- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Azon kívül, hogy úszol, milyen kiegészítő edzéseket végzel?
Nagyon változó és változatos. Az edzőm szerencsére minden edzésen valami teljesen újat ad ki feladatnak, így soha nem lesz unalmas. Sajátsúlyos és súlyzós is szokott lenni, időtartamban is nagy a szórás. Az úszás mellett planking és időnként a futás hangsúlyos, mert a láb mellett a törzs erősítése nagyon fontos.
Úgy tudom egyedül edzel. Csapattársak nem hiányoznak?
Rengeteg dolog sokkal egyszerűbb így, hogy nem kell alkalmazkodni, csak az edzőmmel egymáshoz. Az edzőtábor kifejezetten kényelmes csapat nélkül, de azért össze szoktunk szervezni közös edzéseket más úszókkal. Az én egyesületemben sok ügyes úszó van, de kb. feleannyi idősek, mint én, ezért számomra nem lenne fejlődés értéke.
Mit csinálsz akkor, ha nincs kedved edzésre menni?
Nem foglalkozom vele. Mindig arra gondolok, hogy edzés végén sokkal jobb érzés lesz az, hogy megcsináltam. Tegnap például semmi kedvem nem volt elmenni jógázni, inkább néztem volna meg egy filmet, de persze elmentem és nagyon jól éreztem magam utána. Ha nem mennék, nagyon rosszul érezném magam.
Tényleg, soha nem kummantottál?
Nem, soha. Olyan ugyan előfordult, hogy ha nagyon fáradt voltam és látta rajtam az edző, hogy nem fog menni a meghatározott edzésmennyiség, akkor vagy módosít, vagy a következő edzésre átteszi a kitűzött távot.
Voltak különösen durva edzéseid, amikor azt hitted, csak viccel az edző?
Persze, rengetegszer. Nem is olyan régen, az edzőm említette, hogy következő nap 100x100-at fogunk edzeni. Nem hittem el, azt hittem, csak viccel. De kiderült, hogy véresen komolyan gondolta, hogy 25 évesen még ez az edzés szükséges, így megcsináltam.
Az úszótechnikádra mennyi energiát fordítasz?
Minden edzésen van technika, ez teljesen természetes. Mindig előjöhetnek újabb és újabb hibák, amiket azonnal ki kell szűrni és korrigálni.
Mi javasolsz annak, aki heti három edzésre tud lejárni? Technikára, vagy inkább mennyiségre figyeljen?
Nagyon fontos, hogy a technikára figyeljen, de ez külső segítség nélkül nem fog menni. Legalább alkalmi szinten szükséges, hogy edző figyelje a mozgását és korrigálja a hibákat.
Te vagy a BioTechUSA új reklámarca. Ha őszintén, magánemberként kérdezlek, Te miért választanád őket?
Gyerekkorom óta szedek vitaminokat és táplálék-kiegészítőket. C-vitaminból például napi 1000mg a minimum, de ha olyanom van, akkor akár 5000-et is.
Ezen kívül kálcium-magnéziumot, antioxidánst, nagyon sok fehérjét (reggel Iso Whey Zerot, este Casein Fusiont) szedek - persze a dietetikusom ajánlásával.
Nagyon szeretem a zabszeleteket, a diós-magos és áfonyás változatot és persze az izotóniás italokat. A szomszédom meg is lepődött először, amikor meglátta a konyhám polcait.
Egyébként a legfontosabb, hogy a BioTechUSA termékekben 100%-ig megbízhatok, hogy doppingmentes készítmények. Ez a garancia alapvető számomra, ha táplálék-kiegészítőről van szó.
Nemrég amúgy a szezon végén picit le is álltam a vitaminozással, és a két napi esős időjárás mellett sikerült is megfáznom. Ha nem szednék vitaminokat, biztosan sokkal többet lennék beteg.
Erősíts és Nyerj!
Ismerd meg Jakabos Zsuzsi kedvenc erősítő gyakorlatait és nyerj BioTechUSA 1000mg C-vitamint!
Add meg e-mail címed és pénteken (október 17.) elküldjük számodra Jakabos Zsuzsi kedvenc erősítő gyakorlatait, amiket Te is beépíthetsz edzéstervedbe. Azok között, akik 2014. október 16. éjfélig elküldik e-mail címüket, 10db 100 darabos BoiTechUSA 1000mg C-vitamint is kisorsolunk.
(HIRDETÉS)
Ugorj fejest az őszbe nal!
Jakabos Zsuzsa Európa-bajnok úszónőnk nemcsak sportkarrierjét, hanem egészségét illetően is rendkívül tudatos. Titkos csodaszere, a nagy dózisú C-vitamin segítségével teszi ellenállóbbá szervezetét egy megfázással vagy influenzával szemben. Erre a jól bejáratott „egészségtrükkre” tavaly ősszel még inkább szüksége volt, amikor komoly vállműtéten esett át. A rehabilitáció időszakában a szépséges olimpikon fokozottan erősítette és óvta immunrendszerét. Ebben a fizikailag és mentálisan nehéz időszakban két dolog volt a segítségére, újdonsült cicája és a .
Jakabos Zsuzsának tavaly októberben egy számára szokatlan élethelyzettel kellett szembenéznie. A 25 éves versenyző vállában egy krónikus gyulladás volt, ami évek óta rosszabbodott, így a műtét elkerülhetetlenné vált. A műtét utáni hónapok a rehabilitációról és az újrakezdésről, a türelemről és a kitartásról szóltak. A tudatos élsportoló mindent bevetett a nagy visszatérésért folytatott harcban! Ebben a táplálék-kiegészítők jolly jokere, a BioTechUSA hozzáadott csipkebogyóval és bioflavonoidokkal készült 1000 mg kiszerelésű ja segítette. A műtétet követő regenerációs időszak pont az immunrendszer szempontjából kritikus őszi-téli hónapokra esett, amikor szervezetünk kevésbé ellenálló a betegségekkel szemben. Így az úszónő a szokottnál is nagyobb körültekintéssel óvta egészségét a hidegben, tisztában volt azzal, hogy csakis erős immunrendszerrel van esélye a nagy visszatérésre.
„Nekem a C-vitamin a titkos csodaszerem, nemcsak télen, de nyáron is szedem. Ha egy picit is kapar a torkom, vagy gyengébbnek érzem magam, a szokottnál is nagyobb dózist veszek be belőle, így nem is szoktam betegeskedni.”
A nak a regeneráció tekintetében kiemelkedő szerepe van, hiszen gyorsítja a sebek begyógyulását, a kötőszövet regenerációját, a csont- és porcképződést.
„A C-vitamin ezen áldásos tulajdonsága a vállműtétem utáni időszakban különösen jól jött.”
A gyógytorna, a kemény felkészülés és a tudatos életmód kombinációja happy endet hozott a legszebb olimpikonnak megválasztott úszónő számára. A pécsi lány visszatért, nem is akárhogy! Bravúrosan teljesített az augusztusi berlini Európa-bajnokságon. Váltóban bronzérmes lett, 200 pillangón pedig élete legboldogabb negyedik helyét szerezte meg. Zsuzsa a következő megmérettetéseket illetően is nyugodt lehet. A vágyott helyezés és időeredmény elérésében erős immunrendszere is segíti majd Rióban, élete negyedik olimpiáján, itthon pedig egy cica is szurkol majd neki.
facebook.com/BioTechUSA