- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Hát mi tagadás, ez az út egy picit hosszabbra sikerült, de ha elolvasod a leírást, te is rá fogsz jönni, hogy ezt a túrát egyszerűen képtelenség volt abbahagyni, mert egymás után jöttek a szebbnél-szebb helyszínek és látnivalók és csak mentem, csak mentem, és ha tehetném még mindig ott ülnék valahol... Nyugalom és felhőtlen stressz menetes béke minden méterben. Ha ennek ellenére mégis hosszúnak találod, akkor fogok tippet adni kiszállási pontra a leírásban. Szóval felosztható az útvonal akár két-három részletre is.
1. A túra kiinduló pontjának Alsóörsöt választottam, mert ide vissza lehet könnyen térni a túra végpontjából is, és a fentebb említett kiszállási pontokból is. A vasútállomásról a piros jelzést követve észak felé vesszük az irányt és felsétálunk a Somlyó-hegy lábához. Itt rövid kitérővel a kék háromszög jelzésen felnézhetünk az Alsóörsi kilátóba. Érdemes, mert máris megkapjuk az első látványbombát egy Balatoni panoráma formájában.
Galériáért katt a képre!
2. A kéken elgyalogolunk Lovasra. Nem arra a lovasra, hanem Lovasra, vagyis Lovas településre. Amíg elbíbelődünk ezzel a szójátékkal, oda is értünk, és ha jókor jöttünk, akkor nyitva is találjuk a Lovas kikötő nevű hangulatos dizájn kocsmát, amely vesztemre épp szieszta időt tartott a rekkenő melegben. Piffff... Így jártam. Szóval a nyitva tartást megszívlelve 13 és 17 óra között ne próbálkozzatok.
3. Hosszabb - rövidebb beiktatott pihenő után a piros jelzést követve megérkezünk a Malom-völgy alsó végébe. Itt egy jó darabon árnyas fák alatt sétálhatunk egy teljesen egyenes erdei ösvényen, és nagy szintek sem zavarnak. A csobogó patakot kell követni 1,3 kilométeren keresztül. Ekkor elérkezünk egy elágazáshoz, ahol a sárga jelzés balra kanyarodik - jegyezzük meg ezt a helyet, mert a túra folytatásában fontos szerepet játszhat - mi viszont még pár lépés megtétele után rátérünk a Malom-völgyi tanösvény jobbra ágazó ösvényére és egy elég intenzívet emelkedünk a völgy peremére. Óva intek mindenkit attól, hogy bedőljön a sárga jelzés előtt egy kicsivel található tanösvény nyilacskának, mert az nem oda megy, ahová mi szeretnénk menni. Szóval csak a sárga jelzés elérése után forduljunk jobbra.
Galériáért katt a képre!
4. Az emelkedő nem lesz nagyon kimerítő. Meredek ugyan, de mindösszesen 90 métert halad felfele, ahol a tanösvény balra kanyarodik, mi viszont jobbra megyünk. Itt egy kis jelzetlen ösvényen, és egy csigavonalat leírva megérkezünk a Miske szikla fölött álldogáló feszülethez.
5. Az ösvényt követve lefelé indulunk és egy nagyon varázslatos hangulatú falépcsőn leereszkedve kibukkanunk a Miske-szikla völgy fölé magasodó ormán. Na itt talált meg először a gondolat, hogy kéne egyet meditálni, vagy csak merengeni kicsit, viszont előttem állt még a túra nagy része, így egy pár perc csodálat után tova is haladtam. Vissza a kereszthez, majd a réten keresztül menő széles földúton kisétálunk a Felsőörs felé. A település templomához érkezünk.
Galériáért katt a képre!
6. Ez az a korábban emlegetett kiszálló pont, ahonnan busszal visszautazhatunk Alsóörsre, vagy Almádiba, ha a túra rövidebb verzióját választjuk. Illetve, ha belefér még egy kicsi, akkor a zöld jelzésen el lehet sétálni a falu szélén található Forrás-hegyi geológiai bemutatóhelyre, és azt körbejárva még mindig visszasétálhatunk a buszhoz. Szóval Forrás-hegy, és geológiai bemutató. A helyet Böckh János geológus fedezte fel kutatásai során az 1800-as évek második felében és az erről készült leírásai nyomán hamarosan világhírre tett szert. A tektonikus kőzetmozgások nyomán elindult vulkanikus tevékenység felszínformáló hatásairól kaphatunk itt ismeretanyagot.
7. Az itt induló zöld jelzés sajnos nem járható, mert a völgyben található földterület tulajdonosa lekerítette a magánterületét, így a jelzés kerülési lehetőség hiányában átjárhatatlanná vált. Így visszafordulunk és a Malom-völgy bejáratánál elindulunk a piroson lefelé egészen addig, míg el nem érjük a sárga jelzést, amit korábban említettem. Bekanyarodunk a Király-Kúti-Patak völgyébe és egy lélegzetelállítóan szép szakaszt sétálunk végig a patakot követve felfelé. Amennyire szép a hely, annyira népszerű is, sok futóval, kerékpárossal, és túrázóval találkoztam itt.
8. Aztán egyszer csak megérkezünk a Király-kúthoz, és itt érezzük igazán, milyen lenne órákat vagy napokat eltölteni ezen a varázslatos helyen. Az első nagy tisztáson rengeteg pihenőpad és asztal hívogat, több felé esővédő kunyhók is akadnak, a rét közepén pedig egy jókora sütőkemence álldogál.
9. A szomszédos réten megtaláljuk a forrást is, bőséges, friss jéghideg vizéből feltölthetjük magunkat is, na meg a kulacsainkat is ha kiürültek. Sok sok időt el lehet itt tölteni, a nyugalom körülölel. Alig akaródzik tovább menni. Pedig a folytatás se elhanyagolható.
Galériáért katt a képre!
10. A piros jelzésen megyünk tovább észak-nyugat felé egy rövid szakaszon, majd éles balkanyart véve a piros karika, vagyis a forrás jelzésen jutunk ki a Nosztori pihenőhelyhez. Itt található a Csopaki kaland- és élménypark, mely megszámlálhatatlan szórakozási lehetőséget tartogat az odalátogatóknak. Itt ismét van lehetőség a túra megszakítására, az élménypark bejáratától induló buszokkal lejuthatunk Csopakra. Viszont akkor elveszítjük a visszamaradt szakasz látványosságait.
11. Menjünk hát tovább a kék háromszög jelzésen. A park kerítését elhagyva ligetes sétányokon kacskaringózunk a Nosztori erdőben, lépten-nyomon pihenőpadok tűnnek fel a sarkokon, illetve időnként a fejünk felett elhaladó kalandparkozók surrannak el a fákra épített kötélpályákon. A parkerdőt magunk mögött hagyva, egy hosszú egyenes gerincen gyalogolunk tovább. Itt-ott kicsit bozótosabb részek is vannak, kevésbé járt szakasz ez, de azért jól járható. Végül összetalálkozunk a kék sáv jelzéssel és ezen tesszük meg a hátralevő utat a 327 méter magasan található Csákány-hegyi kilátóig.
Galériáért katt a képre!
12. Egy utolsó nagy lélegzetvétel, egy utolsó nagy panoráma, és aztán szépen leereszkedünk az ösvényen Csopakra. Egy szépen gondozott parknál találjuk magunkat, ahonnan a főutcát követve sétálunk a Balaton felé. Az egyik utcasarkon megnézhetjük egy kertben a Szent Miklós templom romos maradványait, amely a XII században épült és az akkori Kövesd településhez tartozott. 10 perc séta és megérkezünk a csopaki vasútállomásra.
Forrás: Nyáry Tamás, azaz az Ügyeletes Nagy Fehér Jelvényes Túravezető Pajtás.... szükségszerű rövidítésben csak egyszerűen Nagyfehér az Equinox Trekking Club nagyvezíre. Kedvence minden, amire fel lehet mászni. Domb, hegy, ferrata, csak a végén legyen kilátás. További túrái: www.trekk.hu