- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Utolsó előtti nap reggelét lazára vesszük. Az előzetes programot (Bélavár megmászását) már tegnap este töröltem, hisz mindenki fáradt. Páran még átugrunk a szomszédos Korondra, egy kötelező kerámia vásárlásra, majd dél körül, immáron a csomagjainkkal, becélozzuk Torockót.
Nem kerülünk, megyünk a rövidebb úton, ami kisebb, jelzetlen utakra visz minket. A látvány kétélű: a táj fantasztikusan szép, az emberek pedig borzasztó szegénységben élnek erre… A zöld rétekkel borított lankás dombok között düledező falú élénk kék vályog és palaházak bújnak meg, némelyik kisebb, mint egy kisebb szoba. A legszomorúbb, hogy erre fele nem igen látni „brazilokat”, itt szinte csak magyar-románok élnek…
A táj lassan kisimul körülöttünk, és a kis falvak roskatag paraszt házai helyett egy nagy város keletiesen designos beton épületei magasodnak elénk. A távolban gyárak kéményei ontják magukból a szürke szmogot oly mértékben, hogy az a ködhöz hasonlóan ül rá a környékre. Szerencsére csak érintjük a zsúfolt Tordát, és máris kifele haladunk belőle. Amióta ide ért az autópálya, kissé nehézkes az eligazodás Torockó felé, de kisebb kitérővel megtaláljuk a jó fele vezető utat. Még ¾ óra, melyből a fele 10kmnyi gyökketővel való zötykölődés és kátyú kerülgetés a faluba vezető bekötőn.
A rengeteg Európa Nostra-díjas és majd-nem Világörökség-része díjas falu jellegzetes fehér házai fölé büszkén magasodik Székelykő bőven 1000méter feletti gerince, mely most kissé szürkének látszik, de mire befejezzük a hadseregnek is elég vacsorát, armageddon felhők borulnak rá, és oly sebesen száguldanak el felette, hogy nézni is szédülünk. Kb 1 órát tart a suhanás, hatalmas széllel társulva, majd apró szemekben esni kezd, de ez már minket nem izgat, hisz ez az utolsó esténk, ráadásul kedvenc borozónkban ülünk…
