- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A Babia Góra Lengyelország második legmagasabb (1725 m), egyben a legszelesebb helye is, amit a lengyel Kilimandzsárónak, Boszorkány-hegynek, az Ördögnek, de a Zord idők anyjának is neveznek. Ezekre a mai napig rászolgál, hiszen északról nézve formája Afrika legmagasabb hegyére hasonlít, időjárása pedig sokszor nem kellemes, gerincén szinte folyamatosan fúj a szél, és az év cirka kétharmadában esik az eső, a hó, vagy épp felhőbe burkolódzik.
Havas túrázás szempontjából jó hír, hogy a stabilabb időjárási időszak nagy része a téli hónapokra esik, és mivel már novembertől behavazódik – ami aztán egészen május végéig kitart – igencsak hóbiztos helynek számít.
A hegy télen nem tartogat nagy technikai kihívásokat, mivel a nehéz, láncos útvonal ilyenkor le van zárva, így csak a könnyebb sétával járható gerincút az opció. Ráadásul a hegy időjárása nem számít szeszélyesnek, így ha figyeljük az előrejelzéseket, akkor stabilan tudhatjuk, mi vár ránk, és fel tudunk készülni megfelelően.
Több irányból közelíthetjük meg a Babia Góra csúcsát, mi ezek közül az egyik legnépszerűbb lengyel útvonalat választottuk.
Budapestről nagyjából 6 órányi utazást követően érkezünk meg Zawoja Markowa fizetős parkolójába, ahol a 7 złotyt (cirka 600 forintot) kóstáló nemzeti park belépőnket is megváltjuk, ha nincs jegyellenőr a helyszínen, az őrház falán elhelyezett QR kódot kell igénybe venni.
A csúcsig vezető utunk első szakasza a nagyjából 500 méternyi szinttel fentebb fekvő Markowe Szczawiny menedékházig tart, amit 1,5-2 órás sétával teljesítünk erdészeti úton, és néhol lépcsősen kialakított ösvényen gyalogolva (zöld sávjelzés). Az 1950-ben épült menedékház az egyetlen a hegy lengyel oldalán – emiatt nyáron zsúfoltabb, de télen is viszonylag sokan látogatják. Innen újabb 500 méternyi szint vár ránk a csúcsig (piros sávjelzés), egyes részeken picit meredekebben haladva, a fahatárt elérve kitett, nyáron sziklás terepen. Ez a parkolótól összesen 10 kilométernyi gyaloglást jelent, ami nem vészes, de nem érdemes felrohanni a csúcsra. Aludjunk meg a házban, így másnap kényelmesen indulhatunk el a hegy tetejére, ráadásul kiélvezhetjük a menedékház hangulatát és a kiváló konyhája által kínált ételeket is.
A menedékházban az ételek árai 15 złotytól (kb 1300 forinttól) indulnak, és 35 körül van a teteje - ráadásul kiadós, túrázókra méretezett adagokra kell számítanunk. Aludni pedig szobatípustól függően – vannak két, négy, hat és nyolcágyas szobák is – napi 90-120 złotyért (nagyjából 8000-11 000 forintért) tudunk.
Másnap reggel kellemes téli időjárásra kelünk, egyelőre nyoma sincs az előrejelzésekben látott viharos szélnek és erős fagynak. Találkozunk hegyi vezetőnkkel, Marcinnal, aki 25 éve dolgozik a Babia Góra Nemzeti Parknak, többek között hegyimentőként is. Enyhe aggodalom van rajtunk, mert a helyiek sűrűn kérdezgetik Marcint, hogy „biztos el akarunk indulni” és „biztos a csúcsot akarjuk megcélozni”… a visszafogott „majd meglátjuk, meddig jutunk el” válasza pedig sokat sejtet.
Hótalpra nincs szükségünk, mert a gerincre feljutni néhol meredek szakaszokon lehet, és pár nappal érkezésünk előtt ónos eső, illetve enyhe olvadás tette jegessé a gerinc kitett részeit, melyek nem kedveznek ezen eszközöknek. Így hágóvasak kerülnek fel a lábainkra és elindulunk a piros jelzésen. Röviddel ezt követően hátunk mögé tekintve egyre több embert pillantunk meg nyomainkba araszolva – úgy látszik, hamar híre ment a házban, hogy egy hegyi vezető nekiindult, és akkor ők sem hezitálnak tovább.
A fahatárig csak a mély, frissen esett porhó teszi kalandosabbá sétánkat, ám ahogy ritkul körülöttünk a növényzet, úgy kapunk egyre többször kóstolót az előre beígért időjárásból. Majd a fák takarásából kilépve arcunkba kapjuk a 100 km/h körüli szelet, ami annyira lökdösi a jeti testemet, hogy kacskaringósan haladok előre. Nagy felhőkben kavarog, örvénylik körülöttünk a porhó… mintha a távolban a Magyar Televízió ismeretterjesztő műsorának, a Delta főcím zenéjét vélném hallani.
Időközönként egy-egy magányos fenyőt vízionálok bele a több centiméternyi vastag jégpáncél és hatalmas zúzmara zászlók tömege alatt roskadozó fura formációkba. Ebben a fehér masszában földöntúli látványt nyújtanak, mint megfagyott szörnyek, várják a jobb időt, hogy újra mozdulhassanak…
A terep hol mély hó, hol jégpáncél, hol meredekebb, hol lankás. A látótávolság pár méter. A szél folyamatosan ordít a fülünkbe, csapja a hószilánkokat az arcunkba, testünket próbálja arrébb taszítani, minden lépéssel meg kell küzdeni, de mindezek ellenére a hangulatunk jó. Mivel az előrejelzéseknek megfelelően öltöztünk, nem fázunk. A víz- és szélálló kabát alatt még 2-3 réteg tartja melegen felsőtestünket, lábainkat pedig az aláöltözet fölött vastagabb téli túranadrág védi. Egy vékonyabb és egy vastag kesztyű elengedhetetlen ilyenkor, az előbbi az alsóbb régióba, utóbbi a kitett, fagyos részekre. A símaszk, illetve csősál is jól jön, mint ahogy a magashegyi szemüveg vagy síszemüveg is.
Ilyen körülmények között hatványozottan fontossá válik a megfelelő felkészültség. Még ha jó helyismerettel rendelkező is jár előtted, akinek próbálod követni a lábnyomait, a viharos szél pillanatok alatt eltünteti előtted azokat és ott maradsz látható útvonal nélkül. A hidegben a telefonunk akkumulátora hamar lemerülhet, és nem csak nem tudjuk a helyzetünket betájolni, de még segítséget sem tudunk kérni. A normál kulacsodban rövid időn belül megfagy az ivóvized, és nem lesz mit innod. A totális fehérségben elveszted az idő- illetve térérzékelésed, és nem tudod merre van a lefele/felfele, hogy 1 vagy 5 órája vagy úton. Az erős szél, és a szél által fújt hó miatt hamar átfagyhat az ember, ha nem megfelelő ruházatban indul útnak.
A stabil előrejelzés ellenére környezetünkben feltűnően sok, az időjáráshoz nem megfelelően, leginkább alulöltözöttek küzdenek az elemekkel – van, akin már most deszkakeménységűre fagyott a pamut nadrág. Sokan csak bakancsban vannak, de az is küzd a talpon maradással, aki hómacskában indult útnak.
Vezetőnk több embert próbál lebeszélni a tovább haladásról, így egyik alkalommal egy apát, aki két kicsiny, 6-8 évforma gyermekkel próbál továbbhaladni. Borzasztó látványt nyújtanak, ahogy a kicsi testüket rongybabként rángatja a szél, kötött sapkájuk pedig arcukat védve az állukig lehúzva... Apuka a kezdeti felháborodás után szerencsére belátja a helyzetet, és elindul lefele a gyermekekkel…
A tájékozódási nehézségekkel küzdőkkel is szembesülünk. A csúcs alatt 1 kilométerrel két srác előz be minket, majd nagyjából negyed óra múlva szemből érkeznek, és hamar kiderül, ők továbbra is abban a hitben voltak, hogy még felfele tartanak. Vezetőnk meggyőzi őket, hogy a körülményekre tekintettel haladjanak továbbra is lefele, de később, amikor már mi is lefele haladtunk, ismét szembejöttek, megint belekavarodva a lefele/felfele érzékelésébe...
De nem csak fizikailag megterhelő ez a helyzet, hanem pszichésen is. Az egybefüggő fehér és süvítő masszában haladni erős terhelés az elménknek is. A csapatunkkal tartó, a túránkat szervező magyarországi Lengyel Idegenforgalmi Szervezet vezetője, Farkas Melinda így írta le utólag a helyzetet:
Nem tudom mennyi ideje lehetünk úton (utólag a fotók időbélyege alapján bő 4 órája), amikor Marcin újból egyeztet velünk, hogy még mindig szeretnénk-e tovább haladni? Mert bár az áhított célunk nagyjából 500 méternyi távolságra van, de az eddigi tempónkat és a fentebb, a csúcs közelében várható 150 km/h-es szelet figyelembe véve ezt a távolságot további másfél-két óra küzdelemre saccolja. A szürkület pedig a nyakunkon… Csak picit hezitálunk, majd ésszerű döntést hozunk - visszafordulunk.
A lejtmenetre arcba kapjuk az eddig oldalról és hátulról érkező szelet, vele pedig a hókristályokat is. Fejünket leszegve, egymást szorosan követve próbálunk haladni... időközben két fővel gyarapodik csapatunk miután ismét összeszedtük a fehérségben eltévedt srácokat. Mintha nem is egy középhegységben lépdelnénk… a Delta főcíme újra ordít a fülemben.
A fahatárhoz érve felfele igyekező és a helyzetre egyáltalán nem felkészült (városi kabát, macinaci és félcipő) csoportba botlunk, akiket vezetőnk nem tud lebeszélni elhatározásukról. Pár órával később a hegyimentők központi számán keresztül mentést kértek, mert totálisan eltévedtek – végül a szlovák oldalon szedték össze őket, messze az útvonaltól.
A fák közé érve óriási a kontraszt. Míg a kitett részeken -20, -25°C körüli volt a hőérzet, addig az erdőben csak -5°C lehet. Hamar le is olvad az arcunkra fagyott hó, lekerülnek a vastag kesztyűk, ráadásul a szélárnyékban fülünk is "fellélegzik".
Röviddel szürkület előtt érünk vissza a házhoz. Hamar megszabadulunk a ruháink és táskánk réseibe, redőnyeibe fújt hótól, majd jöhet a jól megérdemelt TatraTea, no meg a kiadós és finom vacsora… eközben vezetőnk már indul is vissza a hegyre, menteni a fennragadt embereket.
Annak ellenére, hogy nekünk sikerült a legszélsőségesebb időjárásba beletenyerelnünk, szinte mindenkinek, aki hazánk hegyeihez szokott túrázó, és közepes kondícióval rendelkezik. A Babia Góra a méretéből és a jellegéből eredően nem számít nehéznek, még télen sem. Novembertől májusig jó eséllyel havas, lavina ritkán fordul elő. Hótalpra nincs szükség, inkább hágóvassal készüljünk, vagy béreljünk a menedékházban. A túrát csak az időjárás teheti extrém nehézzé - lásd esetünket - melyre egyrészt fel lehet készülni az időjárás előrejelzések figyelésével, másrészt ha biztosra akarunk menni, érdemes a nemzeti parkon keresztül hegyi vezetőt felfogadni, így mindentől függetlenül tuti élmény lesz a Babia Góra túránk.
elérhetőségek:
Babia Góra Hegyimentők
Markowe Szczawiny menedékház
Babia Góra Nemzeti Park
