Túra a Füzéri vártól a Nagy-Milicre

Túra a Füzéri vártól a Nagy-Milicre

Nyáry Tamás
Nyáry Tamás
A Túra a Füzéri vártól a Nagy-Milicre hossza 14.1 Km. Az útvonal szintemelkedése 608 m, szintideje 5 Óra, nehézsége Nehéz. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

Azoknak a kéktúrásoknak, akik már bejárták a Zemplént, most nem fogok újdonságot mutatni, de hiszem, hogy sokan nem jártunk még Magyarország eme északnyugati szegletében. Egy látványosan felújított várat fogunk meglátogatni, és a Zempléni-hegység legmagasabb hegyét is meghódítjuk, amely a magyar-szlovák határon található. A túrakör nagy részét az országos kék jelzésen fogjuk megtenni, de lesznek más szakaszok is, a túrán útközben is sok érdekességet fedezhetünk fel.

Túra a Füzéri vártól a Nagy-Milicre-1
Füzér vára dél felől
Túra a Füzéri vártól a Nagy-Milicre-1
Forrás: Nyáry Tamás

A Füzéri vár

Füzér vára, ez a Zempléni-hegység vulkanikus csúcsán trónoló kőóriás, nem csupán egy épület, hanem egy élő történelemkönyv. A távolból is impozáns látványt nyújtó várhegy évszázadok viharait élte túl, falai között koronák rejtőztek és nemesi családok generációi laktak. A legenda szerint már a honfoglalás idején is állhatott itt valamilyen erődítmény, de a mai formája leginkább a 13. század elejéről eredeztethető. A vár különleges fekvésének köszönhetően nemcsak katonai szerepet töltött be, hanem a környező táj meghatározó eleme is lett. A füzéri várban őrizték egy ideig a Szent Koronát is, ami tovább emeli történelmi jelentőségét. Éppen megfelelő kiinduló pont egy szép túrához, amely a hegység legmagasabb hegyére vezet.

Várlátogatás

A településen, azaz Füzéren két parkoló is található, ahonnan a vár megközelíthető. Az egyik bent van a faluban, a másik pedig a várhegy oldalában a Lakoma étterem mellett. A túrához jobb, ha a lenti parkolót választjuk, mert amikor visszatérünk, ehhez érkezünk meg hamarabb. Ha lakomázni támadna kedvünk a végén, akkor később is odamehetünk az étteremhez akár autóval, akár gyalog.

A parkolótól a várhoz néhol lépcsőkkel tarkított sétány vezet fel, és a kék jelzés is itt indul felfelé. Az étterem feletti nyeregben van egy elágazás, ahonnan a vár jelzésen lehet felmászni a várba. Az alsó vár kapujánál lehet megvenni a belépőjegyet. Ha szeretnénk megnézni a vár meglehetősen érdekes és izgalmas kiállításait, akkor mindenképpen úgy kell tervezni a túrát, hogy beleférjen a legalább 2 órás várlátogatás is, ezt bele kell számolni a túra menetidejébe.

Feltáró utak és a rakodók

A vár nyergét elhagyva egy kellemes, szinte vízszintesen haladó úton folytatjuk a túrát. Ennek az útnak az érdekessége, hogy ez egy feltáró út a Csata-rét felé, amelyről később lesz szó. Funkciója erdészeti célokat szolgál, és mellette több helyen is rakodó emelvényeket találunk, amelyről könnyebb a kitermelt fát felrakni a szállító járműre. Nekünk meg azért kényelmes, mert egy széles kényelmesen járható úton haladhatunk a kifejezetten meredek hegyoldalon. Amíg elérjük a Csata-rétet, felfedezhetünk egy érdekes, nem megszokott jelzést is, egy narancssárga lecsapott tetejű háromszöget, vagyis trapézt. Kis kutakodással kiderült, hogy ez a Via Carpatica Vulcanica, amely magyar kezdeményezésre született meg 2024-ben, és 1000 km hosszan járja végig a Kárpátok vulkanikus hegységeit Tokajtól a Szent-Anna-tóig. 

Túra a Füzéri vártól a Nagy-Milicre-5
Csata-réti erdészház
Túra a Füzéri vártól a Nagy-Milicre-5
Forrás: Nyáry Tamás

Csata-rét

Nemsokára megérkezünk a Csata-rétre, amely nevével ellentétben egy nagyon kellemes és idilli hely egy erdészlakkal és tűzrakó helyekkel, padokkal. Nevének eredete valószínűleg a XVII. és XVIII. század fordulójára vezethető vissza, amikor a korabeli Magyar Királyság keleti vidékeinek erdőségei, számos bujdosónak nyújtottak menedéket. A kassai császári hatóságok éppen a szalánci erdőket tartották az egyik legfontosabb zempléni búvóhelynek. A rét elnevezése egy kisebb katonai konfliktus emlékét őrzi, melynek pontos részletei mára homályba vesztek. Az 1940-es években a völgyben favágók számára hozták létre a kis tornácos faházat, melyet később, a hatvanas években vadászházzá alakítottak át. Remek pihenőhely egy szusszanásra, már csak azért is, mert a folytatásban következnek a meredekebb emelkedők.

Kis-Milici kaptató

A házikó mellett kezdjük a mászást a hegytető felé. Először a Kakas-bérc oldalában emelkedünk, míg el nem érjük a nyerget, ez nagyjából 500 méter távot, és cirka 100 méter szintet jelent, bemelegítésnek éppen jó, mert a nyeregtől a Kis-Milic csúcsáig jön a meredek rész, itt tovább 700 méteren 170 méter szintet kell megmászni. Az utolsó 100 méteren a legmeredekebb, óriási élmény megérkezni a kilátóhoz. A kilátóhoz, amely éppen le van zárva! Ismeretlen okból lebontották az első szintre vezető lépcsőt, és ráírták, hogy csak saját felelősségre használható. A kilátó mellett pihenőpad áll, ott ki lehet pihenni a feljutás fáradalmait. Innen már csak 10 perc további séta és meg is érkezünk a Nagy-Milic 894 méter magas csúcsára. Itt is találunk padokat, és egy obeliszket, amely a csúcsot, és a szlovák államhatárt jelzi.

Ereszkedés a László tanyára

A csúcsot elhagyva továbbra is az országhatáron és a kéken haladunk még egy darabon. A Herma-ház-tetőnél elhagyjuk a határt, és a Hajagos-hegy megkerülésével a Kis-Almás-rétre érkezünk, ahol a Via Carpatica-tól is elköszönünk. Hamarosan a László tanya közelébe érkezünk, amely nem egy szimpla tanya, hanem Károlyi László gróf egykori vadászkastélya és annak parkja. Jelenleg magánterület, így azt nem lehet megnézni. Haladunk tovább egy aszfaltozott úton lefelé a Bodó-rétig. Nem csak egy mező, hanem egy nyaralótelep is, kisebb nagyobb házakkal, és egy kéktúra ellenőrző ponttal, ahol kényelmes pihenési lehetőség vár egy kis fa elsőházban.

Túra a Füzéri vártól a Nagy-Milicre-11
Téli alkonyat
Túra a Füzéri vártól a Nagy-Milicre-11
Forrás: Nyáry Tamás

Vissza Füzérre

Az utolsó 5 km-t változatos, de kényelmes úton tehetjük meg, kezdetben aszfaltos, majd később makadám borítású úton kell haladni a kék kereszt jelzésen az erdőben. Mielőtt Füzérre érkeznénk, a hegyoldalban a rétekről ismét szép kilátás nyílik a várra. A jelzést követve néhány utcasarok után vissza érkezünk a parkolóhoz. 
 

Hirdetés