- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A Stájer Vas Útja (Styrian Iron Trail) nagyon fiatal a vándortúrák nemzetségében. A St. Michaelből induló, 10 szakaszra bontott, közel 200 kilométer hosszú út nem csak lélegzetelállító látványokban gazdag, de ahogy azt a neve is sugallja, a környék igen nagy múltú vasércbányászatának emlékhelyeit fűzi fel. Az útvonalba bármelyik szakasz elején becsatlakozhatunk – az első 3 és utolsó kettő könnyű sétát, a következő 5 kifejezetten nehéz és fárasztó túrákat ígér…
A negyedik szakasz Wald am Schoberpass településről indul (amit nagyjából 4 óra autózással érhetünk el Budapestről). A kicsi településen könnyedén találunk ingyenes parkolóhelyet, ahol hagyhatjuk az autónkat, de emellett van egy csodaszép tavacska SUP és fürdési lehetőséggel, kisbolt bevásárolni és szállás is, ha indulás előtt megaludnánk itt helyben.
Túránkat betonúton indítjuk – a komótos emelkedőn kényelmesen bemelegíthetünk mire elhagyjuk az utolsó házakat is, ahonnan már szilárdútburkolatot dózer váltja lábunk alatt. Az útról többször is ösvényre térve haladunk felfele, ilyenkor meredekebb, igen fárasztó szakaszok elé nézünk – pihenésképpen érdemes meg-megállva hátunk mögé pillantgatni, ahol egyre többet láthatunk a környék hegyeiből, és az alattunk húzódó völgyből.
Érdemes itt megjegyezni, hogy a sűrű, kb. sípcsontközépig érő aljnövényzetben megbújó ösvényen nem csak picit nehezebb haladni, de eső után (ami könnyen előfordulhat egy ekkora hegyen) áztat is.
Nagyjából 8 kilométer megtétele után érünk ki a fák közül, és tárul elénk először a lélegzetelállító körpanoráma, ami a következő órákat meghatározza majd. Bár felérve a tetőre úgy tűnhet, hogy végre túránk legmagasabb pontán állunk, ám még nem vagyunk ott, hiszen ez még csak Antonikreuz (1890 m) és a tetőpont, a Zeiritzkampel innen majd 200 m szintkülönbséggel magasabban van. A 2125 méter magas csúcson hatalmas fémkereszt áll, mely még 3 kilométerre van innen. A csúcsig tartó utat a gerincen fogjuk végig gyalogolni, egyre keskenyebb és kitettebb részeken, így innentől a magas lépésbiztonság és tapasztalat kifejezetten fontos!
A csúcs előtti (majd az azt követő) szakasz erősen kitett... Sokszor lépni csak egy lábfej széles hely adódik, köves és füves terepen, miközben mindkét oldalt többszáz méteres mélység húzódik... a látvány lélegzetelállító! Kellő óvatossággal haladva pár perc alatt elérjük a Zeiritzkampel csúcsát! Tiszta időben hatalmas távolságokat lehet belátni innen, a környező hegyvonulatokkal és völgyekkel...
Ha magunkba szívtuk a látványt, és cseppet megpihentünk, a gerincen tovább indulva kövessük az ösvényt. Egy ideig enyhén lejt, majd nagyon meredekké válik, ahol fokozottan ügyeljünk léteinkre! A sűrű fűben megbújó keskeny ösvényen bokatörő nyukak rejtőzhetnek, amiket a víz mos ki... kapaszkodónk nincs, így érdemes elővenni ismételten a túrabotokat!
Miután a nyeregben elértük az elágazást jelző táblát, és balra elindulunk az ösvény beér a fák közé, így már több árnyék fed minket... viszont könnyebbnek nem lesz könnyebb a haladás, mert itt is meredeken haladunk lefele! A levegőt újfent sebes patakok hangja tölti be a madarak csivitelésével keveredve.
Már nagyjából 18 kilométert tettünk meg, amikor lankásabbá válik a terep, és lábaink picit pihenhetnek... túránk utolsó bő 7 kilométerén már csak dózer- majd betonúton való bandukolás vár ránk, míg elérjük Radmert és a szállásunkat.
