2002-ben az volt a csoda, a felemelő, hogy egy tavaszi könnyed ötlet őszre már tetté is érett; ennyire várta már kis világunk a mozdulatot, a kéz rutinos tördelése helyett a fej, a tekintet felemelését, a szó kimondását és az élre vágó lépéseket. S ez a mozdulatsor azóta egyre csiszoltabb, azóta folyamatos mozgásba fejlődött át; akik ma járták a Mátra útjait, már nem csak a szemetet szedték; helyenként meg-megállva megsimogatták tekintetükkel a megfáradt, a pihenéshez készülődő tájat, köszönték így Neki a testet-lelket tisztító téli, tavaszi és nyári csodatevéseit. Jogos e gazda-büszkeség, már nem csak kapnak, már adnak is; újra megtanulták az adás, a törődés, a másikra figyelés örömét, s büszkén viselik „Tiszta Mátra” száz-szirmú embléma-virágját.
Peregnek, kattogva és zötyögve, verve a reményvesztő ütemeket. Ugyanazok, akik akkor…, hol a követők csapata, kinek adjuk át a tanulságot?… s kinyújtott tenyerünk a semmit kaparássza… Már nem tudunk magunknak élni, s még nem tudjuk a másikat megszólítani. Kopogunk homlokán a Szóval – csak mi halljuk meg társunk rádiószavát?; az Írással – csak mi olvassuk el plakátjainkat, íméljeinket?, a Példával – csak mi látjuk a mozdulat szépségét?
A 2005. október 1-i Tiszta Mátra hulladékgyűjtő túra résztvevői és eredményei a számok egyszerűsítő tükrében
Hetvennégyen voltunk; éppen elegen, hogy elvégezzük, amit akartunk.
Tehát a szervezés megfelelő volt.
Egyharmada először, egyharmada másodszor, harmadszor vagy negyedszer, egyharmada ötödször vagy annál is többedszer volt itt.
Az újak magas részaránya főleg a Mátrafüredi Sportegyesületnek köszönhető.
A törzsgárda most is helytállt, viszont aggasztóan kevesen voltak a nem rendszeresen jövők.
Fele szervezett természetjáró, másik fele egyesületen kívüli természetbarát (köztük két pedagógus).
Egészségesnek tűnő arány, a jövő esélyét az egyesületen kívüliek természethez való kötődésének erőssége határozza meg. Reményt ébreszt a két pedagógus megjelenése. A szervező egyesület képviselete lényegesen visszaesett, ennek okát és a tendencia tartósságát a mozgalom jövőbeli irányainak meghatározásához feltétlenül tisztázni kell.
Tizennégyen mátrafürediek, ketten budapestiek, a többiek gyöngyösiek vagy környékbeliek.
A fürediek aktiválódása remélhetőleg belső motiváltságú, s ezáltal tartós lesz.
Kilenc gyerek, tizenegy fiatal, negyven felnőtt és tizennégy nyugdíjas.
A korfa nagyjából az országos arányokat tükrözi, s ez jó.
A hosszabb úton a szokásosnál kevesebb szemét gyűlt össze (10 m3 /103 km)
Egyik oka az eddigi munka jótékony hatása, másik a sok újonc és az útvonalak eltérő népszerűsége miatti egyenetlen lefedés, ami felületességre késztethette a kisebb létszámú (2-3 fős) csapatokat. A szervező igazán rugalmasan csak a saját egyesületi tagságát tudja irányítani, onnan meg most kevesen jöttek (ld. fent).
Utóirat: Négy (banális) epizód
1. A vége felé érkezett a Bene-patak melletti végponthoz két olyan hölgy, akikkel még nem találkoztunk két tele zsákkal és egy drótkerítés darabbal. Kiderült, hogy nem tudtak velünk előzetesen kapcsolatba lépni, s így, biztos információk híján saját védőkesztyűvel és otthonról hozott zsákokkal elutaztak Mátraházára, s onnan ötletszerűen, amerre több szemetet láttak, arra jöttek le. Címet cseréltünk, mert máskor is szeretnének jönni.
2. A kellemetlen idő ellenére elég forgalmas volt a patak menti út. Egy idősebb házaspár, akik sokáig ültek a „Sziget”-en, odajöttek beszélgetni. Elmondták, sokáig nem értették, mit keresünk ezekkel a zsákokkal a kezünkben, itt aligha találunk gombát. Nagyon jól esett nekik a felismerés, hogy mi összeszedjük mások után a szemetet.
3. A Gyöngyösi TV-ből előző nap szóltak, hogy kijönnek a Híradóhoz felvételeket készíteni. Mikor kiérkeztek, nagyon meglepődtünk: a riporterlány régi ismerősünk, kisebb lányunk óvodás barátnője, teljesítménytúráink rendszeres résztvevője volt. Milyen könnyű interjút adni olyannak, akit ismerek, s ráadásul még érti is a témát!
4. Szőke Gyuriék miatt aggódtam, hogy az esős idő nem veszi-e el Kristóf fia kedvét, mikor s milyen lelkiállapotban érnek le, ezért eléjük mentem a Benevárhoz. Kis idő múlva ők is odaértek, de nem hárman, ahogy én vártam, hanem négy felnőtt és négy kisgyerek, ugyanis Bodzási Lotti, aki már harmadszor jött, most elhozta két barátját is. A fiúk büszkén cipelték a saját zsákjukat, vigyázva, nehogy valaki szemet vessen arra. A lelkes hangulatot még fokozta a „díszkút” állapota, amit az arra járók szemetesgödörnek használnak, s oda mind a négy gyerek lemászhatott. Az ott szedett zsákmánnyal még jobban kitömték a zsákjaikat, én pedig négy boldog kölyköt láthattam a szomorkás Benevárnál.
Szerző: Merva László
Forrás:
