Kemping mustra Karintiában 3 fantasztikus tó körül

Saját tapasztalataimból kiindulva a mostani 30-as korosztály még igen jól emlékszik boldog gyermekkorára, amikor is a szülőkkel éveken át, akár bel- vagy külföldi utazások alkalmával, egy dolog állandó volt: kezdetben a sátrazás, később pedig a lakókocsival való nyaralás élménye, azaz a kempingezés. Visszagondolva, valóban mennyi kellemes emlék fűződik a klasszikus kempingezéshez, amelyben manapság már annyira nincsen részünk, hiszen kényelmi szempontokból gyakrabban veszünk ki apartmant vagy egyszerűen hotelben szállunk meg.

Kempingezni Ausztriában

Van viszont egy hely, ahol a kempingezés fogalma a mai napig élő és közkedvelt dolog, sőt, vannak akik csak így tudják elképzelni a nyaralásukat! Idén nyáron Karintia déli területein barangoltunk és térképeztük fel a régi-új kempingezős kultúrát. A Gerlitzen Alpok környéke tökéletes hely erre a célra, hiszen a kellemes hőmérsékletű fürdőtavak, lágy völgyek és fenyvesekkel borított hegyoldalak ölében remek kikapcsolódást nyújtanak az itt eltöltött kellemes napok.

 

Ezúttal hosszú vonatozás után érkeztem meg Villach városába, ahol a nemzetközi csapatot hamar összegyűjtötték kapcsolattartóink és egy rövid városnézésre invitáltak bennünket. Mondanom sem kell, hogy Villach belvárosa csodaszép, a főutcán sétálgatva megannyi kedves, vidám hangulatú színes ház látványa fogad. Ha eltekintünk Villach felett déli irányba, már láthatjuk is Szlovénia és Olaszország nem is olyan távol magasodó hegyeit, hiszen Villach kb. 20 km-re található a határtól. A város eredete az ókori időkre nyúlik vissza, majd később fontos kereskedelmi útvonal lett. Építészetében helyenként felfedezhetőek még a letűnt korok emlékei, mint pl. városfal maradvány a belvárosban és a házak ókori alapjai. Jellegét tekintve nem olyannyira klasszikus osztrák város, ám ez valószínűleg elhelyezkedésének és történelmének tudható be, hiszen az ókori Római birodalomhoz, majd később Németországhoz is tartozott.

 

Ossiachi-tó

Utazásunkat az Ossiachi-tó felé haladva folytattuk, amely a Wörthi-tó közvetlen szomszédságában helyezkedik el. Az Ossiachi-tó magával ragadó természetes szépsége és gyéren kiépített partja hamisítatlan mesebeli tájhoz teszi hasonlatossá, annál is inkább, mert mély zöld színében a fenyvesek zöldje tükröződik leginkább. A legszebb képet a tó naplementekor nyújtja, amit leginkább az Ossiach nevű sétahajó fedélzetéről csodálhatunk meg, ahol mellesleg kellemes svédasztalos vacsora és zene is várt minket. A kellemes fedélzeti sörözéshez jó, ha társasággal érkezünk, bár sosem lennénk magunk a hajón, hiszen roppant népszerű a nyaralók körében. A nap végül lebukik az egymásba csúszó hegyoldalak mögé, mi pedig visszavonulhatunk a tó partján található bodensdorfi Blasge kempingbe ami a Hotel SeeRose  közvetlen szomszédságában található. A Blasge kempingben egyébként bungalók, emeletes apartman házak, telepített lakókocsik és mobilházak színesítik a kínálatot, ami azért is különleges, mert sok kempingben csak saját sátorral vagy lakókocsival érkezve tudunk helyet foglalni. Egyébként itt a téli szezonban is tudunk apartmant bérelni, amelyek most már egész évben várják vendégeiket. Ebben a régióban egyébként 30 kemping közül választhatunk, jónéhány pedig kifejezetten a tavak partján helyezkedik el.

 

Másnap a hegyi levegőtől frissen ébredtünk, gyorsan megreggeliztünk, aztán irány a Gerlitzen Alpok! Egész napos hegyi túrázás várt a csapatra, melyet már mindenki nagyon várt. De mindezek előtt lehetőségünk volt kipróbálni a Kanzelhöhe középső liftállomásnál kialakított ún. „mountain kart” pályát, ami tulajdonképpen kicsit átalakított gokart-okkal használható és a sípálya oldalában, egy falécekkel lerakott pályán halad kanyargósan. A kisautóval akár 40 km/h-ra is fel lehet gyorsulni, bár gázt nem tudunk adni, legfeljebb a fékre lehet szükség! A mountain kart-os adrenalin fröccs után felérve a hegytetőre 1911 m magasra, fantasztikus panoráma tárult elénk, ugyanis déli irányba számos jól ismert osztrák, olasz és szlovén hegycsúcs válik láthatóvá tiszta időben, amelyek neveit körben táblák jelzik, így beazonosítva egyértelműen a környező hegyvonulatokat.

 

Elláthatunk az északnyugati Tauern hegyvonulattól a keleti Koralm-vidéken át egészen a déli Karavankák hegységig. Számomra különösen izgalmas volt látni ilyen messzeségből a Triglavot, amely fensőségesen rajzolódott ki az őt körülölelő csúcsok közül. A Gerlitzen Alpok ezen déli fekvésű hegyoldala népszerű siklóernyős kiindulópont is egyben, ahol jó idő és ideális légmozgások esetén egymást érik az éppen nekifutó és várakozó siklóernyősök, vidám színkavalkádot alkotva ezzel a kirándulók örömére.

 

Utunkat az egyik fogadó irányába folytattuk tovább, ahol máris desszerttel kínáltak bennünket, a hamisítatlan osztrák túrós és almás rétes, vanília öntettel és tejszínhabbal igazán mennyei! Éhségről bár még igazából szó sem volt, ellenállni ilyenkor lehetetlen! Szerencsére hamarosan indultunk is tovább, remélve, hogy egy kisebb hegymenettel talán tudok némi kalóriát égetni, mielőtt újra enni kellene. Egy szintútra csatlakoztunk, amelyet nyugodtan panoráma útnak is nevezhetnénk, hiszen az alattunk látható tavakra, falvakra és kisebb városokra remek látvány nyílik, miközben lovas túrázókkal, legelésző tehenekkel és vidáman loholó kutyákkal és gazdáikkal találkoztunk.

Könnyen támad az embernek olyan érzése, hogy valamilyen mesébe csöppent, ahol mindenki mosolyog és jól érzi magát. Mindez annak is betudható, hogy ez a túraút idősek és fiatalok számára egyaránt könnyen járható, jóllehet végig 1750-1850 m magasságban vezet. Ezt az érzésemet megerősítette a következő fogadó, a Pöllingerhütte is, amely egy domboldalba ékelődött és a teraszról letekintve a vendégek lába előtt hever talán a legszebb völgyek egyike. Eme „díszletek” között fogyasztottuk el ebédünket, amely helyi tradicionális tésztába göngyölt húsgombócból, párolt káposztából és sült szalonnából állt. Az ízek egyszerűen fantasztikusak voltak, nagyon finom étel, ha valaki jár erre feltétlenül kóstolja meg! Kis ebéd utáni sziesztánk után ismét felkerekedtünk és bevettük magunkat a fenyvesek közé, ahol kellemes fenyőillat közepette haladtunk újabb úti célunk, a 3. fogadó, a Neugarten-Almsee felé. Késő délután érkeztünk meg ide, ahol a kis ház körül kedves játszótér, egy mini fürdőtó is helyet kapott. Vendéglátónk itt steakkel kínált bennünket, amelyet saját farmjáról származó marhahúsból készített.

 

A délután folyamán visszatértünk szálláshelyünkre, majd rövid készülődés után felautóztunk a kr.e. 800 körüli századokban épült Landskron várhoz, ahol egy igazán különleges program várt bennünket, a ragadozó madárbemutató és reptetés.

 

Velem még sosem fordult elő, hogy sas, sólyom vagy bagoly akár 1 méteres távolságban suhant volna el felettem, amit most sikeresen bepótoltam, hiszen ezek a kivételesen idomított madarak a nézősereg feje felett közvetlenül húztak el, így megcsodálhattuk hihetetlen sebességüket, éleslátásukat, termetüket és gyönyörű tollazatukat. Hihetetlen élmény még akár egészen kicsi gyerekek számára is.

 

A madarak teljesen veszélytelenek, mindvégig az idomár utasításait követik kisebb falatka étel reményében. A bemutató végén arra is lehetőség van, hogy a gyerekek a madarakat kézbe vehessék. Ekkor kezükre kesztyűt húznak, így véletlenül sem tudnak megsérülni. Így tehát aki az Ossiachi-tónál jár, feltétlenül látogasson el ide, páratlan élménnyel fog gazdagodni! A vár egyébként évszázadokon keresztül lakott volt és tulajdonostól tulajdonosig vándorolt, ám az idők folyamán villámcsapások által többször is leégett, mígnem az 1800-as években végleg elhagyták. Állapotát az 1900-as évek közepén konzerválták, területén ma egy elegáns étterem illetve az előbb említett adler-aréna kapott otthont. Az étteremben legfőképp gourmet ételeket szolgálnak fel, kisebb adagokban, ám annál ízletesebb ételek formájában.

 

A harmadik napunkon kifejezetten örültünk, hogy az első két napunk aktívan telt, ugyanis reggeltől fogva reménytelenül zuhogott az eső. Délelőtti programunkban kisebb módosításokat kellett tennünk, így esett a választás az Abenteuer Affenberg-re, ahol a makákók teljesen szabadon élnek és szaladgálnak a rezervátumban. Felnőtteknek is, de főleg gyerekeknek kifejezetten érdekes a majmok megfigyelése, akiket a 45 perces vezetett séta alkalmával egy kicsit közelebbről megismerhetünk. A délután folyamán az eső csak nem akart enyhülni, így sajnos az erre a napra tervezett Faaki tavi kenutúránkat is törölni kellett, ami annál is inkább elszomorított, mivel a tó vize teljesen egyedi módon csodálatos türkizkék színű, ami a tavat tápláló,

 

Karavankákból érkező mészkőtörmelékkel dúsult patakoknak köszönhető. Különleges színe megkülönbözteti a szomszédságában található többi tótól, amely különlegességét még inkább kiemeli a tó közepén található mini sziget, ahol egyébként egy szálloda is található. A Faaki tó partja jellemzően nincs túlságosan beépítve és eme természetességét a helyiek igyekeznek is ily módon megőrizni. A tó egyik oldalában egy igen kellemes és barátságos, Anderwald nevű kempinggel találkozhatunk, ahol a melegebb napokon magas fenyők nyújtják árnyékukat, ideális feltételeket teremtve ezzel a kempingezők számára.

 

A kempingből közvetlenül kerékpáros ösvények indulnak a környező hegyekbe, sőt klettersteig és sziklamászó programokkal is el tudnak látni bennünket a recepción, amennyiben aktívan szeretnénk eltölteni a szabadságunkat. Miután az esernyők alól kikandikáló csalódott pillantásokkal jól megnéztük, hogy hol nem evezhetünk, jobbnak láttuk tető alá vonulni, mert az eső igencsak szakadt. A kemping éttermében nagyon jól esett egy csésze forró tea az ebéd után. A délután folyamán még meglátogattunk egy másik, Camping & Strandbad nevű kempinget is az Ossiachi-tó partján, amely jellegzetessége a széles strandolós partszakasz és hogy egész télen is lehet ide lakókocsival jönni, már aki szereti az igazi téli kalandokat..

 

Millstatti-tó

A nap hátralevő részében továbbindultunk a Millstatti tóhoz, Döbriachba, abban reménykedve, hogy ott kedvezőbb talán az időjárás. Vacsorázni a tó partján található, kellemes, fiatalos hangulatú étterembe mentünk, szállásunkat a Burgstaller kempingben foglaltuk el. A kempinget körbejárva különleges érdekességekre bukkantunk a vizes blokkokban. Olyan kempinggel még nem találkoztam, ahol a tusoló és a WC leginkább elvarázsolt kastélyra hasonlított volna. Nem kis ötlet és kreativitás révén valósultak meg itt a gyerekeket vonzó létesítmények, ahol találkozhatunk egy komplett beépített kalózhajóval, elfelezett dzsungeljáró dzsippel, ferdefalú, barlangszerű, mesebeli helységekkel és csúszdával! Ha gyermekeink eddig ódzkodtak a fürdéstől, ezt a helyet egyenesen imádni fogják, sőt ki sem lehet őket majd parancsolni! 

A kempingben egyébként gyerekklub, játszóház, kézműves foglalkozás, lovaglási lehetőség, saját tókapcsolatos partszakasz játszótérrel mind-mind megtalálható. Aki szereti az egyedi megoldásokat akár egy kemping szintjén is, az itt jól fogja érezni magát!

A negyedik napon Millstatti tókerülő kerékpártúra volt kilátásban, ezért hunyorogva ébredtem és vizsgálgattam a felhőket, vajon nem kerekedik-e ismét eső. Nagy szerencsénkre a felhők szakadozni látszottak, így nekivágtunk a túrának. Ki e-bike-kal, ki hagyományos mountainbike-kal indult útnak.

Túránkat a tó nyugati partján kezdtük, ahol dimbes-dombos szakaszok váltották egymást, ám lényegében végig erdei úton haladtunk, néhol megszakítva egy-egy gazdasággal. A tókerülő túra kb. 28 km és maximum 2 óra alatt mindenki számára teljesíthető. A tó északi csücskében Seeboden, a keleti oldal közepén pedig maga Millstatt városa található. Millstatt-ba érve megállhatunk egy kis pihenőre is, megnézhetjük a várost illetve a tóparton több kiülős helyet is találhatunk egy könnyű ebéd elfogyasztására.

 

 

Ezen a részen két kempinget is találhatunk, Seeboden-ben a Strandcamping Winkler, illetve Millstatt mellett a teraszos elrendezésű Pesenthein kempinget, ahol mindenkinek saját panorámája lehet, hiszen a domboldalról tökéletes rálátás van a tóra. Továbbhaladva lassan visszaérkezünk Döbriachba, ahol máskülönben egymást érik a kempingek és azzal sem árulok el nagy titkot, hogy mindegyik tele van. Van egy közülük, a Mössler kemping, ahol mobilházakból egy egész kis csoportot hoztak létre belső kerttel. A házak egész nyáron bérelhetők, azonban jó előre kell foglalni, mert általában mindig tele van.

A bringatúra után visszavittük a bicikliket a kölcsönzőbe és úgy alakult, hogy mindenkinek jutott kb. 1,5 óra pihenő a vacsi előtt, amit később a Vitalhotel Zanker-ben költünk el. Ugyan a levegő 14 fokos volt, a tó vize elérte a 23-at, ezért úgy gondoltam, esik, nem esik, rossz idő van e vagy sem, amíg a többiek visszahúzódtak a szállásra, addig én úszom egyet.

Visszatértem hát a tópartra az úszócuccommal és egyáltalán nem bántam meg! A víz nagyon kellemes volt, gyönyörű sima és szinte senki sem volt benne, nagyon jól esett! Bánhatják, hogy nem jöttek velem! Így persze a vacsora is jobban esett.

 

Az utolsó nap korán volt az ébresztő, ugyanis reggel 8-ra csónakázni mentünk. Ilyen korán még nem indul be a parton a forgalom, minden csendes, csak a lapátot lehet hallani, ahogy surran a vizen. Csónakjainkba pattantunk, bár még kettőig sem láttunk és irány a túlpart!

Ezt az evezős programot úgy hirdetik amúgy, hogy „Buchtenwandern” és a 68 éves Gottlieb Strobl vezetésével indul, aki a csónakokat saját maga építette és ennek a programnak a kitalálója. A csendes nyugati parton, ahol csak fák és bokrok vannak a víz mentén, igen hangulatos a víz felszínét súroló ágak között bujkálni és hajladozni, ez ennek az 1 órás túrának a lényege. Millstattban Gottliebet mindenki ismeri, ha szeretnénk részt venni a programon, elég csak a partra lemenni és keresni őt. Minden kedden és csütörtökön meg fogjuk őt itt találni!

Az evezés után felfrissülve összepakoltuk a csomagjainkat és lassan elérkezett a búcsú ideje. Szerencsére az én vonatom csak délután 14h-kor indult, ezért még egy rövid programot be tudtunk suvasztani. Radenthein-ben található a híres osztrák gránát féldrágakő lelőhely, ami manapság már inkább múzeumként üzemel, mint bányaként. Érdekessége, hogy a múzeumból a tárlatvezetés egyenesen a hegy gyomrába vezet, ahol anno a bányászat folyt. Ma már ez a rész is csak a turisták kíváncsiságát szolgálja, ahol meg lehet csodálni a sziklafalakban megbújó gránátot, a maga csiszolatlan eredeti formájában. Az impozáns bányát követően ismét kiértünk a külszínre, ahol ért csak az igazi meglepetés, a gyerekek és vállalkozó szellemű felnőttek maguk is kiüthetik a gránátot a sziklafalból, amihez segítségképpen védőszemüveget és kalapácsot is kapnak. Nekem sem kellett több, neki is estem a falnak, de rá kellett jönnöm, hogy ennek is tudománya van. Meg kell keresni azt a falszakaszt, ahol puhább a kőzet a gránát körül, úgy könnyebb kiütni.

 

Bár tanácsokkal ellátva is több, mint 20 percet dolgoztam egy kis szakaszon, ennek ellenére a kiszemelt gránátom nem adta meg magát. Csalódottan adtam vissza a felszerelést, mire egy titkos zsákból előkerült egy kis darab gránát, amelyet végül ajándékba kaptam... hát azt az örömöt nem lehet elképzelni! Mindemellett a családdal érkezők esetében a szülők kitartóan püfölték a sziklafalat, csemetéik szintúgy, így ez családi programnak sem utolsó! A kijárat közelében egy függőhíd és egy vízesés is található, ahol drótkötélen végig is lehet csimpaszkodni a víz felett. A hely egy igazi paradicsom a gyerekeknek!

Miután mindent megnéztünk, sürget az idő, vissza kell érnünk Villach-ba, hogy elérjem a vonatot. Egy szavam sem lehet, elégedetten távozom, hiszen három gyönyörű tó nyújtotta lehetőségeket maradéktalanul kipróbáltam és átéltem, vendéglátóim nagy lelkesedéssel és kedvességgel vezettek végig minden programon, mi mást is mondhatnék?

Viszlát Karintia, még jövök!!