- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A Mátra hatalmas tömbjének takarásában rejtőzik a Cserhát északi dimbes-dombos nyúlványa. A lombhullató erdőkkel, szántókkal és tehenekkel pettyezett zöld legelőkkel tarkán hullámzó táj látványa azonnal magával ragadja az ideérkezőt. A vadregényesen fákkal szegélyezett aszfaltút végeláthatatlan hosszú kígyóként tekergőzik eme méltatlanul kevésbé ismert vidéken. Érzem a bizsergést a tenyereimben és a talpaimban – legszívesebben egész nap csak vezetnék itt, vagy épp bringára pattanva gurulnék keresztül-kasul a tájon. De akad itt látnivaló bőven, így ezek helyett most más kaland után néztünk.
Ha szurdokokról van szó, legtöbb embernek nem jut eszébe Magyarország, pedig akad egy-kettő, ha kisebbek is. Ilyen a Palóc Grand Canyon, vagy ahogy a nagykönyvbe hivatalosan be lett jegyezve: a Páris-patak szurdokvölgye is.
A Nógrádszakál határában található Páris az Ipoly mellékvölgye, mely az év túlnyomó részében száraz, de nagyobb esőzések és olvadások idejében életre kell – zuhatagok csobogásával töltve be a 15-20 méter mély, és néhol csak pár méter keskeny szurdokot.
Kialakulása és mai jellegzetes kinézete feltehetőleg egy pár millió évvel ezelőtt itt húzódó folyónak, illetve annak deltájának köszönhető. Az itt kialakult üledékes kőzetbe vágta később a maga útját a Páris-patak, mely ezáltal felszínre hozta a lerakódott rétegeket és különleges látványt adott a mai helynek.
Budapest felől érkezve, közel másfél óra alatt érjük el Nógrádszakált. Átgurulva a csendes pici településen, cirka 1 kilométerrel később egy apró tábla jelzi a főút szélén, hogy az erdőben látnivaló rejtőzik. Befordulunk a földútra, majd a sínen áthajtva rögtön le is parkolunk a fűbe – innen a bakancsoké a főszerep.
A szurdok elején, esőbeálló alatt többnyelvű tábla tájékoztatja az idelátogatót a helyről – sajnálatos, hogy a formás és modern épülethez nem jutott már egy egyszerű szemétgyűjtő. (más néven kuka)
A beálló mögött máris szűkülni kezd a tér, és a buja növényzet is egyre magasabbra szorul. Az ösvény könnyen járható, pár helyen kisebb sziklák és kidőlt fák teszik kalandosabbá sétánk, de akár 6-7 éves gyerkőcök is könnyedén teljesíthetik. A falakba ágyazódott kavics csíkok, a tufás márga vagy riolittufa-, tufit-rétegek különböző színű sávjai látványosan húzódnak végig a szurdokban.
A főág járható vége egy falban végződik, ahol ott létünkkor épp csak csordogált egy kevés víz. Bár a völgy még tovább húzódik felfele, létra híján utunk itt véget ér, és elindulunk vissza. De csak a mellékágig. Ha bevállalósabbak vagyunk, ezt a részt sem szabad kihagyni. Itt ugyan sok a kidőlt fa, amiken bújva vagy mászva jutunk keresztül, és a völgy meredekebben kapaszkodik felfele, de a vadregényes mesébe illő erdő megéri az erőfeszítéseinket.
Nagyjából addig tudunk haladni felfele, ahol a zöld kereszt-jelölés keresztezi a völgyet, így balra az ösvényt követve jutunk vissza előbb a szurdok tetejéhez (itt legyünk óvatosak, és NE hagyjuk el az ösvényt), majd onnan egy rövid, de nagyon meredek szakaszon vissza a szurdok aljába.
Mivel a szurdok bejárása kényelmesen is max 2 – 2,5 óra, bőven marad még időnk kicsit utazni - az időben még távolabb. Bő negyedórányi autóúttal érünk be Ipolytarnócra, mely pici nógrádi településnek határában található a Geopark.
A nagyrészt ingyenesen bejárható park valami megfoghatatlan nyugalmat áraszt magából – a levelek között bujkáló szél susogása, a víz és erdő talajának illata, a lankásan hullámzó táj látványa, a Földből áradó sugárzás együttese azonnal olyan érzést kelt bennünk, mintha hazaértünk volna.
Miután megváltottuk jegyeinket, a lombkorona sétánnyal kezdünk, mely nevéből következtethetően a fák lombszintjén húzódik. Ez tulajdonképpen egy nagyon egyszerű függőhíd rendszer. Igazából szerintem inkább a kicsiknek hatalmas kaland ez, de a „földhöz ragadt” felnőtteknek is izgalmas lehet.
Mivel meghatározott időpontokban, negyed óra múlva indul vezetett túra, a fogadóépülettől nagyjából 700 méterre levő pontból, komótosan átsétálunk a parkon, mely során közel 20 millió évet utazunk vissza a Föld korába.
Az ösvény mentén, különböző állomások során kapunk betekintést a múltba, míg végül a kör csúcspontján örök pillanatképpé kövesedett dínóstrandra érünk. A fedett területen, egy 20 millió éve itt húzódó folyó megkövesedett partszakasz részletét nézhetjük meg közelről, melyen több száz különböző lábnyom maradt meg az utókornak. Mindez egy közeli, gigantikus és egyben végzetes vulkán kitörésnek köszönhető, mely szó szerint kiégette az akkor még puha és nedves, homokos, agyagos talajban levő nyomokat.
Nyomokból pedig akad bőven. Van itt aligátor-, orrszarvú-, őz-, oroszlán-, és tyúk-féle kis- és nagytestű állat nyoma (még lótücsök kúszásnyomot is felfedeztek… de ki az, aki egy lótücsök kúszását keresi és felismeri?!?!), no meg megkövesedett fatörzsek és egyéb növények lenyomata és rengeteg cápafog is.
Végül pedig, hogy még jobban beleélje magát ebbe a korba az idelátogató, 3D filmvetítésen nézhetjük meg a feltételezett kinézetük ezen mindent összetapicskoló állatoknak (sajnos a film készítése óta – 2007 – olyan drasztikus fejlődésen ment át az animációs technológia, hogy a megtekintett film kissé „kőkorszakinak” tűnik).
A vezetett túra végeztével még végig sétálunk a Miocén-kori erdőben, ahol a korábban lábnyomaik és 3D animáción megismert állatokat valós méretűkben megformázott szobrokként is megnézhetjük.
Időutazásunk itt véget is ért. Kicsit még letelepedünk a fűbe, nagyokat szippantva a friss levegőbe, majd lassan a kocsik fele tereljük magunk, hogy visszatérjünk a jelenbe.
