Izomláz Heiligenblutban

Korábbi cikkünkben család-szemmel vettük górcső alá a Grossglockner lábánál fekvő Heiligenblutot és a kicsiny településről nézve meredek, az eget karcoló, megmászhatatlannak tűnő háromezreseket és azok kistestvéreit. Számos családi túrát tudtunk ajánlani, de azért tagadhatatlan, hogy a környék főként a sportosabb lehetőségekben bővelkedik, melyek során izzadtságszaggal és enyhén tehénsz..szaggal keveredett érces, tüdőt takarító hegyi levegőből lélegezhetünk mélyeket…

Egyike a kihagyhatatlan programoknak, a gleccser túra. A Kaiser-Franz-Josefhöhe alatt húzódó Pasterze-gleccser, mely Ausztria leghosszabb jégnyelve. A 2300 méter felett található parkolóból jutunk le a gleccserig, felvonóval félútig majd onnan gyalogolva, vagy a tetejétől kezdve sétálhatunk is. 

A jég széléhez érve - miután átgázolunk a gleccser olvadásával maga mögött hagyott milliónyi apró kavics törmeléken és hordalékon, valamint a köztük csordogáló türkizkék csermelyeken - legyünk óvatosabbak. A különböző szélességű és mélységű repedések, lyukak, gleccsermalmok ezernyi veszélyt rejtenek… és sok nem is látszik rögtön, csak amikor már átléptünk felette (a helyi hegymászók sem ok nélkül tartanak jobban a jégtől, mint a hótól). 

Kép forrása: Paraferee

A Grossglockner 3798m magas csúcsára tartó „ösvény” is itt halad, másfél méter magas fém oszlopokon, messziről is jól látható piros-fehér-piros sávos kerek táblák jelzik az irányt, melyet követve kevésbé vagyunk kitéve a veszélynek. Minél jobban beljebb nyomulunk, annál jobban lesz szükségünk a hágóvasakra, mert a jég egyre kiszámíthatatlanabb, és néhol meredekebb szakaszokon kell haladni. 

Ha egyedül, vezető nélkül fedeznénk fel a helyet, hágóvas nélkül ne merészkedjünk nagyon messze a szélétől, és azzal is extra óvatossággal haladjunk, lehetőség szerint másod vagy többed magunk, összekötve egymást. Ráadásul fentebb, a két hegygerincről a gleccser felé nyomuló hó és jégtömbök könnyedén lavina formájában lezúdulhatnak (ott tartózkodásunkkor is volt egy), melyek további veszélyforrást jelentenek a nem megfelelő helyen és módon túrázók számára. 

Ha izgalmasabb túrát szeretnénk tenni, miközben jobban felfedezzük a gleccsert, érdemes helyi vezetőt bérelni, aki a folyamatosan változó jégnyelven ismeri a látványosabb és veszélyesebb részeket… Így voltunk Mi is ezzel, vezetőnk, Martin, akinél biztosra vettük, hogy viking vér csorog ereiben, vezetett minket egy 5órás túrán. 

A kora hajnali, 6 órás indulásnak több oka is van: egy részt a május végi nap dél magasságára erősen meg tudja olvasztani a havat és jeget, ami lavina veszélyt okoz, másrészt nehezebb is az előre jutás a gleccseren, harmadrészt pedig aznapra épp vihart jósoltak délutánra, és szerettünk volna időben visszaérni. A jégen bő félóra gyaloglás után, rövid reggeli szünet közben csatoltuk fel a hágóvasakat és vettük fel a beülőket is, hogy majd veszélyesebb szakaszokon össze tudjuk magunk kötni, ezzel is növelve a biztonságot. 

Kép forrása: Paraferee

Egy hatalmas, nagyjából 30-40méter átmérőjű beszakadás felé vette velünk az irányt, melybe lassan le is ereszkedhettünk. A gleccser „szíve” felöli résznél 5-6 méter magas jégfal előtt állva, miközben a sötét, mély repedés aljából hallani a víz csordogálását eléggé hátborzongató érzés. A matt fehérből fokozatosan fakó türkizkékké, majd a fény csökkenésével szürkévé váló jég lélegzetelállító látvány. 

Innen utunk még fentebb, a Johannisberg fenséges havas csúcsa felé folytattuk, továbbra is a gleccseren, majd egy régi jelölésen elkezdtünk kikapaszkodni, a meredek völgy falon. A jég súlya alatt simára és különlegesen szép, ívelt formákra lecsiszolódott sziklákon a hágóvasak helyett kondíciónkra van inkább szükségünk. A meredek falon közel háromnegyed órát mászunk, néhol még jeges hó nyelvek nehezítik az előre jutásunk. Végül a Gramsguberweg ösvényhez jutunk, melyen majd visszagyalogolunk a kiindulási pontunkhoz. Előtte az ösvény alatt álló elhagyatott hütte épületénél megérdemelt ebédünk fogyaszthatjuk el, miközben magunkba szívjuk a látványt.

Azok, akik fittebbek, és kellő kondícióval rendelkeznek, igazi kihívást találnak a hegyre feltekerésben is. Bár az itteni sofőrök sokkal toleránsabbak a kerékpárosokkal szemben, ha montival vagy trekkinggel érkeztünk (országútisoknak sajnos nincs választásuk), érdemes amennyit csak lehet nem a forgalomban tekerni,. 

Első dolgunk a kerékpárok előkészítése. Mivel igen nagy szintet teszünk meg, nem árt, ha bringánk tökéletes állapotban van. Fékek ellenőrzése kötelező! Bukósisak nem dísznek van!

Ha nem hoztunk bringát, nem kell kétsége esni. A helyi Intersport (- hogy hogy nem...) kölcsönzéssel is foglalkozik, így számunkra is ez a megoldás maradt. A helyi erők hozzák a megszokott udvarias kiszolgálást. Meglepő volt látni, hogy kölcsönzésre való magas-hegyi bakancsokból is betáraztak szépen. Persze ez utólag érthető, de még magunk sem találkoztunk hasonlóval. A kölcsönözhető bringapark sokkal kisebb, de az igények változásával gyorsan fel tudják tölteni a raktárat. Az Intersport saját márkájú Genesis kerókat tolt alánk. Nagy meglepetésre ne számítson senki, nem a legdrágábbat fogják kiadni. A mi túránkhoz így is tökéletesen megfelelő kezdő montikat kaptunk. Ráadásul, csak úgy jófejségből, egy hátizsákot is hozzánk vágtak, természetesen az elengedhetetlen bukósisakokon felül. Kölcsönözni online is lehet: ITT

A régi glocknerstrasse Heiligenblut központjából, a felvonó tövétől indul. Az első közel 3 km aszfaltozott szerpentin, mely a völgy oldalában álló panziók érintésével kúszik felfele… és bizony hamar magasba érünk rajta, mert pihenők nélkül folyamatosan emelkedik, átlag 10% feletti meredekséggel. Hatalmas, hó foltokkal tarkított meredek sziklafalú közel négyezres hegycsúcsok, a zöld mezőkön apró faházak közt kérődző és legelésző tehenek, mely réteken apró patakok csordogálnak a mélybe színes virágokkal övezve, miközben hangos madár csivitelés töri meg a néha feltámadó szél suhogását… Lélegzetelállító a látvány és a meredekség, de erőnktől függően beiktatott pihenőkkel könnyedén leküzdhető. Pillanatok alatt már a fenyvesek határában találjuk magunk, miközben az egyre mélyebben fekvő völgyre nyíló panorámát csodálhatjuk. 

Kép forrása: Paraferee

Amikor az aszfaltos résznek vége, jó minőségű dózer úton folytatjuk egyre fújtatósabb kapaszkodásunk. A 7. kilométernél a forgalom mentes út becsatlakozik a főútba, így innentől az autók és motorok mellett kell tépnünk a kormányt. Lassan hagyjuk magunk mögött a hajtűkanyarokat jelző táblákat, miközben egyre csak az azokon szereplő tengerszint feletti magasságokat lessük, hogy mennyi is van még hátra (közel 2400-on fekszik a parkoló az út végén)… 

Körülbelül 2100méteren kisebb pihentető lejtőn gurulunk, miközben magunk előtt, egy pillanatra sem szem elől tévesztve, az eget karmolászva tornyosul az utolsó 300 méternyi mászás szerpentinje. Itt, pontosabban már korábban, nagyon figyelni kell, nehogy eléhezzünk menetközben. Miután letudjuk az oldalt nyitott alagutat, az utolsó métereken vízszintesebb szakaszon gurulunk, melyen ismét erőre kapunk, a láthatóan elismeréssel ránk szegeződő tekintetek össztüzében. 

A parkoló végén a szuvenír bolt felett étterem, ahol pótolhatjuk a kitekert energiánk, miközben a mélyben húzódó fenséges és földöntúli látványt nyújtó Pasterze-gleccser húzódik az őt körül ölelő 3000 méter feletti csúcsok között. Mi, míg magunkba szívtuk a látványt és egy tányérnyi forró levest, bátran a parkoló szintjén hagytuk lezáratlan lovainkat, de azért jobb félni (főleg, hogy erre is járnak „más” gondolkodású emberek), ha tehetjük zárjuk le. 

Lefele a végig aszfalton száguldást választottuk, itt az évszaktól függően kisebb-nagyobb mértékben az úton keresztül folyó hólében, valamint a korlátként funkcionáló, nagyjából másfél méterenként a földből kiálló kőbabák kerékpáros szemmel könnyedén felmérhető biztonsági tényezője miatt aki nem elég tapasztalt, legyen maximálisan óvatos. Ráadásul a tempónk sok helyen nagyobb tud lenni, mint a lefele haladó autósoké. Összességében a legnagyobb élmény a völgyben letörölni az arcunkról a nyálat, kiköpködni a fogaink közé csapódott muslincákat és a folytonos vigyorgástól elgémberedett arcizmunk masszírozni… Legközelebb montis szemmel is keresünk lefeléket…

Persze nem csak ezen, izzadtságszagú sportosságnak lehet a környéken hódolni. Már akár megérkezésünkkor a hírhedt 48km hosszú, 36 hajtűkanyarral tűzdelt Grossglockerstrasse-n autókázhatunk, mely 2500 méter felett bukik át a déli oldalra. Az utat 1930-ban kezdte el építtetni az állam a helybeli munkanélküliekkel, mivel az észak-déli irányba közlekedőknek a hatalmas hegy miatt több száz km-t kellett kerülni, majd hamar kultikus útvonallá vált a motorosok és kabriósok körében. A fenyvesek szintjéről a havasi mezők és még nyáron is hófoltos hegyoldalak magasságáig felkacskaringózó út vezetésélményileg és látványilag is lélegzetelállító. Számos parkoló nyújt lehetőséget többször is megállni, és percekig csak állni némán…

Kép forrása: Paraferee

Az úttal kapcsolatban fontos tudni, csak április végétől (olvadástól függően) november elejéig (az első nagyobb havazás megérkezéséig) van nyitva. Biztonsági okokból csak reggel 6 és este 7 között lehet felhajtani rá. Útdíjat kell fizetni (32 euro), amit az általunk is igénybe vett  Hunguest Hotel Heiligenblut szálláson, a két éjszakánál többet helyben tartózkodó vendégek számára ajándékba kapott Nemzeti Park Karintia Kártya (odafele ennek voucherjének) segítségével meg tudunk spórolni (illetve még a következő napok programjaiban további eurókat). 

Az út szélét néhol csak ritkásan a földbe ásott kőbabák jelzik, és bizony rajtuk túl néhol 1000 méteres mélységben húzódik a legközelebbi sík rész… Május végén, a felsőbb részeken, még számos helyen hófallal szegélyezett az út, hisz a hegy lábánál mérthez képest fenn akár 15fokkal is hűvösebb lehet.

No persze az egész napi fárasztó túráink után jól tud esni a szálláson egy kényeztető szauna, vagy fürdőzés… utána pedig egy kiadós és gondtalan vacsora. Szerencsére számunkra ezek mind adottak voltak.

Akciós csomag Heiligenblutba
Klikk ide! 

Forrás