdetén illetve a távok kiszállópontjain adjuk át azoknak akik velünk tartanak az emléktúrán. 
E sportesemény emléket állít a túra megálmodójának, eredeti szervezőjének Kovács Béla (1957-1994) tanár úrnak.
Dombóváron 1980-ban kezdett tanítani földrajz-testnevelés szakos tanárként. Rövid idő alatt a tantestület meghatározó egyénisége lett. Kiváló Pedagógus és sikeres edző volt. Tanítványaival rendszeresen járta a természetet, megismertette és megszerettette velük ezt az életformát. Emberpróbáló túrái közül is kiemelkedett a Pécs-Dombóvár közötti 42km-es gyalogtúra, melynek útvonalát is Ő tervezte meg. Váratlan halála után az iskola tantestülete vállalta, hogy fiatalon elhunyt kollégája emlékére az Ő szellemiségét megőrizve, minél szélesebb körben megszervezze a róla elnevezett túrát. Majd két évtizeden keresztül a Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Katolikus Általános és Zeneiskola szervezésében, évről évre egyre bővülő részvétellel, Dombóvár meghatározó sport és szabadidős programjává vált a túra.
Egy év kihagyás után 2014-ben az évtizedes hagyományokat folytatva, mégis visszatérve az eredeti útvonalhoz, és a gyalogtúrázás hagyományait követve, egy szolidabb létszámú az utaztatást részben tömegközlekedéssel megoldó hangulatos emléksétát, majd 2015. évtől nyílt emlék- és Teljesítménytúrát szerveztük újra. 2019-től újra hangulatos csoportos vezetett túrával emlékezünk meg a példás pedagógusról Kovács Béláról ezen a felejthetetlen túraútvonalon.

Kovács Béla Emléktúra 2020. május 2. - Nevezés

ELŐNEVEZÉSRE van csak lehetőség!
Nevezési DÍJ: 1000Ft/fő (Minden távon egyformán).
Előnevezés menete: A nevezési díjat DHSE egyesületi bankszámlájára 10401086-50515454-56551001
2020 április 30-ig átutalva, a közlemény mezőbe: név, születési év, tervezett táv megjelölésével fogadjuk el!
A túrán maximum 50 fő vehet részt, amint a létszám betelik, kiírjuk ezen az oldalon: https://www.facebook.com/events/2553973851322643/

Figyelmeztetés! Ez az esemény már lezajlott!

Hirdetés