Zánkai Borókás Mencshelyi kilátás Túra

Nyáry Tamás
Nyáry Tamás
A Zánkai Borókás Mencshelyi kilátás Túra hossza 15 Km. Az útvonal szintemelkedése 462 m, szintideje 6 Óra, nehézsége Közepes. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

Zánka nevéről nekem azonnal az úttörő táborok jutnak eszembe annak ellenére, hogy sosem jártam úttörőként nyaralni ott.... Szép kis asszociáció! Micsoda? Hogy én voltam úttörő? Na ezt hagyjuk is, mert az eléggé rég volt, és térjünk a lényegre! :-) Zánka nem csak a Balaton partból áll, van egy rakás látványosság, és ezt most be is bizonyítom! Persze, túracipőt, vagy legalább is egy sportcipőt kell húzni, és már indulhatunk is.
 


Zánka-Mencshely túra

1. A vasútállomásról induló sárga jelzésen gyorsan elhagyjuk a települést és a szőlők között emelkedünk felfelé Hegyestű irányába. 4-5 km megtétele után elérkezünk egy éles balkanyarhoz és egyben egy elágazáshoz, ahol jobbról becsatlakozik a kék jelzés. Itt dönthetünk, hogy beiktatunk-e egy kis kitérőt (2,5 kilométer oda-vissza) a Hegyestű Geológiai Bemutatóközponthoz, vagy kihagyjuk. Na de miért is hagynánk ki? Mert már többször láttuk? Hát ebből sose elég, úgyhogy bevállaljuk, és balra fordulunk a sárga és kék jelzésen, és az erdei úton erősen emelkedve jutunk el a bejárathoz. Belépő vásárlás és némi felfrissülés után felmászunk a vulkáni hegy tetejére. Innen ráláthatunk a Zánkáról idáig megtett utunkra, illetve körben megcsodálhatjuk a Balaton-felvidék jellegzetes tájrészleteit. Majd ugyanazon az úton, amin jöttünk, visszatérünk a kék jelzés elágazásáig.
 

 

Zánka látképe a Hegyestű csúcsáról Forrás: Nyáry Tamás
Zánka látképe a Hegyestű csúcsáról
Kép forrása: Nyáry Tamás

Galériáért katt a képre!
 

 

2. Visszatérve a Hegyestűről, egyenesen folytatjuk az utat az ösvényen, ott bújik meg a kék jelzés leágazása. Máris egy káprázatosan szép borókás erdőben találjuk magunkat, teljesen más környezetben, mint amiben eddig gyalogoltunk. Hosszasan kacskaringózhatunk az ösvényen ezen az elvarázsolt tájon, míg kiérünk Tagyon felett a szőlőkbe. Innen egy panoráma út veszi kezdetét, ami párhuzamosan halad a Balatonnal kelet felé, szinte folyamatos kilátást nyújtva. Présházak és szőlők mellett haladunk el, levendula sorok alatt, mediterrán hangulatú leanderek és fügefák között, szinte eggyé válva a balatonfelvidéki tájjal. Azután lassan emelkedni kezd az út, és nem sokára megpillantjuk Szentantalfa háztetőit egy lejtős rét túloldalán. A réten ha balra tekintünk felfele, egy boltívesen kiépített forrást láthatunk.
 

 

Tagyon felett a domboldal Forrás: Nyáry Tamás
Tagyon felett a domboldal
Kép forrása: Nyáry Tamás

Galériáért katt a képre!

 


3. Szentantalfa központjában új látványosság fogad: a Kis-kút, egy kőfalakkal körbefoglalt forrás, amin nagyon jól el lehet pihenni, mellette egy fából faragott női alak. Itt érdemes friss vízzel feltölteni a kulacsokat. Mencshelyen nincs élelmiszerbolt, így ha valamire szükségünk lenne, azt itt érdemes megvenni a főutcára kiérve a helyi kis boltban.

4. Szentantalfán keresztülhaladva a kék jelzésen folytatjuk túránkat, majd ahol az aszfaltút élesen jobbra kanyarodik, mi is vele tartunk a Szent Balázs templomromokhoz. Erről az útról ívesen balra térünk egy kőkeresztnél, fatábla is jelzi az irányt. Fontos, hogy az új jelzést kövessük, és ne a régi nyomvonalon haladjunk, mert itt is van egy magánterület lezárás miatti útvonal módosítás. Amint felérünk szintben, ragyogó balatoni panoráma tárul elénk ismét. Innen pár száz méterre találjuk a templomromot csodálatos környezetben, épen maradt toronnyal, és falrészlettel. A templom építését a XII-XIII. századra teszik és a török időkben pusztult el, az itt élő közösséggel együtt.
 

 

Szent Balázs templomrom Forrás: Nyáry Tamás
Szent Balázs templomrom
Kép forrása: Nyáry Tamás

 

Galériáért katt a képre! 

 

 

5. Visszafelé a kék jelzésre vagy az ide megtett úton juthatunk az aszfalton az éles balkanyarig, vagy a romoktól induló zöld jelzésen, előbb zöld Mária Úton, majd zöld kereszten szép erdei ösvényen, melynek utolsó pár száz métere járható, de eléggé benőtt bozótos. Bármelyik utat is választjuk, a végén jobbra fordulunk a kék jelzésre, és egy bekerített szarvasmarha farm mellett haladunk el. A kerítés végénél a jelzésünk balra fordul a villanykerítés mentén az erdő felé, ahol a térkép a Herendi templomromot és két forrást jelez. Mi megtettük ezt az utat a romhoz, melyet alig találtunk meg a fák lombjai között, de a forrásokhoz már nem mentünk le a magas csalán miatt. A területet a tulajdonos lezárta a vadkerítéssel, és így megszűnt az átjárás ezen a jelzett szakaszon. Az ösvény pedig begazosodott és járhatatlanná vált.

6. Tehát a szarvasmarha farm után a kék jelzést elhagyva a mezei úton szeljük át a mezőgazdasági területet, amit körben erdők öveznek, úgyhogy itt sem kevésbé szép a táj. A távolban már látjuk a Kossuth kilátót a Halom hegyen. Amint elérjük az első házat, mely előtt egy kőkereszt áll, eldönthetjük, hogy balra megkeressük-e a kék jelzést, vagy itt a házak mentén megyünk ki a Dörgicséről Mencshely felé tartó műútra. Nem sokára a műút jobb oldalán befelé indul a kék jelzés, és a Halom-hegy alatt haladva eljutunk a Vulkán tanösvény kiindulópontjához. Ha időnkből telik, érdemes végigjárni a tanösvényt, maradandó vizuális élményekkel leszünk gazdagabbak. A tanösvénytől pedig már nincs messze Mencshely.
 

 

Kossuth kilátó Forrás: Nyáry Tamás
Kossuth kilátó
Kép forrása: Nyáry Tamás

Galériáért katt a képre!

 

 

Forrás: Nyáry Tamás, azaz az Ügyeletes Nagy Fehér Jelvényes Túravezető Pajtás.... szükségszerű rövidítésben csak egyszerűen Nagyfehér az Equinox Trekking Club nagyvezíre. Kedvence minden, amire fel lehet mászni. Domb, hegy, ferrata, csak a végén legyen kilátás. További túrái: www.trekk.hu

Hirdetés