- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Szerkesztők: Kálmán Teréz, Szilvási Péter
Maratoni „futúrázás” az ország tetejére indítva, majd a Bükk lábához megérkezve. Az elején azért volt nehéz, mert a Leki által biztosított tesztbotokkal bénáztunk, a végén azért, mert már a botok sem segítettek. Az elején azért volt nehéz, mert nem egy meredeken mentünk fel, hogy aztán még annál is meredekebben jöhessünk le, a végén azért, mert kutyamód elfáradtunk. Egy maraton mégiscsak maraton. A Mátra meg mégis csak Mátra. Na.
Útvonal: Mátraháza – Kékestető – Hármashatár erdészház – Sirok (21. szakasz vége) – Rozsnakpuszta – Szarvaskő
Táv: 22,2+19,8 km, összesen 42km.
Szint: kb. 1555 m emelkedés és 2055 m ereszkedés
Menetidő (bruttó): 8 óra (futva túrázva)
Pecsételések száma: 6
#chickenlegs on the road, avagy az Országos Kék Túra nekünk bakancslista. De nem bakancsban, hanem futócipőben. Mert futva túrázni, túrázva futni szerelem. Továbbá praktikum, kihívás, élmény.
Ezúttal botokkal vágtunk neki a hegyeknek. Na nem mert az ország legmagasabb pontját ettük meg már reggelire, hanem mert a Leki volt olyan kedves, hogy tesztre adta nekünk a remek terepfutó botjait. Sosem használtunk még ilyet, így az első pár kilométeren úgy éreztük, többet ártunk, mint használunk, a féltávnál azonban belejöttünk, s bár a fáradtságon nem lendítettek már a végén ezek sem, azért sok emelkedőn és lejtőn voltak hű társaink... Mert hogy ezekből bizony kijutott bőven.
Az első az ország tetejére vitt, a Kékesre. Még csend honolt a tetőn, amikor 2,5 kilométert megtéve felértünk 1014 méterre. Gyors pecsét a Tető Vendéglő oldalán, gyors fotó a sípálya tetején, majd szaladtunk tovább, a szél ugyanis kegyetlen süvített. Persze végig a gerincen sem volt ez másképpen, de a sapka-sál sok mindenre megoldás – erre is. A túránk elején azt gondoltuk, hogy a gerinc az gerinc, vagyis szintben van, de nem. A Kékes-tetőn tulajdonképpen egy hullámvasútra vettünk jegyet, amiből Sirokon szálltunk ki 20 kilométer után.
A főgerinc nagyjából egyenletes ütemben alacsonyodik ugyan, de a völgyek, vízesések, szurdokok szabdaló munkájának köszönhetően nyergekre és éles, kúp alakú csúcsokra tagolódik, melynek hála mi hol felfelé másztunk, hol lefelé csúsztunk, a lényeg: ha akartunk sem tudtunk volna sietni. De nem is akartunk, mert hazánk egyik legszebb túraútján jártunk. Az ország legszűkebb gerincútja ez, ahol az andezitfalak meredélyein számos természetes kilátóponton állhatunk meg és csodálhatjuk hol az alföldi, hol a dombvidéki tájat.
Erzsébet-szikla, Disznó-kő, Hármashatár-erdészház, Oroszlánvár, Szederjes-tető, Remete-tető, Gazos-kő, Nagy-várhegy és végül Sirok. A Coopban egy óriáskiflivel frissítettünk, a Vendéglőben kulacsot töltöttünk, majd egy kis pihenő után nekivágtunk a 22-es szakasznak. A szint nagyobb része megvan, a Mátrát a Bükkel összekötő dombságban kellemes suhanásra számítunk.
És most meg is kaptuk, amit vártunk. A Siroki-vár, valamint a Barát- és Apácaszikla kedvelt kirándulóhelyek, sok „papucsos” turistával találkozunk, az erdőbe tovább haladva azonban ugyanaz a csend és nyugalom ölel minket körbe, amit a Keleti-Mátra gerinctúráján tapasztaltunk.
Könnyebben szaladnak a kilométerek a lábunk alatt, szintemelkedésről alig beszélhetünk. Széles utak, kedves lankák, kopasz, mégis csodás erdő, helyenként térdig süllyesztő sár... de ez benne van a pakliban.
Rozsnakpuszta kellemes, tágas rétjén a nap utolsó sugaraiban pecsételtünk, még 11 km várt ekkor ránk. Mivel a buszig azonban még két és fél óránk volt, így nem siettünk. Botjainkkal kellemes gyaloglásra váltottunk, csak néhol szaladtunk egy-egy lejtőn. Élveztük az erdőt és pihentük a korábbi hegyeket... Ennek eredményeképp persze valahol letévedtünk a kék jelről az utolsó egy-két kilométeren... Persze minden rosszban van valami jó, mert így még véletlen sem hagytuk ki a szarvaskői kilátót. (Amúgy senkinek sem érdemes, pazar a panoráma!) Sokat azonban nem nézelődtünk, szürkült körülöttünk már eléggé. Szinte vakon csúsztunk le a faluba a kék háromszög jelet követve, így nagy volt az öröm, amikor végre megláttuk a kocsma fényeit. Megérkeztünk. A kulacsot még újratöltöttük, hiszen az út hazáig még hosszú... Budapest, Te csodás. Nem is vagyunk olyan kis ország.
A „puccos” pótjegyes buszon talán mi voltunk a „legázottabb” verebek (izzadságban ázott), de egy percig nem szégyenkeztünk. Jöttünk, láttunk, küzdöttük, imádtuk (és már csak végre hazaérnénk). Mert minden kihívás, ami nem öl meg, az megerősít... és ezer élménnyel tesz gazdagabbá.
Ilyen volt ez is. A Kéktúra talán eddigi legkeményebb szakaszai. De, ami majd most jön... az majd akkor lesz, ha odaérünk.
Ha tetszett a cikk, kövess minket facebookon Bárhogy is legyen: mozogj! és instagramon @ketszazhuszfelett
