- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A Normafa Park beruházás már nagy vihart kavart, sok ellenállásba ütközött és rengetek pletykát indított el, most azonban tisztázásra került sok részlet. A vasárnap tartott Normafa Park Konferencia lehetőséget biztosított az érintetteknek egy konstruktív párbeszéd elindítására a terület rehabilitációjáról szóló tervekről.
2013.október 13-án tartották meg a Sí Szakmai Szervezetek a Normafa Park Konferenciát, az esemény létrehozója és levezetője Fehér Gyula volt a Lavina-Sport Kft (SkiOutlet.hu) ügyvezetője.
Természetesen, a leendő Park sajátosságaiból kiindulva, nemcsak a téli sportokról, hanem a területen űzött egyéb tevékenységekről is szó volt. A szervezők célja szerint az érintettek mind elmondhatták véleményüket, ötleteiket a tervről és szakmai javaslataikat. Képviseltették magukat a síelők, a snowboardosok, sífutók, a 12. kerületi Önkormányzat (Szabó Kalmár Éva, Mikó Gergely), előadást tartott Vincze P. Márton a szabadidőpark előkészítéséhez kapcsolódó koordinációs feladatok ellátásért felelős miniszterelnöki megbízott, valamint a sípálya üzemeltetésben már tapasztalattal bíró Hebling Vilmos, az eplényi Síaréna vezetője is. A konferencián a hallgatóság sorai között bárki helyet foglalhatott előzetes regisztráció után, szívesen láttak minden érdeklődőt.
Tiszta vizet a pohárba
Először is tisztázásra került a kormány által elfogadott törvény, amelynek lényege, hogy a beruházásra kijelölt terület továbbra is az állam tulajdonában marad, azt kizárólag vagyonkezelésre kapja meg a Hegyvidéki Önkormányzat, valamint a Normafa Park területét közparkká minősítik át. Fontos, hogy új épületek felhúzására nem kerül sor, csak a meglévők felújítására. Fő törekvés, hogy minden esetben a növény és állatállományt teljesen megóvják, kiemelten kezelik a fokozottan védett csíkos boglárkát. Egyetlen fát sem akarnak kivágni, ha mégis szükséges, és a természetvédelmi hatástanulmányok szerint is megengedett lesz a fák ritkítása, abban az esetben köteles a beruházó újakat telepíteni helyettük.
A félreértések további elkerülése végett a 12. kerületi Önkormányzattól érkezett képviselők elmondták, hogy jelenleg a Normafa Park, csak egy elképzelés, egy koncepció. Az mindenki számára világos, hogy a területen komoly változtatásokat kell véghezvinni, mert a jelenlegi, már évek óta tartó állapot tarthatatlan. A konkrét tervezési szakasz, azonban nem indulhat meg, amíg a Natura 2000 vizsgálatot le nem folytatják a szakemberek. Az érdemi munka akkor kezdődhet, ha már tisztázódnak azok a kérdések, hogy természetvédelmi szempontból mik a kijelölt terület lehetőségei.
Több megszólaló is hangsúlyozta, hogy a rehabilitáció célja egy, mind a négy évszakot lefedő közösségi sportolásra és pihenésre alkalmas park létrehozása. A projekt nem kizárólag a hóban űzhető sportok számára kívánja alkalmasabbá tenni a területet, hanem 365 napos kihasználtságra törekszenek. A cél, hogy békében megférjenek egymás mellett a bringások, a babakocsit tologató anyukák, a szánkósok vagy éppen a sífutók. Ez a törekvés jól látható a kezdeti tervekben is, például a koncepció szerint a Libegő nyomvonala alatt alakítanának ki egy downhill pályát, ahol szabályozott körülmények között, mások zavarása és veszélyeztetése nélkül döngethetnének lefelé az extrém biciklisek. Ennek megfelelően a Libegő felújításánál előtérbe kerülő szempont, hogy az alkalmas legyen a kerékpárok szállítására is.
A fejlesztések kiemelt területe a közlekedés, egy-egy forgalmasabb napon szinte lehetetlen parkolni a Normafánál, rengetegen mennek fel autóval, ami komoly környezetszennyezést is jelent. Ezt a helyzetet kívánják megoldani azzal, hogy a jelenleginél sokkal könnyebb legyen tömegközlekedési eszközök igénybevételével feljutni a hegyre. Az elképzelések szerint a Libegő mellett a Fogaskerekű is átfogó felújításon fog átesni, valamint a nyomvonalának meghosszabbítása is tervben van. Nem utolsó sorban az autóbuszok is sűrűbben járnának oda-vissza. Természetesen ezen közlekedési eszközök indulópontjánál megfelelő méretű parkolók kialakítására kerül sor.
Vincze P. Márton szerint az egyetlen komoly, teljesen új beruházás a Harang-völgyből induló ülőlift lesz, amely szintén részt vállalna a tömegek szállításában egész évben.
Síelés a Normafán
A síelést érintő beruházás kapcsán kihangsúlyozásra került, hogy a terület adottságaiból adódóan (viszonylag kis lejtés, keskeny pályák) főként a gyerekek síoktatására, kihelyezett testnevelésórák megtartására alkalmas. Ez persze nem zárja ki a többi sportolni vágyót, csak mutatja, hogy az Önkormányzat helyén kezeli a terület lehetőségeit, nem törekszenek világszínvonalú lesiklópálya kiépítésére. Valamint a nagyszámú szánkózó számára is megfelelő lehetőségeket kívánnak biztosítani. Legfontosabb, hogy a mostani balesetveszélyes és állandó veszekedésekkel terhelt csúszkálásból, békés és vidám, mindenki számára a megfelelő módon kijelölt területen történő önfeledt téli szórakozás legyen.
A felszólalók között voltak Kelemen Zoltán és Tóth Etre, akik röviden összefoglalva bemutatták az általuk, 2005-ben a Kis-Normafa lejtő újra síelhetővé tétele kapcsán készítetett hatástanulmányt. Előadásuk legérdekesebb pontja, hogy gondoltak a pályán és környékén hömpölygő tömegre. Terveik között szerepelt, hogy a sífelvonó kis kapacitása miatt a jegyeket, bérleteket előre, interneten keresztül lett volna lehetőség megvásárolni, ezzel elkerülve, hogy minden sportolni vágyó egyszerre érkezzen. Ezt a felvetést az Önkormányzat kollégái megfontolásra alkalmasnak ítélték.
Ezen kívül a tanulmányuk részletesen kitér az üzemeltetéshez szükséges energia felhasználásra, a kiszolgáló gépekre és épületekre. A jelenlegi beruházás szempontjából ez azért fontos, mert segítséget és ötleteket nyújthat a nagy projekthez.
Emellett a Nordica Síaréna vezetője, Hebling Vilmos beszélt az üzemeltetési költségekről, amelyeket folyamatosan elő kell teremteni, valamint a környezet védelme érdekében esetlegesen felmerülő extra költségekről. Természetesen felajánlotta, hogy megosztja tapasztalatát egy hosszútávon működőképes sportközpont kiépítése érdekében.
Előadásokat tartottak még Dr. Dosek Ágoston a Magyar Sporttudományi Társaság Környezetvédelmi szakbizottság tagja egyetemi docens, a FIS környezetvédelmi iránymutatásainak szem előtt tartását hangsúlyozta, valamint hogy leginkább a gyerekek számára kell a síelési lehetőséget megteremteni a Normafa Parkban.
Dr. Kaszó Klára az Európai Sí Szövetség és Magyar Sí Szövetség elnökének előadásában a síelés pozitívumaként emelte ki, hogy az egész család együtt űzheti és erre a Normafa megfelelő hely, ami mindannyiunk közös területe, nem kizárólag a Hegyvidéké.
Az INTERSKI International alelnöke és Síoktatók Magyarországi Szövetségének elnöke dr. Egri Katalin főleg a síoktatókról beszélt és azon reményét fejezte ki, hogy a leendő parkban majd profi oktatók taníthatják a sízni vágyókat.
Ozsváth Miklós az Iskolai Síoktatók Egyesülete szakmai alelnöke szerint a magyarok körében mindenképpen fontos a szabadtéri sportok, így a síelés népszerűsítése erre a Normafa megfelelő, mert elhelyezkedése tökéletes.
A snowboardosok képviseltében Gémesi Jóka a Magyar Snowboard Szövetség szakértője tartott előadást, elmondta, hogy két évig volt egy slide park a hegyen, de sajnos ez megszűnt, pedig a boardosoknak nincs nagy helyigénye, ellenben szép eredmények elérése képesek nemzetközi szinten is. Pontosan ezért kezdeményezik, hogy a tervekben mindenképpen jusson hely nekik is, és számukra is jelöljenek ki egy területet, ahol egy snowboardparkot fel tudnak építeni.
Bozsik Anna a Bozsik Sífutóiskola vezetője magától értetődően a sífutók számára szeretné, ha megfelelő pályát alakítanának ki, amelyen gyakorolhatnak.
Kideóelőadást tartott a külföldi, főként a norvég példáról Dr. Jeszenszky Géza Magyarország norvégiai nagykövete. Követendőként mutatta be Oslót, ahol szintén tömegközlekedési eszközökkel elérhető a városban lévő sípálya, akárcsak a Normafa Budapesten.
Klausmann Viktor és Gyurkó Gábor a biztonságos sportolás fontosságát, valamint a mentési lehetőségekről beszéltek. Valamint a Kékesen lévő, általuk vezetett professzionális mentőcsapatról, amely igen jó munkát végez.
Az elhangzottak alapján a legfontosabb információkat összefoglalva elmondható, hogy a kezdeményezés mindenképpen pozitív, a Normafa újra élhetővé tétele, minden generáció számára fontos cél. Az önkormányzat ígérete szerint folyamatosan megosztja az emberekkel a rendelkezésükre álló információkat (), hogy mindenki teljes és valós képet kapjon a felmerülő ötletektől, a tervezésen át a kivitelezésig, ezzel is elkerülve a felesleges és ártó rémhírek terjedését.
A konferencia méltó lezárásaképpen elfogadtak az előadók és kapcsolódó szervezetek egy okmányt, amelyben biztosítják egymást, hogy közösen megtesznek mindent, hogy a Normafa visszanyerje egykor volt dicső fényét és minden család számára, egész évben elérhető sportolási és szórakozási lehetőséget biztosítson.
További információk, valamint a konferencián elhangzott előadások elérhetőek lesznek a skioutlet.hu weboldalon.