Eme jegyzet egy remek medve-les esete Hír

Harmadik alkalom, hogy Tusnádfürdőn jártunk, idén a leghosszabbat, 8éjszakát. Már első alkalommal szemet szúrt a szinte minden utca sarkán kinn lógó piros táblácska, román és magyar nyelvű felirattal (Figyelem! Medvék járnak), mely először viccelődésre adott okot, majd miután egyre több helybeli figyelmeztetett minket, kisebb hátborzongatós félszé alakult.

De hiába teltek az itt eltöltött alkalmak, medvéknek nyoma sem volt… pontosabban medvére fogható nyom akadt (sárban medve mancsnak vélt lábnyomok). Idén úgy indultunk neki, hogy ha törik - ha szakad, látni fogunk egyet…

Bár az utazás előtt pár héttel a Duna TV hírt adott arról, hogy a tusnádfürdői vasútállomásnál befogtak egy anyamedvét és két bocsával és elszállították őket, szállásadónk csak mosolygott erre a hírre: „Maradt még itt bőven belőlük” (helyi összeesküvés elmélet: a befogott, és a médiának mutogatott állatokat később nem messze visszaengedték az erdőbe). Érdekes volt látni, hogy a helyiek mennyire együtt élnek a ténnyel, miszerint a környező erdőkben háromszor annyi mancs járkál (és ezzel együtt a városban is), mint amennyit normálisan elbírna, és ahogy mint egy kóbor ebről, nem pedig egy 3-500 kilós bundás zsákba bújtatott izomkötegről beszélnek.

Kedvenc szállásunk az Olt jobb partján, a Toronyköves hegy lábánál áll, melynek hátsó kis udvara közvetlen az erdőre nyitott. Ez eddig okot adott a korai kinti időtöltés befejezésére, de most medvét akartunk látni, még ha be is voltunk kicsit szarva tőle. Így az első estéktől fogva próbáltuk hosszabbra nyújtani a kint ücsörgős beszélgetéseket, miközben folyamatosan kísértettük a szerencsénk szalonnasütéssel, grillezéssel. ).

De hiába pásztáztuk 5000LUX szúró hegyével a sűrűt, barna bundásnak árnyékát sem leltük. Már odáig jutottunk, hogy dinnyehéjat „felejtettünk” kinn éjszakára az asztalon (első fontos szabály ideérkezéskor: gyümölcsöt nem hagyunk kinn sem az autóban, sem máshol), de a másnapi reggel hűs levegője nem forrósodott fel, mivel a dinnye érintetlenül várt minket.

Már az ötödik nap virradt, amikor a csapvíz helyett forrásvizet szerettünk volna induláskor kulacsainkba tölteni, és ezt a ház mögötti erdőben tehettük meg. Felkapaszkodtunk a háztól úgy 10méterre húzódó apró, éppen hogy látható, a helyiek által olykor-olykor taposott ösvényre, ahol pár lépés után egy hatalmas méretű maj’ fekete kupackát kellett átlépnünk. Viccelődni kezdtünk, hogy biztos lejött a medve és szart ránk… Szállásadónk kevésbé mosolygott miután meghallotta, hogy ott a kupac, mert nagy eséllyel tényleg medve kaka… Bár kissé kevésbé mosolyogtunk, de ismét kezdtünk „hinni” a medvékben, és kevésbé a helyiek marketing fogásában.

Aztán a hatodik nap minden tekintetben fordulópont volt. Több népi feredőt, borvíz-fürdőt kerestünk fel (fantasztikus élményt volt), melyekből az utolsónál megismerkedtünk 3 helyi arccal. Azonnal ízelítőt kaptunk az itteniek vendégszeretetéből (10 perccel oda érkezésünk követően már a sörüket ittuk, és a kajájukat ettük). Természetesen a medve-téma sem maradhatott ki a beszélgetés közben, így hamar kiderült, hogy rossz helyen és rosszkor vártuk eddig az erdők királyát. Mielőtt elválltunk, még abban maradtunk, hogy másnap nem maradunk medve nélkül, a srácok megmutatnak nekünk legalább egyet… mert hát ha kirakunk egy olajos hal konzervet, „jön majd vagy negyven”.

(A székely fiú Nagyapját kérdezi:- Nagyapa, Te láttál már antennát? - Hogy láttam-e Édesfijam? Még ettem is! - Ettél?? De hát az fémből van! - Fémből?! Hm. Akkor csak láttam.)

Eljött az az este, a srácokat bemelegítésnek otthoni ízek szerint készített krumplipaprikással (helyiek szerint pityókás tokánnyal) vártuk, no meg házi pálesszel (bár amikor benyomták az első három kört, kételkedni kezdtem, hogy esetleg a vizes palackot hoztam ki). Azért az utóbbiból (nem a vizes palackból) mi is kortyolgatni kezdtünk rendesen… csak a megfázás ellen, hűvösek az éjszakák a völgyben.

Bőven elmúlt 10 óra, amikor elindultunk a vasútállomás felé, mi öten és a srácok, ami miatt kisebb fenntartás volt bennem, ekkora csapat láttán nem sok esélyt adok a medve lesre. Aztán az állomásnál döbbenten kellett ezt a gondolatom elhessegetni, mivel 3 autó, és körülöttük közel tucatnyi ember beszélgetett, mind a medvére várva!

Kiderült, a maci annyira rendszerűen járkál le, hogy ha valaki a kellő időben jön ide, szinte tutira láthatja, minden nap! Az arcokon végig nézve könnyen kiszúrom a helyieket, arcukon lazasággal és megszokottsággal, az izgalom teljes hiányával.

Ácsorgunk közel egy órát, miközben a srácok az ismerőseikkel beszélgetnek, mi meg hallgatjuk a néha furábbnál furább történeteket. A sötétbe burkolódzó ösvényen, mely a kuka mellett vezet le a főútról erre a lenti útra, csak hiába pásztázzuk 5percenként a lámpa fényével, medvének nyoma sincs. Egyik arc a fényképezőjén megmutatja a kb fél órája rögzített videóját, amint a medve az Anna-fogadó kukáját pakolja ki… az izgalom tetőfokán, legalábbis nálunk. Attila (aki egyébként 6évnyi iraki szolgálat után nem rég tért haza) unszolására ott hagyjuk a tömeget és a kukát, mondván a másik tuti helyen már biztos ott a medve, így hát sétálunk.

Először az Anna-fogadóhoz megyünk, a kóbor ebek nyugodt fekvésük közben épp hogy megmozdítják jöttünkre a farkuk… itt nincs medve. A kuka teljesen kirámolva, esélyes hogy nem is jön vissza. Kicsit gondolkoznak a srácok, majd újabb frankó medve-lelő helyre indulunk, a város felső széle fele. Sajnos itt is már csak a nyomát üthetjük…

Fáradtan caplatunk hazafele (a mai nap összeszedtünk majd 1200méternyi szintet két csúcs megmászásával…) a főút szélén, amikor az állomási kukától felvezető ösvényről, úgy 300méternyire Tőlünk, egy sötét, de meggyőzően hatalmas babzsák gördül ki, és rohan át az úton, hogy ott ismét az erdő sötétjébe vegyüljön… hát sikerült végig „kergetnünk” a városon… Ennyire közel a sikerhez, kissé csalódottan megyünk haza.

Utolsó előtti nap. A tegnapi nyeretlen tuti-minden-húzás-nyer sorsjegy lekaparása ellenére is bizakodóan várjuk az estét. Innen már nincs más lehetőség, nem megyünk úgy haza, hogy nem láttunk közelről medvét. Napközben egy hosszú autókázással elmegyünk Korond érintésével Szovátára fürdőzni, persze szinte folyamatosan a barna bundások a témák… Mire visszaérünk a szállásra már igencsak sötét van, így sietve kajálunk és indulunk lesekedni…

A napközbeni XTerra versenyen önkéntesként segédkező helyi erő most nem tart velünk, a sikeres rendezvény utáni „csemerkedésre” mennek a legények. Sebaj, már tudjuk, mit-hol keressünk (a bajt legalábbis nagyon). Biztos, ami tuti, lecövekelünk az állomás fala mellett, nem kergetjük megint… Telnek a percek, hamar egy majd két óra is, így lassan az éjfélt üti az óra. Ma éjjel nincs nagy nézőközönség, csak egy srác nagy refivel (akiről kiderül, hogy az önkormányzat kirendeltje, megfigyelni mikor melyik medve jár erre), meg még egy párocska. Talán a közeledő vihar miatt, mely jó egy órája szél formájában már dühöng… Reméljük a medvék viharban is éhesek…

Frissen szerzett barátunkkal beszélgetünk, megtudjuk, hogy azok a medvék, melyek lejárnak guberálni, a fajuk söpredéke, lusták élelmet keresni, bár hozzá teszi, tény, hogy sok van belőlük oda kinn. Hamar téma egy összeesküvés elmélet, miszerint a Bukarestiek ide hordják az ott összefogdosott medvéket… többször láttak sötétedés után fővárosi rendszámú furgont bemenni az erdő mélyébe, majd pár órával később elmenni… valós vagy sem, idén már 13 különböző egyed járt lenn a város utcáin, de a rekord az egyik évben húsz feletti szám volt!

Közben a csajok már erősen elgyötörtek, és hát Mi sem vagyunk fittek… hosszú a nap, bár ha az órát nézzük már új kezdődött. Hirtelen a csajok halkan mutogatni kezdenek, Én is mintha mocorgást láttam volna a kuka feletti sötétben. Sanyi is suttogósabbra fogja, mintha látna valamit. Nézek a helyi erőre, de épp a másik irányba néz és beszélget. Lassan mellé lépek, mondom mit véltünk látni, mire felkapcsolja a reflektorát, és az ösvényre irányítja annak fényét… ahol egy medve épp leül.

Nehezen írható le az érzés, ahogy pár méternyire áll az ember ettől a hatalmas, csupa izom állattól, minden kerítés vagy egyéb mozgást megakadályozó tárgy nélkül (talán egy dinoszaurusz neve illik rá: szorosánusz). Ez a púpos – jegyzi fel az önkormányzatis - Ez lusta állat. És tényleg, látszólag a bundást nem hatja meg a kis csoport kíváncsiskodása, sem a vaku fénye (pedig az ocsúdás után a 300as obit kihasználva maxon lőttem az arcába azzal a boldog tudattal, hogy ott a zsebemben egy pót aksi), sem a reflektorozás. Komótosan ücsörög az ösvény közepén, majd egy szorongatni való 100kilós plüss maci komolyságával, vakaródzni kezd…

Pár percnyi tisztálkodás után a kukákat körülvevő rács mögé caplat, és alvást színlelve lefekszik… A közte és közénk kerülő 2méternél magasabb és szélesebb fém építmény bátorítólag hat a közönségre, és páran a rácsokig merészkedünk… alig 3 méterre Tőle. Pár pillanat telhet így, majd jelezve, hogy a Király még ébren, felül, ami a bátorságunk végét is jelentette egyben… Hamar mindenki visszaáll az út másik oldalára, és onnan figyeljük, amint lassan előbb felmászik az egyik szelektív kuka tetejére, majd le az útra és tovább a ketrec ajtajáig.

Innen aztán hirtelen minden felgyorsult. Felállt két lábra, majd mellső mancsaival feltépte az ajtót, az első kukához lépett és felkapott egy kisebb szatyornyi szemetet, amivel a következő pillanatban már az ösvényen rohant felfele az erdőbe… Mindezt kb 5másodperc alatt…

Miután elnyelte a sötétség, hallható megkönnyebbülés szalad végig rajtunk. A csajok hangja is megjön, vigyorgunk és mutogatunk a ketrecre… Hát megtörtént. Pár méterre álltunk a helyi erdők királyától…

Záró sorként, mindenki vésse az eszébe a következő erdélyi mondást, melyet most a középső része nélkül idéznék a Hölgyekre való tekintettel: „a sör nem ital - a medve nem játék” Ha erre jártok, ezt tartsátok észben… inkább a medve vegyen észre Titeket előbb, és emiatt ne lássatok egyet sem, mint hogy meglepjétek…

Legközelebb velem tarthatsz, ha van kedved: Klikk ide!