- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Az első napra reggel 9h-től már rafting programot terveztünk, amely kora hajnali indulásra késztette a csapat egyik felét. Azért csak az egyiket, mert - a kevés alvást elkerülendő - 8 fős társaságunk két részre szakadt. Egyik fele lett a bevállalós, azaz „vezessünk egész éjjel és másnap sportoljunk”, másik fele pedig az „aludjunk kicsit többet 2 óránál, de legyünk frissebbek” elvet vallotta, így végeredményben a Soca rafting programon 5 társunk vett részt.
A talán már mindnyájatok által ismert és kedvelt nagy gumihajóba pattantak be és szelték a Soca száguldó habjait. Szerencsére ekkor elég sok víz volt a mederben, így a kezdő raftingozók is egyből megtapasztalhatták a sodrás erejét. A hideg víztől felélénkülve vágtak neki a nap további programjának, amihez már mi is csatlakoztunk.
Most már a teljes létszámmal kezdtünk neki a Boka vízesés meglátogatásának, melyet egy kellemes gyalogösvényen lehet elérni... eleinte. Hamar útelágazáshoz érkeztünk; kiderült, az egyik út a mederben visz tovább, a másik ösvény pedig egy panoráma úton kerüli a vízesést, így aki nem akar, nem kell bukdácsolnia a köveken. Mi viszont akartunk, így kifejezetten a mederben szándékoztunk haladni. Mint tapasztaltuk, ez nem is volt olyan egyszerű, mert 2-3 m magas, a víz által szinte gömb formára alakított sziklákra kellett indulásként felkapaszkodnunk. E megpróbáltatás után lényegében egyszerűbb dolgunk volt, kisebb-nagyobb sziklákon lépdelve jutottunk előre a mederben, közben csodálva a vízesés távoli képét és a mellettünk kanyargó folyam kristálytiszta vizét, s közben belélegezve a hűs levegőt, amely jó pár fokkal hűvösebb volt, mint máshol a környéken.
A mederben túl sok turistával nem találkoztunk, látva a fenti ösvényt inkább arrafelé indultak. Hát igen, lehet, hogy a kalandosabb útvonalért feláldoztunk néhány panoráma fotót, de így azért izgalmasabb volt. Visszatérve a parkolóba közös elhatározással megcéloztunk egy helyi pizzériát, ahol isteni pizzákat sütöttek baráti árakon. Evés után ismét bepattantunk az autókba és irány Bohinjska Bistrica, ahol a kempinges szállásunk volt. Ekkor már szinte ránk sötétedett, sőt hamarosan koromfekete éjszaka lett és mi még mindig autóztunk. A GPS-nek egész úton nagy hasznát vettük, kivéve a Bovec-et Bohinjska Bistrica-val összekötő kb. 90 km-es útszakaszt, mert a sok szerpentintől megbolondult szegény. Be is mentünk a csőbe, mert már majdnem 22h-nál jártunk és lezárt útszakaszhoz értünk. Néhány perces tanácstalanság után, irány visszafelé és megkínozva a GPS-t, végre találtunk egy másik utat. További 40 perc autókázás után végre megérkeztünk a Danica kempingbe, ahol gyorsan feldobtuk a sátrakat és már aludtunk is másnap korán reggelig.
Pihentető alvásunkból 7-8 óra között ébredtünk és veszett készülődésbe kezdtünk, mert 3 napra való ruha és élelemcsomagot kellett összeállítanunk fél óra alatt. Nálam sok fontos ruhadarab kikerült az élelem és víz javára, hiszen erre van a legnagyobb szükség. Néhány aláöltöző, hosszú- és rövidnaci, esőkabát, esőnadrág, polár pulcsi, softshell kabát, sapka és kesztyű képezte a túlélő felszerelésünk alapjait, ehhez jött még a fogkefe és fogkrém (ez utóbbi kettő mondjuk elég sok helyet foglal, pont egy doboz sörnyit - a Szerk.).
Galériáért katt a képre!
Tusfürdőnek és törölközőnek nem nagyon kellett helyet szorítani, ugyanis a magas hegyeken nincs fürdési lehetőség, vizet aranyárban lehet kapni (1,5 l - kb. 4,2 Euró), úgyhogy azt inkább megittuk. Akinek szerencséje volt, még a zsákba tudta tuszkolni a via ferrata szettet (beülő, kantár, sisak), akinek nem, az felkötözte valahogy. Két további legfontosabb dolgot, fejlámpát és túrabotokat sose hagyjuk otthon! A készülődést követően gyors reggeli és indulás! Kocsival átautóztunk a Bohinji tó mentén Ukancba, ahol a parkolóban hátrahagytuk autóinkat. Bemelegítésként megnéztük a Savica vízesést amelyet lépcsőkön lehet megközelíteni. Ekkor már éreztem, hogy a túrazsákom nem lett túl könnyű, de hát akkor már nem volt mit tenni.
A vízesés után térkép alapján tájékozódva megtaláltuk a piros pötty-fehér karika turistajelzést, amelyet az elkövetkezendő 3 napban szigorúan követtünk. Kellemes erdei ösvényünk hamarosan sziklás ösvénybe csapott át, ami kitettnek nem volt ugyan mondható, ellenben minden lépésünk 1 m szintnek felelt meg, így az esti fáradtság már borítékolható volt. E durva szakaszt követően átbuktunk a gerincen és onnan már lankásabb táj következett. Az első nap útvonalát úgy terveztük meg, hogy végig tengerszemeket érintsünk, így az első pihenőnket is egy kis tó mellett töltöttük el. Néhányan fürödtek is a tóban, amely azért nem volt túl meleg, minthogy már kb. 1300 m-es magasságban jártunk.
Galériáért katt a képre!
A tavat elhagyva gyönyörű erdőket érintettünk utunkon, mely szép lassan tovább emelkedett. Néhány óra múlva elértük a Koca pri Triglavskih jezerih tavat, amely egy szélesebb völgyben helyezkedik el. Kiérve az erdőből csodálatos látvány tárult elénk a tó és a mögötte lévő kis menedékház képével. A ház mögött már kezdődtek a meredek sziklacsúcsok, ahol a növényzet is el-elmaradozik már. A tó számunkra azért is hihetetlen, mert egyrészt a tisztasága révén csodálatosan áttetsző, másrészt a partnál látszódik, hogy a vízállás gyakran váltakozhat, mivel a víz alatt is folytatódnak az ösvények. Ráadásul a fű és a virágok is ott vannak a vízfelszín alatt, ilyet még egyikünk sem látott.
Mi sem kellett több, itt is nagy fürdőzést csaptak a fakírok, mert mint kiderült a tó vize 9 fokos volt! Továbbhaladva a ház mellett (én megálltam egy levesre) újabb ösvény, újabb tó, ami utóbbiból még 5 volt a menedékházig, ahol megszálltunk. Szinte leírhatatlan milyen szép volt ez az út, mintha az ember valami más bolygón járna! A Zasavska koca nevű menedékházat 2300 m magasra építették, ami azt jelenti, hogy ezen a napon 600 m-ről indulva 1700 m szintet másztunk meg. A házhoz érve még megcsodálhattuk a lemenő nap utolsó sugarait és a házban a további napokra társunkul szegődő Jota (káposzta leves) és palacsinta kombinációt betoltuk az arcunkba. Éjszakánkat emeletes ágyakban töltöttük, ahol komfortosan meg volt ágyazva párnával és pokrócokkal. Hamar mély álomba merültünk, annak kellemes tudatában, hogy nagyon jól döntöttünk, hogy eljöttünk ide!
3. nap reggel frissen ugrottunk ki az ágyból, hiszen ezen a napon pillantjuk meg terveink szerint a híres Triglav csúcsot! Mivel túl sok cuccunk nem volt, az ébredés és a kellemes mennyiségű ham and eggs elfogyasztása után fél órával már útra készen álltunk a ház teraszán. Utunkat egy darabon az előző napi ösvényen visszafelé tettük meg, majd cikk-cakkban elkezdtünk felfelé mászni a már kopasz hegyoldalban. Itt már semmi sem volt csak kő, kő és kő, és tűző napsugár. Mondhatni igencsak jó idő volt, a szél nemigen járt, így az ösvényt követve majdnem odakozmáltunk, mentőövet a nagyobb sziklák árnyékában tartott kisebb vízivó szünetek jelentettek.
Galériáért katt a képre!
Átbukva a hegygerincen újabb sziklatengert pillantottunk meg, az egyik kis völgyben pedig havat! Játékra ugye mindig van idő, így eljátszottuk, hogy épp túrasízni jöttünk, majd folytattuk a kaptatást felfelé. A Kanjavec csúcs közelébe érve az út igen meredekre váltott, a cikk-cakkok is rövidültek már, majdnem függőlegesen másztunk felfelé.
Szerencsére már nem volt messze a cél, úgyhogy a hátralevő görgő köves szakaszt leküzdve széles vigyorral értünk fel a tetőre. A kilátás magáért beszélt, gyönyörű hegyek vettek minket körbe a 2568 m magas tetőről körbetekintve. Gyors fotó- és szendvicsevő pihenő után elindultunk lefelé.
Galériáért katt a képre!
A lefelé érdekessége ezen a hegyen, hogy nincs biztos lépése a lábnak, ugyanis annyira meredek és olyan sok a töredezett kődarab, hogy ahogy ráléptünk egyből meg is indult alattunk. A felismerést lassú araszolás követte, nem is tudom mi lett volna, ha nincsenek velem a túrabotjaim, melyek ebben az esetben remek fékezőerőt nyújtottak. Hirtelen átvillant az agyamon, hogy ezért nem látunk itt túl sok turistát, a csúcson is csak egy cseh párral találkoztunk. Míg ezeken a dolgokon gondolkodtam, hirtelen megtorpantak a többiek előttem. Egy 15 m-es függőleges sziklafal meredezett előttünk, melyhez jobb volt már használni a beülőt és a kantárt. Erre amúgy a kiépített drótkötél is figyelmeztetett. Beöltöztünk hát, majd szép lassan leereszkedtünk rajta
Galériáért katt a képre!
Utunkat hasonló holdbéli tájon folytattuk, immár újra gyalogosan a völgy felé, több havas részen való átkeléssel, amelynél javasolt nagyon vigyázni, meg ne csússzon az ember. Végül a Kanjavec-ről leérve a Dolic menedékházba kb. 300-400 métert ereszkedhettünk. Kisebb pihenő után ismét összeszedtük magunkat, majd elindultunk a Dom Planika felé, amely 2400 m magasan található. Ekkor már a hegyoldalban nagyjából szintúton haladtunk tovább, így már kicsit tempósabban is gyalogolhattunk, kisebb emelkedő a menedékház alatt 1-200 méterrel volt csak. Felérve a házhoz végre felettünk magasodott a Triglav, a maga 2864 méteres magasságával.
Galériáért katt a képre!
Minthogy kb. 16:30 körül értünk a menedékházhoz, a Triglavot közülünk ekkor 5 gyakorlottabb via ferrata-zó mászta csak meg, mert kétséges volt a világosban való visszaérés. Miközben ők felfelé másztak, mi a háztól figyeltük a lefelé érkezőket. A helybeliek között volt, aki kis hátizsákkal, majdnem utcai ruhában, via ferrata szett nélkül jött hegyet mászni, amit mi semmiképp se vállaljunk be, mivel olyan helyismerettel sosem rendelkezhetünk, mint az itt élők. Ez különös kérése is a szlovén turisztikai hivatalnak, mivel gyakran történik baleset a külföldi hegymászók körében, ezért óvatosságra intenek bennünket. A csúcshódítók fáradtan ugyan, de kb. újabb 3,5-4 óra elteltével visszaérkeztek a házhoz, majd egy közös vacsorán elmesélték élményeiket. A nap végére az alváson kívül más program nem várt már bennünket, de nem is vágytunk másra!
Utolsó előtti napunkon már „csak” az 1800 méteres ereszkedésre kellett lélekben felkészülnünk, amit reggel 8 óra körül meg is kezdtünk. Szépen ívelt kanyargós utakon haladtunk lefelé, ahol már kicsit lejjebb ereszkedve kezdett visszakúszni közénk a zöld növényzet is, amely kellemes érzéssel töltött el mindnyájunkat. Erre a napra jellemző volt a dugóban haladás, ugyanis annyian igyekeztek felfelé, hogy kígyózó sorokat kellett kerülgetnünk, vagy nekik minket. Kicsit nagy lett a tumultus, de szombat lévén végül is teljesen elfogadható tömeg lepte el a hegyet.
Galériáért katt a képre!
Következő kis menedékházunk a Vodnikov dom volt, ahol megpihentünk, majd aztán nagyjából meg sem álltunk lefelé. Utunk a csodálatos Mostnica szurdokban vezetett Stara Fuzina-ba, ahol a Mostica patak 10-20 méteres medret is vájt itt-ott a sziklákba, változatossá téve utunk utolsó erdei szakaszát. Stara Fuzina-ból Ribcev Laz-ba vezetett utunk, ez volt a napi célállomásunk.
Ribcev Laz, a Bohinji-tó partján fekvő tündéri kisváros, kellemes szabad stranddal. Leereszkedve a hegyekből végigkúsztunk a parti úton és már alig vártuk, hogy ledobálhassuk a nehéz hátizsákokat, és megmártózzunk a tóban!
Először is a parti pizzériában igyekeztünk a gyomrunkon tátongó lyukakat betömni, majd irány a tó! Felejthetetlen érzés volt a kristálytiszta vízben úszni végre. Kicsit hűvösebb volt, mint amire számítottunk, de nem nagyon törődtünk vele. Éjszakánkat ismét a Danica kempingben töltöttük, immár saját sátrainkban. Este azért még nem maradhatott el egy gázfőzős zacskós leves, hogy meghatározzuk az igazi kempinges hangulatot.
Utolsó, 5. napunkon gyors csomagolást követően ismét kilátogattunk a Bohinji tó strandjára, hogy egy napsütéses délelőttöt még a parton tölthessünk, a kevésbé sietősek kajakot béreltek és eveztek néhány órát a tavon. Mi is maradtunk volna még, de azért egy 6-7 órás úttal hazafelé számolni kellett, így 14h körül búcsút intettünk a meseszép tájnak, persze ígéretek nélkül nem távoztunk, ugyanis már mindenki bőszen tervezte a visszatérést. Van is mit tervezgetni bőven, Szolvénia 43 db, 2000 méternél magasabb hegyei közül újabbakat meghódítani!
Galériáért katt a képre!
A hasonló túrákat Szlovéniában azoknak a túrázóknak ajánljuk, akik megfelelő fizikai erőnléttel, gyakorlattal és kitartással rendelkeznek, illetve bírják, ha egész nap gyalogolni kell, sőt nem kevés szintet kell megmászni, plusz el tudják viselni, hogy nem fürödhetnek néhány napig!
A Szlovén Turisztikai Hivatal arra kér mindenkit, hogy lehetőség szerint tapasztalt hegyi vezető nélkül sose vágjon útnak, mert bármikor érheti a túrázókat váratlan helyzet, kellemetlen meglepetés.
