- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Kanizsay Botond és Borosnyay Bendegúz: már a nevükkel is a túrázásra termettek.
Botond és Bendegúz, az Erdőjáró Baráti Társaság 18 és 15 éves oszlopai a nyár elején nekivágtak, hogy egyben végigjárják az Országos Kéktúrát. Egyikük 35 nap után célba is ért, a másikukra viszont még vár néhány szakasz, hiszen a hajrában a kimerültség miatt az egészségéért fontos döntést kellett meghoznia. Botond Székesfehérváron lakik, a Teleki Blanka Gimnáziumban a 11. évfolyamot fejezte be júniusban. Bendegúz Agárdon él, és Székesfehérváron, a Ciszterci Szent István Gimnáziumban most megy a 10. osztályba. Közös vonás bennük, hogy mindketten vagány, kemény, természetközeli sportok rajongói és hódolói a túrázáson kívül is: a tájfutástól, a kerékpáron át a triatlonig terjed a repertoár.
Ha jól tudom, a cserkészet is a közös sorsotok része, ami a túrázás szempontjából sem mindegy.
Botond: Mindketten a 457. Prohászka Ottokár cserkészcsapat tagjai vagyunk, én rángattam bele Lőrincet is. (Ez Bendegúz beceneve – A. A.) Nekem van már pár év a hátam mögött, amelyek során voltam például a 24. Cserkész Világtalálkozón, de elvégeztem az őrsvezető képzést is. Nekem rengeteg dolgot tanított a cserkészet, amelynek nagy hasznát vettem a Kék során. Ezekből a dolgokból sokat át tudtam adni Lőrincnek, így ilyen szempontból is hasznos volt a túra. Lőrinc még hivatalosan nem is cserkész, előtte áll még egy próbázás és egy fogadalomtétel.
Bendegúz (Lőrinc): Botond már lassan 7 éve cserkész, én pedig 2019 májusa óta vagyok a közösségében. Igazából általa kerültem oda.
Hogyan lettetek a túrázás szerelmesei?
Botond: Kisebb koromban a szüleimmel rengeteget kirándultunk, így bennem maradt, hogy erdő vesz körül. Ezen kívül Vérteskozmán van egy kis házunk, ami meghatározó volt már gyermekkoromban is, a környékével együtt. Hat éve jött az elhatározás, hogy én most tájfutó leszek. Ez a sport olyannyira a szívemhez nőtt, hogy habár vannak néha apróbb kihagyások, de állandó életformát ad az életemnek. 2018 tavaszán jött az ötlet a tájfutók körében, hogy menjünk el egyet túrázni. Ez kezdésnek egy 30 km volt, és a végére már nehezen ment a járás, de annyira megtetszett ez az időtöltés, hogy még az év májusában felmentünk 50-ig. Ezek a túrák mind olyanok voltak, hogy megegyeztünk egy időpontban és egy távban, én pedig megterveztem az útvonalat, utazást és mindent, ami kellett hozzá. Ezek után írtunk a barátoknak, majd egy kis csapattal útnak indultunk. Én személy szerint jobban szeretem a saját túráinkat, mint a teljesítménytúrákat, már csak a tervezés élményéért is.
Bendegúz: Nekem már a szüleim is nagy túrások voltak, sőt még mindig azok, és egészen kiskorom óta rendszeresen járom a természetet. Eleinte értelemszerűen a családdal mentem, aztán ahogy egyre nagyobb lettem elkezdtem a barátaimmal együtt túrázni.
Nagy túratársak lettetek. Miért jó együtt menni?
Bendegúz: Mi a tájfutás által ismerkedtünk meg. Amikor elkezdtünk túrázni, kisebb távokat mentünk csak és ezt hirdettük a csapattársaink körében is, akik rendszeresen szívesen csatlakoztak hozzánk. Volt olyan túra, amin nyolcan mentünk például. Negyven kilométer fölött hárman maradtunk. Botond, Czirák Benedek és én. Egy ideig így jártuk az erdőt, majd amikor Botonddal még nagyobb kihívásokra vágytunk, akkor már Benedek is azt mondta, hogy ő nem szeretne nagyobb távokat, így ketten maradtunk. Azért szeretünk együtt menni, mert egyezik az alaptempónk, húzzuk, motiváljuk egymást.
Botond: Nagyrészt egyezik az értékrendünk, és „rövidtávon” fizikailag is egy szinten vagyunk. A legjobb, hogy sok esetben kiegészítjük egymást.
Miért határoztatok úgy, hogy egyben járjátok a Kéket?
Botond: Rengeteg pénzt és energiát emésztett volna fel, ha apró részletekben csináljuk meg, így nem is gondolkodtunk ebben a megoldásban. A járvány „elmosta” a júniusi, majd a júliusi programokat, így felszabadult egybefüggően harmincöt nap. Úgy láttuk, hogy ez kevés lesz, ezért az osztályfőnökeinkkel lebeszéltük, hogy az utolsó iskolai hetet már a Kéken töltjük. Már május végén lezárták a jegyeinket, így kényelmesen fel tudtunk készülni az előttünk álló megmérettetésre.
Bendegúz: Amint korábban is említettem, Botonddal mi egyre nagyobb és nagyobb kihívásokra vágytunk, ez is szerepet játszott.
Melyek voltak a legnehezebb szakaszok?
Botond:
A Cserehátban és a Cserhátban állandóan esett, és a hátságok szántóföldi útjain szörnyű volt a haladás. A rengeteg csúszkálás és sár idegtépő volt, az átázott bakancsok és felázott lábaink pedig tovább rontották a közérzetet. Az Aggteleki-karszt során egymást volt nehéz kibírni, ott az okozta a kihívást. A Mátrában és a Bükkben, ahol a tekintélyesebb szintek jöttek, ott a változó fáradtsággal küzdöttünk. Hol ő, hol én voltam energikus, míg a másik közben csak vánszorgott. Végül ott van az egyedüllétem. Bendegúz szinte egyik napról a másikra tette polcra a bakancsot, így elég hirtelen jött a magány.
Bendegúz: Botond végül 35 nap alatt végig járta a Kéket, engem viszont sajnos
Jelenleg még nem volt rá időm, hogy befejezzem a maradék 260 kilométert, de fixen ott szerepel az augusztusi tervek között, mivel még a nyáron szeretnék végigmenni. Az eddigiek közül az Északi-középhegységet egy az egyben egy nehéz szakasznak éltem meg. Rengeteget esett az eső, arra voltak a legnagyobb hegyek, a legmeredekebb kaptatók.
Hogyan pihenitek ki magatokat?
Botond: Az első egy hetet otthon töltöttem, az tényleg a regenerálódásról szólt. Csupán csak bicikliztem, sétálgattam, hogy mégse álljon be a mozgáshiány depressziója, ami a Kék után elég közelinek hatott. Egy hét után kimentünk a családommal Vérteskozmára, ahol már sokkal több mozgás várt rám. Az elején még kicsit gyengébbnek éreztem a lábam, de hamar rendbe jött, így már a tájfutó-edzőtáborban is részt tudtam venni a környéken.
Bendegúz: A hazaérkezés utáni első napokban otthon pihentem. A teljes kimerültség miatt a hazaérkezés napján 14 órát aludtam, majd 38 fokos lázzal keltem fel. Levezetésként és pihenésképpen elkezdtem a túrázás melletti többi nagy szenvedélyemnek élni, az országúti kerékpározásnak és a vitorlázásnak.
Melyek a jövőbeli céljaitok, terveitek a túrázásban és túrán kívül?
Botond: Talán egyetlen konkrét célunk jelenleg az Iszinik, ami egy 100 km-es teljesítménytúra (a fordított Kinizsi 100-as – A. A.). Ezen kívül csak elképzeléseink vannak: barlangászás, vadvízi evezés, sziklamászás, via ferrata, hegyi kerékpár, teljesítménytúrák, és hasonló természetközeli izgalmas tevékenységek. Szeretnénk a nyílt túrákat is szorgalmazni, tehát egy nagyobb, ismeretlenekből álló csapattal járunk be egy szép útvonalat. Mindezt természetesen ingyen, hiszen a túrázás népszerűsítése és a tapasztalatszerzés a célunk. Én szeretném továbbvinni a túrázást, és abban gondolkodom, hogy néhány tanfolyam elvégzésével túravezetőnek állok. Viszont nem tervezek leragadni a sima gyalogtúráknál, hanem szeretnék valami extrémebbet is, ami jelentheti a sziklamászást, a magashegyi túrákat, a raftingot és hasonlókat. És úgy döntöttem, hogy elvégzem a Soproni Egyetem erdőmérnöki szakát.
Bendegúz: Túrázás szempontjából mindenképp szeretnénk egyre több nevesebb teljesítménytúrán elindulni. A túrázáson kívül a közeljövőben szeretném magamat minél több sportban kipróbálni, például a futós múlt és az említett országútizás miatt a triatlonon gondolkozom mostanában. Távolabbi célok pedig a nyelvvizsga, illetve egyetemen való továbbtanulás.
Mikor kéktúráztok legközelebb?
Botond: A közeljövőben én nem tervezem. Ily módon semmiképp. A mostani kicsit a két véglet között mozgott.
Ha újra nekiállnék, akkor a két véglet közül választanék.
Bendegúz: Amint már említettem, nekem erre a nyárra maradt pár szakasz (Aminek azóta már neki is állt Bengedúz - A Szerk.). Jövő nyáron pedig van rá esély, hogy nekivágunk a Dél-dunántúli Kéknek.
A képeket köszönjük Cziczlavicz Péternek, aki egy szakaszon elkísérte a srácokat. A teljes galériát itt találjátok...
