- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Dorogtól Visegrádig.
Szerkesztők: Kálmán Teréz, Szilvási Péter
Elkopott pecsétek, fényesre járt turistautak, sosem látott mennyiségű ember a kék jelzésen. Ez a Pilis és a Budai, az Országos Kéktúra talán legnépszerűbb szakasza(i). Mert közel van. Mert központi. Na és persze, mert szép. Igaz Dorog és Visegrád légvonalban csak 19,1 km, mi mégis 102,4 km-t túráztunk, hogy végre elérjük a Duna-partot.
Útvonal: Dorog – Piliscsaba – Hűvösvölgy – Rozália téglagyár – Dobogókő – Visegrád
Táv: 102,4 km
Szint: kb. 3315 m emelkedés és 3330 m ereszkedés
Menetidő (bruttó): 3 nap (19,5 óra futva és gyalogolva)
Pecsételések száma: 16
1. Amikor a kék jelzés egy nagyobb városba visz, mint pl. Dorogra, mindig sokkal hosszabbnak tűnnek a kilométerek, mint az erdőben. Különösen igaz ez, ha egy bányavárosról van szó, melynek utcái valymi kevés látványosságot rejtenek, meglepett tekinteteket azonban – futófelszerelésünket és futólépteinket látván - annál többet. Sebaj, átrohanunk a város utcáin: szerencsére sok a jel, mert sok a kanyar is.
Kiérve a településről azonban gyorsan feledünk. Nem csak mert az első napra szánt maratoni távot futva tesszük meg, hanem mert a Kétágú-hegy oldalában szaladva olyan csodás panorámában gyönyörködhetünk, amilyenben ritkán. Balra a hegy, körülötted a virágos rét, jobbra a kilátás: falukkal, hegyekkel, Dunával, mindennel IS. Egyszerűen pazar.
2. Így érkezünk Klastrompusztára, ahol a régi pálos kolostor romjai mellett elhaladva folytatjuk az utat Piliscsévre, majd Piliscsabán nyomjuk az újabb pecsétet. Innen már a 13-as szakaszt futjuk, jó nagyot kerülő, folyamatos emelkedőn érkezve meg a Kutya-hegyre. Innen már csukott szemmel is megy a kék jel. Kicsit erősebb túlzással, de mondhatjuk: minden követ ismerünk, hiszen mi is ezerszer jártuk, futottuk már ezeket az utakat, csak korábban füzet nélkül.
3. A Nagy-Szénás (550m) csúcsán hosszan élvezzük a mindig fújó szél frissítő hatását, majd elindulunk a lejtőn. Zsíros-hegy, Remete-hegy, Máriaremete és végül Hűvösvölgy. Maraton lett: 42,2 km. Így jár a sarki büfében a sonkás melegszendvics, mielőtt az 56-os villamosra csücsülünk.
1. nap: 40,9 km (igen, eltévedtünk, ezért lett maraton), 1105 D+, bruttó 5 óra 10 perc (futva, pihenőkkel).
4. Második nap reggel: ismét az 56-oson száguldunk. Megérkezvén a völgybe tudjuk, hogy innen csak felfelé van. És hát igen. A kék jelzés, ha nem is olyan határozottan, mint a sárga, de emelkedik. Bekapcsolódunk a futók által csak Panoráma körként emlegetett Guckler Károly túraútba, az Árpád-kilátónál vetünk egy pillantást a városra, majd a Fenyőgyöngye után tovább kaptatunk felfelé a 485 m magas Hármashatár-hegyre. Pecsét, majd pár méterrel később a kilátó. Vétek lenne nem felmenni, merthogy mindent látunk. Nemcsak Budapestet, de az aznapi etap végét is: Dobogókőt. Jah. Messze van.
5. A kis pihenőt követően rövid hullámvasút visz a Virágos-nyereg bélyegzőpontig, majd egy rövid emelkedő a Kálvária-hegy lábáig. Fel azonban - bármennyire is szép és imádott hely - nem megyünk, hanem határozott jobb kanyarral lefelé száguldunk. Egyszerűen csodás. Adja magát a futás, a már-már repülés. A féket az aszfalton, a Rozália téglagyárnál húzzuk csak meg. Ezzel a 14. szakasz is véget ér, de mi megyünk tovább, hisz a cél még három pecsétre és 22,8 km-re van.
6. A Kevély nem adja könnyen magát. Itt a futás kap egy idézőjelet, valahogy így: „futás”. Vagyis inkább mászás. Először Ürömöt elhagyva emelkedik az út jó pár méteren át, majd egy balkanyar után újra kapunk levegőt a síkon. De Pilisborosjenő után a felfelé szintén nem viccel: sem meredekségben, sem hosszban. Vendel-hegyi kálvária, Teve-szikla, nagy-kevélyi kőfülke, majd végre a Kevély-nyereg és a pecsét.
7. A túra leghosszabb, 12 km-es szakasza innen Pilisszentkeresztre visz, mely út könnyen lehet akár 14 km is, ha nem figyelünk. Igen. Kétszer tévedünk a zöldet kéknek látva és/vagy bedőlve a kék bicikli és ló jelzésnek, ami nem, nem egyenlő a kék sávval. Mindig CSAK a kéket kövesd, keresd!
Az út legfrissítőbb része a Szent-kút vize, legszebb látványossága pedig egyértelműen a Dera-patak szurdoka. Pilisszentkereszten a bolt falán pecsételünk, s egy snickerssel gyűjtünk erőt az utolsó 4,2 km-re, mely 375 méter szintemelkedéssel elvisz Dobogókőre, a Föld szívcsakrájához.
S jelentsen ez utóbbi bármit is, a mi szívünk attól lesz igazán boldog, hogy két hatalmas tányér gulyásleves és egy-egy palacsinta mellett vállon veregethetjük magunkat: terepmaratonra ráfutni (szintén terepen) szép munka.
2. nap: 37 km, 1590 D+, bruttó 6 óra 5 perc (30 km-t futva, 7 km-t sétálva, pihenőkkel).
8. A harmadik napon már az ereszkedésé a főszerep. S tesszük mindezt – 600 km után először – hátizsákkal, benne szendvicsekkel, paprikával és nápolyival. Más így. Ez is jó. Máshogy jó. De a három hetes szabadság alatt megtett 400+ km után indokolt. Testnek és léleknek is.
Dobogókőről a Sikárosi erdészház felé indulunk: azonnal lejtő. De sajnos a fényesebbik fajta. „Vigyázat, csúszik!” – állhatott volna egy táblán a hegytetőn, de nem. Mi szólunk. Mert Teréz megélte. Fenékre ülve. Sebaj, feláll, korona igazít, és már megyünk is tovább.
9. Az első pecsét után az út üres folyómederben kanyarog egészen a faluig, majd Pilisszentlászló után a szakaszon először emelkedni kezd, s vele együtt a pulzusunk is. Kissé lihegve érünk délidőben Pap-rétre, így terül is az asztal az árnyas fák alatt, majd egy félórás ebéd utáni pihenőre eldőlünk a padokon, csendben, csak az erdőt hallgatva.
Ennyi kell. Ennyi jár. Aztán felülünk a nosztalgia vonatra, mert pár hónappal ezelőtt az Ultra Trail Hungary 54 km-es Szentendre trail terepversenye bizony pont ezen a kéken vezetett, csak a másik irányba (Teréz futott a versenyen). Ennek fényében járunk rajta, s csak 2 km erejéig hagyjuk el, felnézve az Urak Asztalához, ahol egy rakétabázis romjait járjuk körbe. Félelmetes. De érdemes. Később a szakasz talán legszebb kilátása nyílik Borjúfőről, mely a kék háromszög jelzésen kb. 300 méter kitérő.
10. A Nagy-Villám hegy tetején a kilátónál pecsételünk, de Borjúfő után úgy véljük, nem láthatunk ma szebb kilátást, így nem fizetjük ki a 400 Ft-os belépőjegyet, hanem a Rév felé vesszük az irányt. A Fellegvár után a lejtő meredek és köves, hirtelen zuhan le 250 métert, egyenesen a Duna-partjára. Annak a Dunának a partjára, amit annyira vártunk már.
Felpattanunk a Révre, mely Nagymarosra visz, ahol egészen a vasútállomásig szaladunk a nap utolsó pecsétjéért. És így történt, hogy a térképen megrajzolt dunai átkelő szakaszt is teljesítettük.
3. nap: 24,5 km, 620 D+, bruttó 8 óra
Ha tetszett a cikk, kövess minket facebookon Bárhogy is legyen: mozogj! és instagramon @ketszazhuszfelett.
